ZSIGMOND ATTILA
ZSIGMOND ATTILA
ZSIGMOND ATTILA (MDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor tisztelettel köszöntöm néhány képviselőtársamat, aki még figyelmével tünteti ki beszédemet, ugyancsak tisztelettel köszöntöm az Országos Rádió és Televízió Testület elnökét és jeles tagjait is itt az ülésteremben.
"Este van, este van, ki-ki nyugalomba", már a tűz sem világít, csak a figyelem pislákol, és csak a közszolgálati Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda köt össze minket a külvilággal, és tájékoztat az itt folyó szűk családi eseményről.
Tisztelt Ház! Bárki bármit mond, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény a rádióhallgatók és a televíziónézők érdekében született. Kár, hogy erről a legfontosabb célról esik a legkevesebb szó, és alig hallhattunk erről az eddigi vitában. Hallgatják az emberek a rádiót, nézik a televíziót, és keresik, kutatják a törvény eredményeit. Azt hitték ugyanis, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatásban lesz részük, hogy a magyar és az egyetemes kultúra, művészet élményt adó alkotásait élvezhetik majd növekvő számban; azt hitték, hogy magyar filmeket és európai filmeket is láthatnak a törvény szabta mértékben; azt hitték, hogy ezentúl mindenki helyesen fog beszélni magyarul vagy akár a kisebbségek nyelvén; azt hitték, hogy nem ugyanazt a harminc embert fogják nézni és hallgatni reggeltől estig, napról napra a rádióban és a televízióban; azt hitték, hogy vacsorájuk mellé vagy azon kívül eddig soha nem tapasztalt mennyiségű mélymosóhatást, fogszuvasodást, pH-értéket, szárnyasbetétet vagy WC-papírt ajánló agyabeteg, vigyorgó ügynökölést nem kell nézniük.
Nos, hölgyeim és uraim, nem ez történt, hanem ennek épp az ellenkezője. De miért? - kérdezhetjük. Két válasz lehetséges: vagy rossz a törvény, vagy nem hajtanak végre egy, az Országgyűlés kétharmadát jóval meghaladóan megszavazott törvényt. Melyik hát az igaz?
A Magyar Demokrata Néppárt a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt jónak tartja, noha természetesen nem tökéletesnek. Hogy jó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a sok támadás az érdeksértett lobbycsoportok részéről, szakmai érdekképviselet tiltakozása a panaszbizottságok működése ellen, összekeverve az érdekképviseletet az önvédelemmel, és így tovább. A törvény azért is jó, mert ennyi akadályozó és késleltető szándék ellenére - lassabban és nehezebben, mint normálisan, de - működik.
A másik válasz, hogy az alkotmányerejű törvényt nem hajtják végre.
Tisztelt Ház! Most, amikor az Országos Rádió és Televízió Testület szűk egyéves munkájáról szóló jelentést vitatjuk, természetes, hogy ettől elválaszthatatlanul arról vizsgálódunk, hogy milyen médiaállapotok vannak Magyarországon ma, másfél évvel a törvény kihirdetése után. Hogyan is állunk a sajtószabadsággal, a tájékozódás és tájékoztatás szabadságával, a demokráciával?
A Magyar Demokrata Néppárt nem fogja sérelmeit sorolni, még akkor sem panaszkodna, ha naponta szerepelne a közszolgálati médiumokban, és ezt is kevesellné. A Néppárt nem devalválja a panaszbejelentés lehetőségét, és nem hiszi, hogy a nagy mennyiségű panaszbeadvány később majd minőségbe csap át. Pedig a jelentés szerzői számára úgy látszik, csak az az ellenzéki parlamenti párt létezik, amelyik panasszal él. Így azután sem a Néppárt, sem a kereszténydemokraták az erre vonatkozó mellékletben nem is szerepelnek. Ez is tanulságos.
Miről is akarunk hát beszélni? Arról akarunk beszélni, hogy az ORTT jelentése korrekt, pontos, lehetőségeihez képest alapos, és ami ennél sokkal több, teljes konszenzussal született beszámoló, egy minősített akadályokkal sűrűn telepített pályán teljesített akadályfutás első szakasza.
Hogy konszenzussal született az előterjesztés, cáfolja a nyafogókat, akik minduntalan a politikai beavatkozásról rínak a médiatestületekben. Lám, az autonómiát helyesen értelmezők, a pártpolitikán felülemelkedve, képesek végezni feladatukat, képesek valóban közös jelentést a tisztelt Ház elé tárni.
(23.10)
Arról akarunk beszélni, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület a szabad, független rádiózásért és televíziózásért, a véleménynyilvánítás szabadságáért, a tájékoztatás függetlenségéért, kiegyensúlyozottságáért és tárgyilagosságáért, a tájékozódás szabadságáért, az egyetemes, a nemzeti kultúra támogatásáért, a vélemények és a kultúra sokszínűségéért, a tájékoztatási monopóliumok lebontásáért és kialakulásuk megakadályozásáért dolgozik.
A jelentés pontról pontra erről szól, és arról, hogy a testület hogyan érvényesíti a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét. Ám értékelése szerint "A média megalapozott, árnyalt ténybemutatás helyett hamis tájékozottságérzetet sugall. A filmválaszték egyoldalú, túlteng benne az amerikai kommersz. Az elektronikus média kommersz nemzetközi mintákat vesz át kritikátlanul. Sok a tolakodó reklám, nem működik a reklámetika, problémák tapasztalhatók a támogatott műsorok és a bújtatott reklámok tekintetében." És tanulságos dolog az is, hogy a szomszédos országok, valamint a határokon túl élő magyarság hírei a Duna Televízióban 22,5 százalékban, a Rádió Krónikában 15,8 százalékban, a Magyar Televízióban mindössze 8,7 százalékban szerepelnek, de ebből is Kis-Jugoszlávia 5,7 százalék - és persze folytathatnám a megállapításokat.
Arról akarunk beszélni, hogyan is állunk a sajtószabadsággal. Arról, hogy miért csak részben szabad a sajtó 1995-ben és 1996-ban is. Az 1990-től 1994-ig terjedő időben miért találta a Freedom House teljes körűnek a sajtószabadságot Magyarországon, azóta viszont miért csak részben szabadnak. Pedig 1990 és '94 között nem volt kereskedelmi tv-adás, meg duális vagy triális médiarendszer sem, mégis sajtószabadság volt.
Arról akarunk beszélni, hogy a sajtószabadságnak, a tájékozódás és a tájékoztatás szabadságának az elektronikus médiumok valódi autonómiája a feltétele. Autonómia és kormánytól függetlenség viszont csak akkor lehetséges, ha a finanszírozás az állami költségvetéstől független.
A törvény a közszolgálati rádiót és televíziókat függetlenítette az évenkénti költségvetési vitáktól, a működés feltételeit, illetve bevételeit több forrásból tervezte, és amennyire csak lehetett, mindezt automatizmusokkal írja elő. De olvassuk csak a jelentést erről. "Nehezítette a kuratóriumok dolgát az a tény, hogy a közszolgálati médiumok részvénytársasággá való alakulását a kormány nem készítette elő kellő körültekintéssel. Nem történt meg ezen intézmények átvilágítása, adósságállományuk rendezése, 1996-os költségvetésük törvényi biztosítása, a gazdaságos működéshez szükséges átalakulás egyszeri költségeinek rendelkezésre bocsátása."
Mit is mond a konszenzusos jelentés? Azt, hogy a részvénytársasággá alakulás előtt sokáig nem, majd kétes értékű vagyonmérleg készült csupán, és ezért a szocialista-szabaddemokrata kormány a felelős. Arról, hogy részvénytársaságot nem lehet adóssággal létrehozni. Arról, hogy a rádióban a törvényt megelőző évben, és a televízióban több egymást követő vezetői garnitúra idején óriási adósság halmozódott fel. Olyan hatalmas adósság, amelyet a két részvénytársaság kizárólag saját erőből soha nem tud visszafizetni.
A kurátorok, az elnökök és alelnökök nem adósságmenedzselésre szerződtek, hanem a törvény előírta közszolgálati rádiózás és televíziózás megteremtésére. Méltatlan helyzetbe hozta a kormány mindannyiukat, ahelyett hogy a zömében köztartozásokat elengedte vagy részben elengedte volna, megteremtve egy tiszta lapos indulást, és jogalapot szerezve a hatásos gazdasági működés, a kívánatos szerkezeti átalakulás megteremtésére, megkövetelésére.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény nem a gúzsba kötve táncolásról vagy a zsákbanfutásról szól, hanem autonóm alapítványok és részvénytársaságaik szabad, hatásos működéséről.
De lehet-e ilyen adósságok alatt görnyedve hatásosan, és lehet-e az állami költségvetés gyeplőszárán szabadon működni? A kérdés persze költői - nyilvánvalóan nem. Hát még ha a gyeplőt duplázza a kormány azzal, hogy nemcsak az adósságrendezést nem oldja meg, hanem ha végre törvény szabta kötelessége szerint kifizeti az Antenna Hungáriának járó sugárzási díjat, akkor ezzel az összeggel sürgősen a közalapítványok vagyonát mindjárt meg is terheli.
Egyre nehezebb lesz magyarázatot adni arra, hogy miért is teszi ezt a kormány. Egyre nehezebb lesz cáfolni az olyan vélekedést, hogy így a közszolgálati műsorszolgáltatók majd szembesülve lehetetlen pénzügyi helyzetükkel, maguktól is igazodni kénytelenek. Nem direkt beavatkozás - ugyan! Nem telefon - csak a jól felfogott érdek megértése. Ez akarva-akaratlanul az öncenzúra működéséhez vezethet.
Szóval hogyan is állunk a sajtószabadsággal? Arról akarunk beszélni, hogy a civil társadalom hírei háttérbe szorulnak a pártpolitikai hírek mellett, arról, hogy a tévéhíradók és a rádiókrónika "parlamenti politikusokkal foglalkozó híreinek 79 százalékában kormányzati politikusok szerepeltek. A híregységek kétharmadában szerepeltek úgy a kormányzati politikusok, hogy nem volt jelen az ellenzék képviselője. Ezzel szemben az ellenzéki politikusokat szerepeltető híreknek csak egyötödében nem szólalt meg a kormányoldal" - írja a jelentés.
Mi ez? Kormánytelevízió? Igazodás balra? Szakmai hibák? Na de ilyen mértékben csak nem?
Magam szívesen egyetértek a beszámoló megállapításával, miszerint "a kiegyensúlyozottság megsértése gyakran nem politikai elfogultság, hanem szakmai hibák eredménye". De azért ez sem öröm!
Arról akarunk beszélni, hogy nem időszerű a törvény módosítása, nem annak fetisizálása miatt, hanem azért, mert veszélyes, különösen a választásokhoz közeledve az. Nagy hiba volt a költségvetési törvénnyel, gyakorlatilag egy feles törvénnyel a kétharmados médiatörvényt módosítani. Ez is kormánykezdeményezésre, különösen a nagyobbik kormánypárt nyomására történt, és csak kormánypárti szavazatokat kapott az Országgyűlésben.
A pénzügyi kormányzat - ritka találó meghatározás - elévülhetetlen érdemeket szerzett a médiatörvény legalább részleges megtorpedózásában, illetve az utólagos ellenzés gerjesztésében. Érthetetlen, hogy ha ellenvéleménye volt, miért nem fejtette ki a több mint egyéves, kemény törvényalkotó munkában, mert mint köztudomású, a törvényt nem az ellenzéki pártok hozták titokban, ott tárgyaltak a kormánypártok is. Hiba volt a kényes belső egyensúly megbontása, a reklámkvóta feloldása. Mára már a szponzorálást kéri kibővíteni a tévékuratórium elnöke, s ha nem vigyázunk, ki tudja, hol állunk majd meg a rejtett, burkolt reklámok felszabadításában és elnézésében.
