DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár asszonnyal és az eddigi felszólalásokkal ellentétben a Független Kisgazdapárt a távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslatot rendkívül silánynak, a lakosság érdekeivel ellentétben állónak tartja; olyannak, amely még a Független Kisgazdapárt megoldásait sem vette figyelembe, holott napirend előtti felszólalásban, azonnali kérdésekben többször ostromoltam a kormányt, minden alkalommal rámutatva a megoldási lehetőségekre, arra, hogy mit lehet tenni.
Miről van itt szó? - hogy mindenki világosan értse. 650 ezer lakásban él legalább 2 millió magyar állampolgár, akik egyszerűen képtelenek az állandóan emelkedő, s most már csillagászati magasságba kerülő távhő-szolgáltatási díjakat fedezni. Ugyanakkor rá kell mutatnom arra, hogy nem is tudnak az állampolgárok mit tenni, mert természetes monopóliummal állnak szemben, a természetes monopóliummal szemben pedig az állampolgár egyedi fellépése teljességgel reménytelen, tehát itt kormányzati intézkedésre lenne szükség. Sajnos azonban a Horn-kormány teljesen érzéketlen a körülbelül 2 millió ember nyomasztó gondjai iránt, és elhanyagolja azokat a kötelezettségeit, amelyek alapfeladataiból következnének. Ezt kénytelen vagyok a kormányzat terhére megállapítani.
A távfűtés fenntartásához ugyanakkor társadalmi érdek fűződik, hiszen az ezt igénybe vevők egyrészt önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, az állam teremtette ezt a helyzetet, másrészt pedig a környezetvédelem szempontjai is indokolják, hogy a távfűtést érdemes fenntartani, hiszen ezek olyan alapvető környezeti ártalmaktól kímélnek meg minket, amit az államnak valahol jóvá kellene írnia az állampolgárai javára. Ezért a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint ezt a fűtési formát az államnak támogatnia kellene, már csak azért is, mert különben nem lesz versenyképes.
Csak azért, hogy lássák, mi történt ezen a területen: korábban a távfűtés kétharmad része volt az állami dotáció.
(12.00)
Ezt megszüntették, majd előbb 6 százalék áfát vezettek be; ezt később az állam a mohóságában felemelte 10 százalék áfára, most pedig 12 százalék áfa a jelenlegi helyzet, ami terheli a távfűtést. Tehát ahelyett, hogy segítették volna ezt a fűtési formát, megsarcolták, és éppen azokat sarcolták meg, akik a leginkább kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert mindenki előtt ismeretes, hogy a távfűtéses lakásban döntő részben az anyagilag teljesen ellehetetlenült, kiszolgáltatott helyzetben élő emberek élnek. Ráadásul az állam drágábban adja a távfűtőműveknek az energiát, mint a lakosságnak - erre is illett volna felfigyelni, igen tisztelt államtitkár asszony! Különösképpen drágábban adja azoknál, akik egyedileg fűtenek, holott a tömeges fűtési módnál nyilvánvalóan meglenne a megfelelő lehetőség a gazdaságosabb üzemeltetés kidolgozására.
Kérem, a helyzetet az teszi tragikussá, hogy az ÁSZ már 1991-ben rámutatott erre, továbbá rámutatott 1996-ban is. Eszerint a távfűtőművek gazdálkodásának hatékonysága rendkívül alacsony. Az Állami Számvevőszék szerint is - tehát ne engem szidjanak, igen tisztelt MSZP-s képviselő hölgyek és urak, hogy ezt innen kimondom! - legalább 30-40 százalékkal magasabbak a távfűtési tarifák, mint amelyek reálisak lennének; és hangsúlyozom, mindez a legszegényebb emberekkel szemben!
Az ÁSZ javaslatával ellentétben nem alakították át a távfűtőműveket közhasznú szervezetekké, holott ez mindenképpen szükséges lett volna. Egyébként csak zárójelben jegyzem meg: minden felszólalásomban ebben a tárgykörben rámutattam erre. Sőt, ha az államtitkár asszony figyelt volna rám, a nonprofittörvény-javaslat előterjesztése kapcsán is rámutattam arra: ha van olyan nonprofittörvény, amelyet érdemes lenne a gazdálkodásnál figyelembe venni, akkor mindenféleképpen a távfűtőműveknél, a távhőszolgáltatásnál kellene a nonprofittörvény elveit megvalósítani. Itt még arra is ki kell térnem, hogy adókedvezmény is járt volna ebben az esetben, ami kisebb tarifával járt volna, és a nyereség visszaforgatásának kötelezettségét is jelentette volna. Tehát ez egyértelműen rendkívül fontos megoldási javaslat volt.
Egyébként a megoldás köréből nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni azt a Független Kisgazdapárt rövidített gazdasági programjában írt megoldást, amelyet Horn Gyulának átadtam, hogy ne tudjon kibújni a kötelezettsége alól. Itt kifejezetten a figyelmébe ajánlottam, hogy meg kell fékezni a természetes monopóliumok áremeléseit, az árképzésben megfelelő feszes szabályozásra kell áttérni. Ez magában foglalja a mai politikai alku helyett az alapárak szakmai meghatározását, a felesleges költségek kiiktatását, az árak korrekciójának szigorú előírását, a gazdálkodási tartalékok felszínre hozatalát, az előzetes kalkulációk utólagos kontrollját. El kell engedni a háztartási tüzelőanyagok 12 százalékos forgalmi adóját. Legalább tízszer elmondtam, ebben is leírtuk, megmagyaráztuk a kormánynak, de sajnos a kormány egyszerűen képtelen felfogni, hogy egy fizetni képtelen 2 milliós magyar tömeggel szemben nem lehet peres eljárásokkal, a kilakoltatás rémével való fenyegetőzéssel eredményt elérni, hanem tessék végre a kormányzati hibákat megszüntetni, mert a kormányzat dilettantizmusa okozta ezt a helyzetet.
Nem bújhat a kormányzat semmiféle tisztességtelen számítási mód mögé! Tessék, kérem, világosan kimondani: ha megszüntetnék a 12 százalékos áfát, amit én sarcnak mondok, megszüntetnék az ilyen vállalatok nyereségérdekeltségét, tehát nonprofit vállalattá, közhasznú vállalattá tennék, óriási engedményeket lehetne tenni a távfűtőműveknek.
De most még hadd legyen szabad rámutatnom arra, hogy éppen Karl Imre kormánybiztos úr, akinek ez a szakterülete, mondotta, hogy felgyülemlett 5 milliárd forint a lakosság oldalán adósságként. Kérem, ezt az 5 milliárdot a lakosság sohasem fogja tudni kifizetni! Mi a megoldás? Horn Gyula ne a barátjának, a Pál László vezette Mol Rt.-nek adjon 13 milliárd forint kedvezményt, hanem ennek még a felét sem tenné ki ez az 5 milliárd forint, ami 2 millió magyar ember mindennapos álmát megzavarja! (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)
Úgy gondolom, végre tessék már túllátni azon a szemléleten, amelynek az a lényege, hogy a jelenlegi kormányzat az MSZP-s képviselőkből milliárdosokat, az ország lakosságából pedig koldusokat csinál. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) A koldusok nevében tiltakozik a Független Kisgazdapárt, és nem fogja eltűrni (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) ezt a kormányzati felelőtlenséget. Mi ebben a tekintetben nem a Molnak fogjuk elengedni a tartozását - ha mi jövünk kormányra -, hanem (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) a magyar nép tartozását fogjuk leírni.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit