GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság február 4-i ülésén megtárgyalta a távhőszolgáltatásról szóló T/5304. számú törvényjavaslatot.
A bizottság egyetért abban, hogy a közüzemi szolgáltatás az energetika területén három lényeges dologra terjed ki: a villamosenergia-, a gázszolgáltatásra és a távhőszolgáltatásra.
A távhőszolgáltatásra ugyanúgy igaz, mint a másik két közszolgáltatásra, hogy alapvető létfeltételeket biztosít az állampolgárok számára, lényegesen hat a gazdaság működésére, és a szolgáltató ugyanúgy monopolhelyzetben van. Ezért a fogyasztót fokozottan védeni kell. Úgy, ahogy az államtitkár asszony beszélt róla, ebben a törvényben intézményesített formában jelenik meg a fogyasztóvédelem.
Ez különösen fontos azért, mert ezen a területen is várható a magánosítás. Ebben az esetben pedig nagyon fontos, hogy törvény, nem pedig valamilyen alacsonyabb rendű jogszabály védje a fogyasztót.
A védelem szempontjából hangsúlyozni szeretnénk: a fogyasztó számára hosszú távú biztonság valósuljon meg az ellátásban, a lehető legkisebb költséggel jusson a szolgáltatáshoz, és lehetőség szerint a szolgáltató monopolhelyzetével ne tudjon visszaélni és extra jövedelmet realizálni.
A bizottság emellett hangsúlyozza, hogy a távhőszolgáltatásban az is jellemző, hogy maga a szolgáltató van kiszolgáltatott helyzetben és szorul védelemre.
Mindezzel együtt ez a törvényjavaslat - megint hadd térjek vissza arra, amit az államtitkár asszony mondott - nem teremt több pénzt a távhőszolgáltatás számára, de tiszta viszonyokat a tulajdonos, a termelő, a szolgáltató és a fogyasztó között.
Nagyon lényeges, és befejező gondolatunk: sarkalatos kérdésnek tartjuk a mérés kérdését. A törvény ad némi inspirációt arra, hogy belátható időn belül erre a három év türelmi időt megfelelőnek tartjuk, hogy az ár és a minőség összhangba kerüljön, tehát a fogyasztó az elfogyasztott energiáért fizessen.
A társasházi törvénnyel való kapcsolatra bizottságunk külön kitér, de ezt majd a részletes vitában fogjuk elmondani.
Összességében egyhangúlag elfogadásra ajánljuk a tisztelt Háznak ezt a nagyon fontos törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit