DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Amikor az Országgyűlés egy rendkívül fontos eljárási törvényt módosít, akkor - azt hiszem - óriási az Országgyűlés felelőssége, hiszen egy ilyen eljárási törvényt csak egy rendkívül alapos előkészítés, nagyon alapos mérlegelés, és nagyon nagy gondosság mellett szabad megváltoztatni, amelynek természetesen lehetnek indokai, és az az igazságügyi reformcsomag, amelyet a kormány nemrégiben előterjesztett, természetesen egyértelműen indokolja, hogy ebben az esetben a polgári perrendtartáson is módosítani kell.
A törvényjavaslatnak mindenképpen pozitívuma, hogy törekszik arra, hogy hatékony igazságszolgáltatási rendszert teremtsen, és ez a hatékony igazságszolgáltatási rendszer lehetőség szerint úgy alakuljon ki, hogy a jelenlegi alapstruktúrát ne romboljuk szét, az alapvetően működőképes maradjon, de lényeges, hogy az eljárásokon egyszerűsíteni lehessen, s az eljárásokat meg lehessen gyorsítani, mert bizony nagyon-nagyon sokan tapasztalhatják azt ma Magyarországon, hogy a jogos igényüket a bíróságok előtt nem tudják kellő hatékonysággal érvényesíteni.
Pozitívuma ez a törvényjavaslatnak, de nem állítanék valót, hogyha nem mondanám el azt, hogy nagyon sok apró és esetleg komolyabb fenntartásunk is van a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Már elhangzott részben az az aggály Balsai István részéről mint kisebbségi vélemény megjelenéseként, hogy bizony sok mindent ki lehet találni egy igazságügyi reformcsomag kapcsán, hogy az eljárásokat gyorsítani lehessen, de az én személyes meggyőződésem is, és a gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy ehhez alapvetően az lenne a legfontosabb követelmény, hogy új, jól képzett vagy nagyobb számban jól képzett bíráknak kellene beszállniuk ezeknek a peres ügyeknek az intézésébe, és ha lehetséges, akkor a bíróságok infrastruktúráján kellene igen jelentős változtatásokat eszközölni és fejlesztéseket megvalósítani. Mert sok igazság rejlik abban a nagyszámú véleményben, amely szerint az eljárások meggyorsítása és hatékonyabbá tétele a jelenlegi struktúra mellett is lehetséges lenne, csak ezeknek a feltételeknek a hatékonyabb biztosítása mellett.
Elhangzott az is - és sajnos ez is igaz -, hogy amikor ezt az alapos előkészítést számon kérjük, akkor bizony az a visszásság is elénk kerül, hogy nem tudjuk statisztikai adatokkal kellőképpen alátámasztani, hogy mi is a helyzet tulajdonképpen. Hogy csak egyetlenegy példával éljünk, amelyre államtitkár úr is kitért, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban a bevezetett módosítást követően egy 30 napos kibocsátási kötelező határidőt ír elő majd a törvény a bíróságok számára. Lehet, hogy ez jó dolog. De ha nincsen mögötte semmilyen szankció, és nem teremtjük meg az objektív feltételeit annak, hogy ezek a fizetési meghagyások valóban kibocsátásra kerüljenek, akkor ettől a pillanattól kezdve igazából a dolog nem biztos, hogy kellően hatékony, nem biztos, hogy sokat ér ez a rendelkezés.
Hadd mondjak egy konkrét példát! Én tudom biztosan, hogy a Szombathelyi Városi Bíróságon e polgári perrendtartási szabály megváltoztatása nélkül is néhány héten belül kibocsátják a fizetési meghagyást, az normális határidők mellett futja a maga eljárási menetét, és vagy jogerőre emelkedik, vagy az ellentmondás kapcsán per lesz belőle. Tehát ott ez nem olyan fontos. Azért, mert kellő hatékonysággal tud működni a bíróság, mert, mondjuk, jól képzett szakemberek vannak, és az ügyszám nem olyan hihetetlenül nagy, hogy ez akadályozza a bírót a munkájában. Ugyanakkor a saját praxisomból tudom azt, hogy van olyan fizetési meghagyásos ügy, nekem néhány évvel ezelőtt volt olyan, amely ellentmondás nélkül három és fél év alatt emelkedett jogerőre Budapesten. Hiába írjuk elő a polgári perrendtartásban, hogy ezt a 30 napos határidőt tartani kell, ha a bírók a több százat jóval meghaladó, megyénként és bíróságonként változó nagyságú hátralékban vannak, akkor képtelen a bíró a legszigorúbb előírás mellett is e követelménynek eleget tenni, ezt megvalósítani.
Számos más olyan probléma is van a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely meggyőződésem szerint vagy az általános vagy a részletes vitában tisztázást igényel, és lehetőség szerint esetenként módosítást igényel.
Én próbáltam megtalálni azt, hogy a munkaügyi perekkel kapcsolatban az az érdekes kitétel, hogy "egyéb munkaharc", milyen jogszabályban és hol jelenik meg, mert hiszen ha egy eljárási törvényben ezt rögzítjük, nagyon fontos pontosan tudni, hogy miről van szó. Én ilyennel nem találkoztam - ami lehet, hogy csak abból adódik, hogy ennek a területnek nem ismerem a szakmai zsargonját, de jogszabályi szintű szabályozást arra vonatkozóan, hogy mi minősül munkaharcnak, én nem találtam.
Emlékezzünk vissza arra, hogy a cégbírósági eljárásokkal kapcsolatos ügyekben is fölmerült az, hogy indokolt a szigorítás azon a téren, hogy, mondjuk, a beadványt előterjesztő jogi képviselőket, illetve magát a beadványt előterjesztőt is azzal szankcionáljuk, hogy amennyiben hiánypótlásra kell visszaadni az ügyet több alkalommal is, akkor elutasítja a bíróság.
(18.40)
Lehet szigorítani - és a törekvést messzemenőkig tudjuk támogatni - ezen, de ha a Fővárosi Cégbíróság nem tudja elintézni az ügyeket, akkor megint csak jogszabályi szinten megreked ez a dolog, és nem fog gyorsabbá válni a bírói eljárás. Számos olyan dolog merült fel, amely garanciális kérdést is felvet. Azt hiszem, amikor az úgynevezett bagatell ügyekről vagy kisebb súlyú ügyekről - a kétszázezer forintos ügyérték alatti ügyekről - és ezek fellebbezésből való kizárásáról beszélünk, akkor lehet, hogy megint elkövetünk egy hibát. Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy az ítélet mennyit ítélt meg, hanem az, hogy ez mennyiben sérelmes a félnek. Természetesen nagyon-nagyon sok olyan állampolgár van, aki úgy gondolja, hogy nagyon kis érték ügyében is nagyon súlyos sérelem érheti, még ha ez anyagiakban nem is nagy összeg. De kétszázezer forint egyrészt jelentős összeg, nagyon-nagyon sok mindenkinek igen komoly összeg.
Azt hiszem, ezt újra kellene gondolnunk, már csak azért is, mert a mai magyar, gyorsan változó világban az infláció és egyebek mellett egy ilyen értékhatárt magában az eljárási törvényben rögzíteni nem biztos, hogy a legszerencsésebb. Ugyanúgy ellentmondásos lehet az, hogy egy hasonló jellegű korlátozás a felülvizsgálati kérelemnél is bekerül a törvénybe. De amíg a kamatok hozzászámítását a javaslat a felülvizsgálati kérelemnél mellőzi, addig az előző változatnál ezt már figyelembe veszi, beszámítani rendeli. Ha egy ilyen elvet alkalmazunk, akkor meggyőződésem szerint ebben a tekintetben ezt az elvet célszerű lenne egységesen alkalmazni. Tehát elég sok apró és esetleg komolyabb probléma lehet ezzel a törvényjavaslattal.
Nagyon szeretnénk, ha annak a kormányzati törekvésnek, amelyet messzemenőkig támogatunk, hogy hatékonyabbá, gyorsabbá és jobbá váljon a bírói ítélkezés Magyarországon, megteremtenénk az eljárásjogi feltételeit is. Ehhez mi mindenképpen partnerek leszünk, és minden olyan javaslatot támogatunk, amely ebben az irányban hat; de azt hiszem, a törvényjavaslaton több módosítást is kell eszközölni.
Végül: helyesnek tartjuk - a hozzászólásom végén egy pozitívumot szerettem volna elmondani - azt, hogy a polgári perrendtartás 47. §-ának hatályon kívül helyezésével megszűnik az a lehetőség, hogy a Legfelsőbb Bíróság a törvényhely szerint az ügy előkészítése, a bizonyítási eljárás megkönnyítése vagy az eljáráshoz fűződő egyéb fontos érdek nyomatékos indokoltsága esetén az illetékes bírósághoz képest más bíróságot jelöljön ki. Meggyőződésünk szerint ez garanciális szempontból ma egy helytelen rendelkezés; örömmel vesszük, hogy ez kikerül a törvényjavaslatból.
Befejező mondatként változatlanul szeretném megismételni azt, hogy szeretnénk egy nagyon jó eljárási törvényt. Ebben partnerei vagyunk a kormányzatnak, de ehhez még nagyon sokat kell dolgozni ezen a törvényjavaslaton. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
