DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Amint az imént már elmondhattam, egy ilyen jelentős vállalkozás, amely több mint tucatnyi bírósággal kapcsolatos, és nemcsak bírósággal kapcsolatos jogszabály alapvető átformálását, illetőleg új jogszabállyal való felváltását jelenti szükségtelenül, felveti az első kérdést, hogy indokolt-e. A Magyar Demokrata Fórum erre a kérdésre nemmel válaszol.
Másodsorban felveti azt a kérdést: be fogja-e váltani azokat a hangzatos elvárásokat - amelyeket állandóan, nap mint nap, most már hónapok óta, de lehet, hogy több mint egy éve hangoztatnak; a miniszter úr az expozéjában a múlt héten, államtitkár úr jelen expozéjában ezen a héten; és máshol is hangoztatnak, nemcsak itt a parlamentben -, hogy ettől válik hatékonyabbá és gyorsabbá az igazságszolgáltatás kátyúba ragadt szekere. A Magyar Demokrata Fórum véleménye az, hogy ettől bizony nem fog sem hatékonyabbá, sem gyorsabbá válni az igazságszolgáltatás, különösen a polgári eljárások nem válnak azzá. Ismételten hivatkozom arra, hogy ezt a módosítást két évvel ezelőtt megelőzte egy másik csomag, egy gyorsítási csomag. Még kimondani is szörnyű, és a jogászok fülét bántja, hogy a magyar kormány gyorsítási csomagnak nevez el egy ilyen jelentős és nagyon míves munkát feltételező munkát, mint a Pp. módosítása. Még egyszer megismétlem: nemhogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hanem rontott a helyzeten; a két éven túli ügyek száma nem csökkent, hanem nőtt.
Mi biztosíték van arra, hogy a 7. novella, amelyik visszacsempész néhány olyan dolgot, amelyet akkor a kormány visszavont - nyilván az ésszerű érvek hatására -, most majd jobbít a helyzeten? A válaszunk, a feltételezésünk az - sajnos a tapasztalatokon alapuló feltételezésünk -, hogy erre a kérdésre is nemmel kell majd válaszolni.
Illeszkedik-e egy ilyen módosítás azokhoz a jogharmonizációs elvárásokhoz, amelyek természetessé teszik Magyarország számára, hogy a bírósági eljárásokban, ezen belül a polgári ügyek elbírálásában megfeleljenek az európai sztenderdeknek, és a nemzetközi megmérettetés mércéjének is megfeleljenek? Erre is azt kell mondanunk, hogy nem.
Majd a későbbiekben egy kicsit részletesebben ki kell fejtenem, hogy miért. Az előttem szóló kormánypárti képviselőtársam is olyan aggályokat fogalmazott meg, amelyek tulajdonképpen ezekkel összefüggtek.
Kifogástalanul alkotmányszerű-e az előttünk álló módosítás? Ez annál is kevésbé van így, mert a kormány éppen ezzel kapcsolatban kényszerül arra, hogy az alkotmányt módosítsa. Úgy gondolja, azt a megoldást választotta az előterjesztő, hogy igaz, hogy így önmagában alkotmánysértő, nem alkotmányszerű az egyfokú fellebbezésre vonatkozó előírás, illetőleg az egyszerűsített eljárásokra vonatkozó előírás, de sebaj, majd módosítjuk hozzá az alkotmányt, és beleírjuk, hogy az ügyeket nem fontos a bíróság szokásos eljárásának rendjében két fokon elbírálni. Ha a társadalom érdeke úgy kívánja meg, akkor a fellebbezés kizárása is lehet. Ez majdnem olyan, mintha statáriális polgári eljárásokat vezetnének be - ezen az alapon, tisztelt képviselőtársaim, azt is lehetne mondani. Az alkotmány megváltoztatása e körben a legékesebb bizonyíték arra, hogy ez az előterjesztés bizony nem felel meg annak az alkotmánynak, amelyet jelenleg is hatályosnak tekintünk. Ennek megfelelően tehát nemmel kell válaszolnunk erre a kérdésre is.
