DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, hogy az én felszólalásom bele fog férni két percbe, tehát lehet kétpercesként kezelni.
Valójában két észrevételem van: az egyik a Tabajdi Csaba által elmondottakhoz kapcsolódik, a másik pedig ahhoz, amit Hegyi Gyula képviselőtársam mondott. Nagyon fontosnak tartottam azt, hogy Tabajdi Csaba különbséget tett a tudatos, az állami, az államhatalmi asszimiláció és az asszimilálódás között.
(19.30)
Azzal, hogy ez utóbbi ennek az országnak a történetében is és sok más európai ország történetében tulajdonképpen a modern állam jellemzője, amely az egynyelvű államot kívánja megteremteni, és ennek megfelelően igyekszik valójában a más nyelven beszélőket, a nemzetiségeket asszimilálni. Ez a folyamat Magyarországon valójában csak a múlt század derekán, inkább a második felében kezdődött, és az első ezzel kapcsolatos veszélyre éppen Széchenyi István hívta fel a figyelmet abban a bizonyos és híres akadémiai beszédben, amely a tudatos államhatalmi asszimiláció veszélyeit ecsetelte. Ez az egyik, amit úgy vélem, hogy el kell mondani.
A másik az a megállapítás, hogy az asszimilálódás elsősorban nem a tömbben élő nemzetiségeket, hanem a szórványban élő nemzetiségeket fenyegeti minden ország esetében. Azt hiszem, hogy ez ellen a folyamat ellen történetileg nagyon nehezen lehetett volna bármit is tenni, hiszen ha felsorolom azt, hogy ki mindenki élt ebben az országban szórványban - a besenyőktől az úzokon keresztül a vallonokig, böszörményekig, akiknek igazából nyelvi nyoma nincs ma már Magyarországon, de nincs nyelvi nyoma a Kelemen képviselő úr által emlegetett jászoknak és kunoknak sem, az utolsó kun Miatyánkot valamikor a XVI. században mondták el ebben az országban -, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ezeket aligha lehet összekeverni a modern államhatalmak tudatos asszimilációs politikájával, és nem is szabad összekeverni. Az a vád, ami bennünket időnként érni szokott - elsősorban a szomszédos államok részéről -, hogy tudatosan asszimiláltuk az Alföldre áttelepedetteket például, ez azért nem áll meg, mert ezeknek az asszimilálódása lényegében a múlt század második felére már többé-kevésbé befejeződött, amikor elkezdődött valamiféle állami asszimilációs politika.
A másik megjegyzésem a szociális kirekesztéssel kapcsolatos, és ez, ígérem, rövidebb lesz, mint amit eddig mondottam. Nagyon egyetértek Hegyi Gyulával abban, hogy ez a fajta szociális kirekesztettség elsősorban a magyarországi romák esetében mutatkozik meg - és nagyon sajnálatos, hogy megmutatkozik. Továbbá van egy olyan gondom is, amit Hegyi Gyula nem mondott ki, de szabad legyen nekem kimondani: akkor, ha a romák problémájából etnikai és elsősorban etnikai kérdést csinálunk, akkor mintegy elhárítjuk azt a felelősséget, ami a szociális kérdésként való kezelés felelősségét ránk hárítja. Tehát úgy néz ki, hogy egy olyan irányba próbáljuk meg terelni a hazai romák problémáját, ami etnikai kérdéssé teszi az egész magyarországi cigánykérdést, és nem kezeljük igazából a hazai cigányság szociális problémáit. Azt hiszem, az lenne a legnagyobb és a legfontosabb feladatunk, hogy a hazai romák problémájának e második elemét, tehát hogy szociális problémaként is kezeljük vagy elsősorban szociális problémaként kezeljük az ő problémáikat, ezt nem oldottuk meg és úgy vélem, hogy nemcsak a mostani kormánynak, hanem más kormányoknak is nagyon sok feladatuk lesz e tekintetben.
Köszönöm szépen. (Taps.)
