DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azért kértem szót, mert ma mindnyájan megkaphattuk itt a Házban azt az anyagot, amelynek címe: "Tájékoztató a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, T/3204. számú törvényjavaslat végrehajtási rendeletei kidolgozásának ütemtervéről".
Kértem tisztelettel a tárcát - államtitkár úr volt jelen az általános vita e szakaszában, amikor ígéretet tett arra -, hogy mielőtt lezárul a vita, kidolgozzák ezt az ütemtervet. Én ezt szeretném itt megköszönni, mert korrekt, és úgy érzem, jól tagolt is. Tehát a parlamenti munkán túl a végrehajtási jogszabályok ütemezése, a gyámhivatalok felállítása, a törvényjavaslattal kapcsolatos képzések ütemezése és a hatályba léptetés elképzelt üteme is.
Azt szeretném kérni, tegyenek meg mindent azért, hogy ez az ütemterv - bár tudom, hogy csúszások az élet miatt úgyis lesznek - nagy részében betartható legyen. Azt hiszem, a probléma nagyságára tekintettel, amiről már az általános vitában számos szó esett, az átvezetést az új rendszerbe egy ilyen tematika betartása, széles körű alkalmazása biztosan nagyban segítené. Még egyszer köszönöm.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.