Azt már volt szerencsém mondani - és ezt sem lehet megcáfolni -, hogy semmilyen kellő, valódi hatásvizsgálat és olyan előkészítés nem előzte meg ezen előterjesztés beterjesztését, amely valóban alaposan - minden lehetséges vélemény figyelembevételével - elemezné az új intézmények, illetőleg a megreformálni kívánt intézmények várható hatását. Erre az előterjesztésre is érvényes az - mint ami valamennyi, az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényi előterjesztésre, amelyet majd csütörtökön fogunk tárgyalni, illetve folytatni a tárgyalását -, hogy a legcsekélyebb mértékben is nélkülözte, nem tartotta szükségesnek a kormány, hangsúlyozottan mondom, nem politikai, hanem szakmai értelemben a parlamentben résztvevő pártok - beleértve a saját kormánypártjai - szakértelmét és hozzászólását.
Egy igen szűk, majdhogynem azt mondhatnám, egy kicsit konspirált módon, mindenki elől elzárt módon működő kodifikációs bizottság termékét tárgyaljuk itt. Bennünk nagyon-nagyon-nagyon komoly aggályok fogalmazódtak meg ma is, és megfogalmazódnak a következő napokban is. A Magyar Demokrata Fórum egyáltalán nem tudja ezeket a törvényjavaslatokat támogatni.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Rátérve a változtatások fő irányára, ahogy hallottuk az expozéból, elsősorban és nagymértékben a hatáskörökkel kapcsolatos szabályozást kívánja megváltoztatni. Nemcsak azért, mert a négyfokú bírósági rendszerre való áttérés miatt erre egyébként is szükségszerűen sort kellene keríteni, hanem azért is, mert a tapasztalatok szerint a helyi bíróságok terhei olyan nagyok, hogy azokat enyhíteni szükséges. Nem azt a módszert választja, amelyet a korábbi kormányzat kívánt követni, hogy a helyi bíróságokon teremtse meg a megfelelő feltételeket - ahol az ügyeket el kell bírálni -, azok fejlesztésével és az ottani munkakörülmények vonzóvá tételével próbálja megközelíteni a kérdést, hanem a hatásköröket a helyi bíróság szintjéről a jelenlegi megyei bíróság szintjére helyezi át.
(18.50)
Következetes-e ebben, ennek az elvnek a végigvitelében az előterjesztés? Azt kell mondanom, hogy nem. Hiszen meg kell vizsgálni a jelenleg tárgyalandó javaslat 8. §-ában a csoportosítást, hogy vajon milyen rendező elvek alapján döntötték el, hogy mely ügyek tartoznak ezentúl az elsőfokú városi és kerületi bíróságok helyett a megyei bíróságokra, illetőleg a fővárosi bíróságra.
Azt kell mondanom, hogy a valódi terhet - ha már ezt vizsgáljuk - a helyi bíróságokon az jelenti, hogy eléggé szokatlan módon, és Európában talán páratlan módon igen magas értékhatárhoz fűződő mértékig, 10 millió forint perértékig kell a vagyonjogi ügyeket a helyi bíróságokon első fokon tárgyalni. Ha valahol, nyilvánvalóan itt szoríthat a cipő, hiszen a 10 millió forintos értékhatár tekintetében a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás, ha ezen történne változtatás. De a kormány nem ezt az álláspontot követi, az előterjesztő ezt a magától értetődő evidenciát nem felismerve olyan ügyeket csoportosít át a helyi bíróságról a megyei bíróságra, amelyek számszerűleg nem túl sok ügyet jelentenek, bonyolultságban semmiféle bonyodalmat nem okoznak, és tulajdonképpen eleve kizárják, hogy megvalósuljon a cél; hiszen amint hallottuk itt, 10-15 százalékos átcsoportosítástól mit lehet várni?! Ha 10-15 százalékkal csökkenne a helyi bíróságokon elbírálandó elsőfokú ügyek száma, akkor a több éves lemaradás, és az a kétszázezres ügyhátralék 10-15 százalékkal lehet hogy csökkenne, és akkor mit csináltunk, tisztelt Országgyűlés? 10-15 százalékkal csökkentettük az elviselhetetlen hátrányt.