Meg kéne érteni végre, hogy a törvény rendszer, nem lehet részletekbe belepiszkálni, nem lehet kényre-kedvre, pillanatnyi kormányérdekre értelmezni és átalakítani.
(23.20)
Hiba volt az is, hogy a Műsor-szolgáltatási Alap is a kincstár mindenható kezelésébe került. A hivatkozás persze megvan, a jogalap a kincstári törvény. Létező törvény - ki vitatná, ha ez egyszerű formai kérdés lenne? De nem formai kérdés, mert ezzel a magyar rádiózás és televíziózás számottevő bevételtől esik el, jelesül például a kamatoktól. Ügyes! - mondhatnánk, de a Néppárt nevében ismét figyelmeztetünk arra, hogy a rádió- és televíziótörvény az egész pénzügyi feltételrendszert, bevételrendszert kényes egyensúllyal szabályozza. Minden - bármilyen trükkel elvont - forint a szerkezet működését veszélyezteti.
Arról akarunk beszélni, hogy a kormány minisztériumai és más szervezetei hátráltatták és hátráltatják a törvény végrehajtását, késleltették és késleltetik az Országos Rádió és Televízió Testület számára megszabott határidők megtartását, mert például a Pénzügyminisztérium nagy késéssel készítette el az állásfoglalást a műsor-szolgáltatási díj általános forgalmiadó-kötelezettségéről. Kérdezem: miért? A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és az Antenna Hungária Részvénytársaság jelentősen késlekedett a műsorszórási és frekvenciadíj megállapításában. Vajon miért? A Hírközlési Főfelügyelet által kidolgozott végleges frekvenciaterveket csak 1996. október 22-én kapta meg a testület. De miért?
A Hírközlési Főfelügyelet nem bocsátotta a testület rendelkezésére a frekvenciaterveket, így a testület a mai napig nem tudta a korábbi engedélyeket műsor-szolgáltatási szerződéssé alakítani. Vajon miért? - és így tovább.
Az információ hatalom - így a frekvenciaismeret is az. Lehet, hogy a minisztérium és a főfelügyelet nem akarja információs hatalmát megosztani az ORTT-vel? Micsoda kormányműködés, micsoda törvényvégrehajtás ez? Ki kell mondani tehát, hogy a médiatörvényben rögzített határidők késedelméért döntő részben - közvetve vagy közvetlenül - a kormány a felelős.
De nézzük a legújabb fejleményeket! Jámbor természetű törvényhozó képviselőtársaim azt hihetik ugyanis, hogy itt vége a gondoknak. Erről szó sincs! A Pénzügyminisztérium - pontosabban, ahogy helyes használni: a pénzügyi kormányzat vagyis a kormány - ugyanis kifogyhatatlan az ötletekből.
Idézet: "A gazdasági kabinet már megtárgyalta azt a pénzügyminisztériumi szakértői anyagot, amely többek között a médiatörvény módosításával kíván 1998-ban költségvetési megtakarításokat elérni." - Idézet bezárva.
Újabb idézet: "A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára és a pénzügyminiszter feladataként írja elő, hogy olyan módosítás készüljön, ami megváltoztatná a műsorterjesztési költségek központi pénzekből való finanszírozása mértékét." - Idézet bezárva.
Újabb idézet. "A pénzügyi kormányzat a javaslattól 5,5 milliárd forintos megtakarítást remél." - Idézet bezárva.
A médiatörvény három lábra állította a közszolgálati rádió és televízió finanszírozását. Az egyik láb a készülékhasználati díj, amit a hallgató, néző fizet. A másik láb a koncessziós díj, amelyet a kereskedelmi adók fizetnek a frekvenciáért. A harmadik láb a műsorterjesztési díj, amelyet a költségvetés fizet évente, automatikusan. Gondolom, tudják, hogy a három ponton megtámasztás, alátámasztás a legbiztosabb. De azt is tudniuk kell, hogy ha egyik lábát kicsavarják, kitörik - finomabban: elvonják -, felborul minden. Sebaj, a mindenható költségvetés milliárdokkal gazdagodik! - legalábbis látszólag.