Mindez a kormányzati logikának az egyenes következménye. Én ezzel nem mindenben értek egyet. De mi értelme van a sajtó-helyreigazítási ügyeket az elsőfokú bírósági elbírálás szempontjából most megyei bíróságra átvinni? Mi ez, számszerűségét illetően? És mennyire dehonesztálja, tisztelt Országgyűlés, a helyi bíróságok most már sokéves gyakorlatát és - úgy gondolom - szakszerűen történő elbírálását, ha ezt a néhány ügyet, ezt az egy kézen is megszámolható ügyet megyénként a helyi bíróságokról a megyei bíróságra telepítik?! De ugyanez a helyzet az értékpapírügyekkel, mert ezek is majd oda fognak kerülni; és ugyanez a helyzet véleményem szerint a jelenleg nem a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó céggel kapcsolatos ügyekkel, mert most egységesen valamennyi, céggel kapcsolatos vitát, jogvitát - a cég és tagjai és egyéb vonatkozásban - a megyei bíróság fogja elsősorban tárgyalni.
Önmagában tehát ez a fajta hatáskör-átcsoportosítás gyakorlatilag jószerével semmit nem fog megoldani, ezt most lehet látni, 1997 májusában, hogy ettől nem lesz kevesebb ügy a helyi bíróságon, ettől nem lesz arányosabb ügyelosztás a megyei bíróság és a városi bíróságok között. Ezzel szemben ki lehet pipálni egy feladatot, egyfajta kampányfeladatot, hogy átcsoportosítottuk az ügyet, jó nagy zavart és káoszt okozva ezzel természetesen. Hiszen egy ilyen átcsoportosítás a megindult ügyekben, a folyamatos ügyekben, a már elsőfokon elbírált ügyekben olyan új helyzetet teremt, amely további jelentős elhúzódást, áttételt, átszignálást, újramegtanulást és egyebeket jelent. Ezért tehát nem érdemes. Ha valóban azon gondolkodott volna a kormány, az előterjesztő, hogy mit lehet tenni, ha nem azt az utat járja, amit mi helyesebbnek tartunk, hogy megerősíti a helyi bíróságok színvonalas ítélkezési körülményeit - és ez nem elsősorban bírói létszám, és nem is elsősorban bírói fizetés, hanem a munkakörülmények megteremtése -, akkor másképp, másfajta csoportosítással kellett volna az ügyek szétválasztását és válogatását elvégezni.
Nem tudok szabadulni attól a gyanútól - és erre konkrét információim is vannak -, hogy tulajdonképpen ennek a kodifikációs társaságnak a zöme megyei bírósági vezető.
Tisztelt Országgyűlés! Ha természetesen a megyei bíróságok vezetőire bízzuk azon hatásköri szabály megváltoztatásának a kérdését, hogy vajon mennyivel több munkaterhet kapjanak a megyei bíróságon, akkor azt hiszem, az eredmény garantáltan az lesz, hogy nem sokkal lesz több, és a helyi bíróságok szintjén az ügyteher nem nagyon fog csökkenni. Úgy gondolom tehát, hogy ez a 8. § így, ahogy az előterjesztő ezt az Országgyűlésre bízva megtárgyalni és jóváhagyni kérte, nem fog megoldani semmit, tehát ezért nem fogadható el.
Súlyosabb a kérdés - és más is érintette már itt - a változtatások másik fő iránya, fő vonulata, amely tulajdonképpen egyfajta átszabását jelenti, nem szabályozását, átszabását jelenti a jogorvoslati jogra vonatkozó rendelkezéseknek: az, amit a már érintett kis perértékű ügyekkel kapcsolatban, illetőleg a közigazgatási ügyekkel kapcsolatban hallottunk.
Én megpróbáltam összeszedni nemcsak konkrétan a fellebbezéssel kapcsolatban hatásköri szabályokként megjelenő, de a novella más helyein is megtalálható szabályozásokat, amelyek mind-mind egyenként és összességében elfogadhatatlanok, mert az ügyfél ellen irányuló szabályok és hangsúlyozottan bíróságpártiak; nem bírópártiak, mert azzal egyetértünk. A bírósági hivatali szempontokat veszik figyelembe. Ilyen mindenekelőtt a kötelező ügyvédkényszer rendkívül nagymértékben történő kiterjesztése, hiszen a jelen módosítás alapján a megyei bíróságokra kerülő ügyek fellebbezéseit - amelyeket a majdan felállítandó táblabíróságokon kell majd elbírálni - csak ügyvéd útján lehet előterjeszteni, szemben a mai gyakorlattal, amely csak a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban kívánja meg az ügyvédkényszert. Természetesen a továbbiakban a kormány álláspontja szerint, a szocialista miniszter és a szocialista államtitkár álláspontja szerint az áll az ügyfelek érdekében, hogy az amúgy is igen jelentős költségekkel járó bírósági eljárásban a fellebbezésben nagyságrenddel több alkalommal kelljen ügyvédet igénybe venni. Ennek a vonzatait, azt hiszem, nem szükséges még az általános vitában sem ecsetelni. Én nem tudom, hogy átgondolt kormányzati törekvésről van-e szó; mi ezzel nem tudunk egyetérteni.
Ugyancsak ügyfélellenes, és a jogorvoslati joghoz való jogosultsággal és annak a rendjével szembeni törekvés az, amely egy ismételt próbálkozás - ha szabadna ezt mondanom, visszaesőként próbálkozik az előterjesztő - a polgári perrendtartásra vonatkozó 6. novella kapcsán már visszavont intézkedés ismételt előhozatalával, amely a tárgyaláson kívüli fellebbezés elbírálásának lehetőségét ismét kvázi fő szabállyá teszi. Vagyis ha a felek külön nem kérik, hiába fizetik ki az illetéket, hiába kerül a per nagyon drága módon - a másodfokú eljárás egyébként érdemi felülbírálatra kevésszer lehetőséget adó másodfokú eljárás annyiban, amennyiben a jelenlegi szabályok szerint az illeték és egyéb költségek megfizetésébe kerül -, a novella, a módosítás azt szeretné, ha minél kevesebbszer kerülne sor a bíróság rendes működését, a felek szóbeli meghallgatását, a tárgyalási elvet és mindent, ami ehhez kapcsolódik, magában foglaló másodfokú tárgyalás megtartására. Jobb, ha a bíróság ezt fő szabályként nem kell hogy alkalmazza, és ha nagyon szívós a két peres fél, és nagyon jól bevált és jogi képviselettel rendelkező formulákat beleírnak a fellebbezésükbe, akkor rá tudják - hogy úgy mondjam - kényszeríteni a másodfokú bíróságot a tárgyalás megtartására. De csak egy pici óvatlanság is, egy pici határidő elmulasztása is azt fogja eredményezni, hogy a másodfokú elbírálás fellebbezése fő szabályként gyakorlatilag tárgyaláson kívül fog történni.
Hangsúlyozom, ezt már egyszer megpróbálta itt a kormány eladni, akkor elállt ettől a szándékától. Nem tudjuk, hogy azóta mi változott, ezt az ismételt próbálkozást elfogadhatatlannak tartjuk.
Ugyancsak elfogadhatatlannak tartjuk azt a - szintén egyszer már elővezetett majd visszavont - elképzelést, amely arra vonatkozott volna, hogy sem a fellebbezésben, sem a hatályon kívül helyezés folytán megismételni rendelt új eljárásban nem lehet akkor új tényre és új bizonyítékra hivatkozni és ezeket felhozni, ha ezeknek az új tényeknek és új bizonyítékoknak az előterjesztését a bíróság megítélése szerint a fél késlekedése miatt a korábbi eljárásban vagy a fellebbezést megelőző elsőfokú eljárásban nem érvényesítették. Akkor a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja úgy gondolta - zömmel mi terjesztettük elő, Sepsey Tamás képviselőtársammal ennek a kiiktatására vonatkozó módosítást -, hogy sikerült meggyőzni a kormányt. Úgy gondoltuk, hogy véglegesen, mert visszavonták ezt a tarthatatlan álláspontot, hiszen az igazságszolgáltatás - azt hiszem, ez nem vonható kétségbe - arra irányul, hogy a felek igazsága, hogy ezzel a terminológiával éljek, kiderüljön, az úgynevezett anyagi igazság kiderüljön. Ez elképzelhetetlen akkor, ha bármilyen okból a fél el van zárva attól, hogy az egyébként igen drága és költséges fellebbezési eljárásban fő szabályként el legyen zárva, meg legyen neki tiltva az új tényre és új bizonyítékra való hivatkozás.
Ennek a tarthatatlan próbálkozásnak az ismételt előterjesztése álláspontunk szerint nemcsak semmibe veszi a jelenlegi gyakorlatot, hanem véleményünk szerint alkotmányosan sem állja meg a helyét.
(19.00)
Rátérek a súlyosan kifogásolható, 200 ezer forintos ügyekkel kapcsolatos kérdéskörre. Természetesen, első megközelítésre úgy tűnik - és a Magyar Demokrata Fórum nevében én is osztom azt az álláspontot -, hogy igen, bizony ez arculcsapása az úgynevezett szegényebb néposztályoknak; igen, az ő ügyük ezek szerint nem ér annyit a magyar bíróságon, a társadalom nem bírja el - ha jól értettük az expozét -, hogy ezekben az ügyekben az adófizetők pénzén fenntartott, működtetett, és nem valami ajándékként szolgáltatott igazságszolgáltatás őket, az ügyeik elbírálása szempontjából másodrangú, leminősített pozícióba helyezi.
Ezen a kétségtelen tényen kívül azonban azt is szeretném a tisztelt Országgyűlés tudomására hozni, hogy azok a bizonyos 200 ezer forinton aluli ügyek egyáltalán nem biztos, hogy egyszerű ügyek. Egyáltalán nem biztos, hogy azért, mert a forintrésze csak 200 ezer forintot el nem érő összeg, ezekben az ügyekben olyan biztosan el lehet azt várni, hogy az elsőfokú bíróság olyan korrekt és olyan szakszerű ítéletet fog hozni, amely ellen csak akkor van helye fellebbezésnek, ha, mondjuk, a bíróság nem szabályszerűen volt megalakítva, ha kizárt bíró vett benne részt, egyéb, abszolút hatályon kívül helyezési okok voltak, vagy éppenséggel jogszabályt tévesen alkalmazott: mondjuk, a családjogi törvényre alapította a vagyonjogi ítéletet. Körülbelül ez az a kör, ahol majd fellebbezésre lesz lehetőség.
Szeretném elmondani - bár nem kaptunk erre választ -, hogy ebbe a körbe a bírósági ügyforgalomnak - becslésem szerint - közel a fele beletartozik, ahol nagyon bonyolult ügyek vannak; ide fog majd tartozni az összes szavatossági ügy vagy annak a 90 százaléka, a gépkocsi-javításokból, a biztosítási ügyekből, a kártérítési ügyekből, a társasházi elszámolásokból, bérleti díjakból és egyéb, minden olyanból származó ügycsoport, amely jelenleg a bírósági munka zömét, a közvélemény előtt az elbírálandó ügyek jelentős részét adja, mert nemcsak üzleti, kereskedelmi perek vannak a bíróságon, nemcsak milliós szerződések megszegése vagy egyéb problémája miatt indulnak perek Magyarországon, hanem a mindennapi ügyek - nemcsak a szegény emberek mindennapi ügyei, de természetesen, elsősorban róluk van szó -, hanem a mindennapi átlagügyek, igen, 200 ezer forint alatt vannak.