A Néppárt ugyanis meg van győződve arról, hogy igazi megtakarítást - ha nem is mindjárt holnap - a törvény végrehajtásával lehetne elérni, de ezek után talán mondanom sem kell: ezt a kormány meg sem kísérelte. Meg sem kísérelte, és most ahelyett, hogy végre megoldást keresne és találna arra, hogy a rádió és televízió hogyan szabadulhatna meg súlyos adósságától, ehelyett még törvényes kötelezettsége alól is ki akar bújni.
De nézzük csak a még újabb fejleményeket! A kulturális bizottság már tárgyalja a Rádió kuratóriumának jelentését is. Ez a jelentés sem hízeleg a kormánynak, különösen a Pénzügyminisztériumnak nem. És lássunk csodát: a Pénzügyminisztérium képviselője a bizottsági ülésen elhangzott hozzászólásában a kuratóriumot rágalmazással vádolta, és ezért perrel fenyegette meg.
Hol élünk, hölgyeim és uraim? Mire vetemedik egy minisztérium és képviselője? Ilyenre még nem volt példa, de ne is legyen! A költségvetési bizottság nem támogatja a kulturális bizottság határozati javaslatát, amelyben mind a kormányt, mind az Országos Rádió és Televízió Testületet felhívja a médiatörvény teljesítésére, a határidők betartására. Ezt nem támogatja a költségvetési bizottság a kormányt érintő kritika miatt. Nesze neked autonómia, nesze neked sajtószabadság, nesze neked demokrácia!
Veres János képviselőtársam, a költségvetési bizottság szocialista alelnöke pedig figyelemre méltó megállapítást tesz a Világgazdaságban. Idézet: "A parlament költségvetési szakemberei és a médialobby között a törvény elfogadása óta folyik a vita az állami támogatás mértékéről." - Idézet bezárva.
Kérdezem: miért a törvény elfogadása óta? Hol volt a költségvetési bizottság, hol volt a Pénzügyminisztérium a törvénykészítés több mint egyéves munkája, vitája során? Ismét mondom: a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt nem az ellenzék csinálta suttyomban, illegalitásban, hanem a kormánypártokkal együtt. Önök hibáztak, és pénztártól távozás után reklamálnak! Ami pedig azt illeti: vita legfeljebb a felébredt költségvetési szakemberek és médiaszakemberek között folyik, ellenkező esetben ugyanis költségvetési lobbyról beszélhetnénk.
Összegezve: keserű, de tanulságos történet a törvény első éve. Ami pedig az Országos Rádió és Televízió Testület hátrányos helyzetű csecsemőkorát illeti: az kemény harc a sajtószabadságért. A Néppárt törvénytisztelő kormányt, a törvényeket - a médiatörvényt is - betartó és végrehajtó kormánykoalíciót és ennek segedelmével eredményes munkát kíván az Országos Rádió és Televízió Testületnek, bízva abban, hogy a továbbiakban nem áll majd hadilábon a határidőkkel sem. A Néppárt a konszenzusos jelentést elfogadja, és elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak.
Mondandóm elején azt mondtam: a törvény a rádióhallgatókért és a televíziónézőkért szól. Tisztelt Ház! Tisztelt Rádióhallgatók és Tévénézők! Ilyen kormányműködés mellett a törvény valódi eredményeire még várniuk kell. És miközben erre a beszédre készültem, eszembe jutott a Magyar Távirati Iroda.
Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatosan elmondjak egy tízéves viccet. A vicc úgy szól, hogy két veterán beszélget a Vörös téren, és azt mondja az egyik a másiknak: Mondd, Iván Szergejevics, megérjük mi a kommunizmust? Mire a másik azt mondja: Nem tudom, Dunnya Danyilovics, de a gyerekeket nagyon sajnálom.
Ezt úgy tudom lefordítani, mondjuk, a Magyar Távirati Irodára, ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy van-e esély végre a Magyar Távirati Irodáról szóló törvény végrehajtására, azt felelem, hogy azt nem tudom, de a Magyar Távirati Irodát előre is nagyon sajnálom. Köszönöm figyelmüket.
(23.30)