Ezekben gyakorlatilag olyan mértékben leszűkíteni a fellebbezést, amely már nem is fellebbezés, hanem egyfajta jogi revízió lenne; mert ezt mondja a miniszteri indokolás, hogy ez már nem is fellebbezés, itt csak a jogi revízió szempontjából ránéz - természetesen tárgyaláson kívül, ezt talán mondanom sem kell - a másodfokú bíróság, és ha nincs durva eljárási hiba, a jogszabályt jól hivatkozta meg az elsőfokú bíróság, akkor szépen, helybenhagyva elutasítja a fellebbezést, annak nem ad helyt, és ennek a jelentős - hogy úgy mondjam - bíróságpárti rendelkezésnek nem lehet más a vesztese, mint az ügyfél, a peres ügyét a bíróságra bízó, az igazságszolgáltatásban bízó fél.
Nem tudjuk ezt elfogadni, súlyosan sérti az alkotmányos elvet, nevezetesen az ügyfélegyenlőség és általában az állampolgári egyenlőség elvét. Hiszen a bíróságon véleményem szerint nem a forint számít, hogy valakinek az ügyét milyen terjedelemben, és főleg milyen energiaráfordítással és milyen lehetőségek figyelembevételével bírálják el.
Önmagában - a miniszteri indokolás igen hosszasan elidőzik ennél a témánál - már az az ember érzése, hogy magyarázza a megmagyarázhatatlant, amikor a rossz tanuló a bizonyítványt magyarázza. Túl sokat foglalkozik ezzel az intézménnyel - magát a fellebbezési jogot is teoretikus módon hallottuk - a szóban is, de írásban is előterjesztett, kiosztott indokolás.
Nem lehet megmagyarázni, tisztelt államtitkár úr, hogy miért nem ér egy 199 999 forintos ügy annyit, mint egy 200 001 forintos ügy. Ez nem lehet indok arra, hogy ilyen favágó módszerekkel döntsünk fellebbezési irány és fellebbezési lehetőségek között.
Rendkívüli mértékben alkotmánysértő és alkotmányellenes - és erre szolgál az alkotmánymódosítási törekvés - az a döntés, az a hosszú-hosszú évek óta tervezett döntés, amely a közigazgatási ügyeket nemcsak elviszi a helyi bíróságtól a megyei bíróságra, hanem ott egyfokú, egyszeri elbírálás alapján pontot tesz az ügy végére, és ezekben az ügyekben megtiltja a fellebbezést.
Tisztelt Országgyűlés! Elhiszem azt, hogy vannak rövid, vannak hosszú és vannak nagyon hosszú eljárások. Elhiszem azt, hogy nagyon sokszor nemcsak állami és bírósági érdek, hanem a peres felek egyikének - a kényszerűen perbe vont félnek, a szomszédnak vagy másoknak - az érdekét súlyosan sértheti az, hogyha egy eljárásban első- és másodfokú közigazgatási határozat, majd ezt követően rendes bírósági szabályok szerinti első- és másodfokú, és még ezt követően rendkívüli eljárásra is van lehetőség.
Azt is mondhatnám, hogy a perújításra is mindig van ok. Akkor tiltsuk meg a perújítást! Hiszen az is csak felbolygatja a már elintézett ügyeket. Öt éve elbírált ügyekben hogy merészel valaki perújítást kezdeményezni!? Ez nem sérti a szerzett jogokat? Ez az alapon, tisztelt Országgyűlés, tisztelt államtitkár úr, nem lehet elindulni!
Azon el lehet gondolkodni - és elgondolkodtunk 1991-ben -, hogy a rendes bíróság szervezeti keretei megfelelőek-e a közigazgatási határozatok bíróság előtti felülvizsgálatára, vagy pedig valóban - persze költséget, energiát és más előkészítést figyelembe véve - vissza kell-e állítani a hagyományos, a tradicionális közigazgatási bíróságokat.
Akkor, ha jól emlékszem, a jelenlegi kormánypártok közül a Szabad Demokraták Szövetsége azzal fogadta el azt a módosítást, amely a rendes bírósági útra tartozónak iktatta be, a polgári perrendtartás szabályai közé a közigazgatási ügyek felülvizsgálatát, hogy remélik, és elvárják a korábbi kormánytól is, hogy amint lehetősége lesz, a közigazgatási bíráskodásra közigazgatási bíróságot állítson föl.
Itt már lehetne arról beszélni, hogy ez egy olyan speciális - szakértelmét és egész intézményrendszerét tekintve is speciális - bírósági rendszer lenne, ahol elmenne, sőt, indokolt lenne a felülvizsgálat egyfokú formában történő elintézése, de erről nincs szó.
Államtitkár úr, amíg erről intézményesen nincs szó, ez nem lehet más, mint alkotmánysértő. Meg lehet változtatni az alkotmányt, ki lehet onnan venni azt, hogy a bírósági elvek nem foglalják magukban minden esetben - ha a miniszter úgy gondolja - a fellebbezés és a jogorvoslat lehetőségét. Ezt meg lehet csinálni, de alkotmánysértő mivolta ettől még nem változik meg. Ezt nem lehet elfogadni! Nem hiszem, hogy a parlament józan többsége el fogja ezt fogadni.
A másik, szintén a jogorvoslatot csorbító, rendkívül diszkriminatív és érthetetlen rendelkezés - pontosabban a háttere érthető, erre majd csütörtökön, a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyes jelenlétében szeretnék hivatkozni - az az elv, amelyet nagyon jól kiolvashatóan, leírva láttunk az indokolásban. Engedjék meg, hogy felolvassak egy mondatot; a Legfelsőbb Bíróságról van szó. Szó szerint idézek: "Az ügyek feljutása elé korlátokat kell állítani."
Tisztelt Országgyűlés! Mikor olvastak önök igazságügy-miniszteri előterjesztésben olyan mondatot, hogy a Legfelsőbb Bíróságra - egyébként jelenleg rendkívüli, de általánosan megillető jogorvoslatként egypár évvel ezelőtt bevezetett intézmény kapcsán - úgy kell korrigálni, hogy ezzel a mondattal indokolják: "Az ügyek feljutása elé korlátokat kell állítani." Jogállamban élünk, tisztelt Országgyűlés? Ez jogállami megoldás, államtitkár úr? Az ügyek feljutása elé úgy kell korlátokat állítani - és most jön a legszebb -, hogy engedélyhez kötjük a kis értékű ügyekben a felülvizsgálati kérelem megengedését.
Csípjenek meg, tisztelt képviselőtársaim! Nem arról van-e szó, mint jó tíz évvel ezelőtt, az úgynevezett törvényességi óvás iránti panaszoknál, amelyeket ügyvéd barátaimmal és kollegáimmal beadtunk, és a Legfelsőbb Bíróságról egy boríték-, fél ív nagyságú papír jött, egy sajnálom-levél - amelyet nem is a Legfelsőbb Bíróság elnöke írt alá, hanem megbízásából nem tudom ki, a Legfelsőbb Bíróság akkori bírája -, hogy: sajnos nem találtunk alapot a panasz elbírálására, ezért törvényességi óvás emelésére okot nem látok, kérem tudomásulvételét.
Engedélyhez kötni, az elbírálásra egyébként köteles bíróság engedélyétől függővé tenni azt, hogy a perorvoslati jogot megengedi- e gyakorolni vagy sem, tisztelt Országgyűlés, ez elképesztő rendelkezés! Van ilyen a polgári perrendtartásban, a perújítással kapcsolatban természetesen van egy olyan klasszikus szabályozás, amely a perújítás megengedése szempontjából egy szabályos eljárás keretében arról dönt, hogy megengedi-e a perújítást vagy sem. De ez tárgyaláson történik, államtitkár úr! Ez egy olyan eljárás, amely nem nélkülözi a bírósági eljárás tárgyalási és egyéb elveinek sokaságát.
(19.10)
De egy papíron felküldött, kis értékre tekintettel egyébként megillető és alkotmányos perorvoslati jogot az illetőnek, akinek ez a dolga, engedélyhez kötni...! Én nem hiszem azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy létezik Európában ilyen megoldás. Ezt sürgősen gondolják át, lehetőleg még csütörtök előtt oldják meg, hiszen a bírósági reformmal kapcsolatos, rendkívül sok problémát fölvető egyéb kérdéseket fogjuk tárgyalni, de hitelét veszíti a kormány, amikor ilyen megoldásokkal kísérletezik, és egyébként jobb szándéka ellenére más tekintetben is a szakmai és, mondjuk, a jogállami működésbe vetett hitele kérdőjeleződik meg.
Én is úgy gondolom a felsoroltak alapján, hogy ez így nem fogadható el, ahogyan az előttem szóló szabaddemokrata párti képviselő mondotta, olyan sok probléma és olyan súlyú problémák vannak ebben a módosításban, amely nem teszi elfogadhatóvá.
Egypár szóval érinteném én is a munkaügyi eljárással kapcsolatos eléggé újszerű - a jelenlegihez képest mindenképpen változásokat jelentő - szabályozást. Én úgy látom, hogy egy igen jelentős, nem teljesen elvszerű kompromisszum eredménye az, ami előttünk fekszik a munkaügyi bíróságokkal kapcsolatos szabályozás részletezését, körét, egyáltalán a munkaügyi bíróságok fennmaradásának kérdését illetően. Én elfogadom azt, hogy ma is az a helyzet, mint négy évvel ezelőtt, amikor mi álltunk szemben ezzel a problémával. Akkor az átalakulás, a gazdasági szükségszerűségek miatt nyilván megnövekedő és súlyukban is az emberek életminőségét jelentősen befolyásoló ügyek fórumaként meg kellett tartani a munkaügyi bíróságokat. Eszünk ágába sem jutott ennek a felszámolása, bár voltak olyan, jelenleg kormánypárti indítványok, éppen a Szabad Demokraták Szövetségének részéről, hogy miért kellene munkaügyi bíróság - ha egyszer nincs katonai bíróság, akkor miért van munkaügyi bíróság? Ebben sok ráció van, hiszen az ügyeket el lehetne az általános bíróságokon is bírálni, hiszen elbírálják ott a közlekedési ügyeket, a családjogi ügyeket, a fiatalkorúak ügyeit, a katonai ügyeket; tehát szakosodott csoportban történő működéssel ez megoldható lenne. Mégis önmagában azt helyesnek tartjuk, hogy megmaradnak a munkaügyi bíróságok, még ha jól is tudjuk azt, hogy egy korábbi előterjesztési változat szerint ezek a munkaügyi bíróságok megszűntek volna.
Ugyanakkor nem tudunk egyetérteni azzal a megfogalmazással, amely a munkaügyi bíróság hatáskörével kapcsolatos, odatartozó ügyeket jelöli. Nem ismétlem meg Hankó Faragó képviselőtársam szavait; a magyar jogi terminológiában soha nem használt, és azt hiszem, a magyar jogi szabályozásban sem ismert szavaknak a beírása azt még nem teszi elfogadhatóvá, hiszen ilyen, hogy "munkaharc" és "sztrájkharc" és nem tudom pontosan, milyen mozgalmi és szakszervezeti szóhasználatban ismert kifejezések azért még nem eléggé érettek vagy nem eléggé konformak arra, hogy a polgári perrendtartásba beemeljük. Úgy látom, ismét visszaköszön az elmúlt Pp.-novellában szintén érveink hatására visszavont azon rendelkezés, amely a munkaügyi bíróságok előtti eljárás kötelező kűrjévé, kötelező körévé tenné azt a bizonyos egyeztető szakaszt, amely, csak annyit mondok, hogy biztosan el fogja húzni az eljárást. Ha egyszer a felek már perrel fenyegetik egymást, oda is fordultak, akkor a bíróság ahelyett, hogy a pert tárgyalná, megkísérel valamilyen egyezséget létrehozni... - ha ez nem húzza az eljárást, akkor semmi!
Nem akarok többet ezzel a kérdéssel foglalkozni, nem akarom az önök türelmét túlságosan igénybe venni. Egyszóval: a Magyar Demokrata Fórum ezt a javaslatot elfogadni nem tudja.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
