DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön tulajdonképpen a kérdésében a választ is megadta lényegében, mert elég pontosan idézte a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakat.
Valóban, a kormány a múlt heti ülésén ezzel a kérdéssel foglalkozott, miniszterelnök úr tájékoztatást kért erről. Egyébként e tekintetben a múlt héten az önnek adott viszontválaszomban már utaltam arra, hogy az új adatszolgáltatási kötelezettség tapasztalatait értékelni kell, és ha szükséges, akkor meg fogjuk tenni a szükséges intézkedéseket, lépéseket. Akkor még azt is mondtam, hogy ha törvénymódosításra lesz szükség, és a vizsgálat ezt állapítja meg, az elől sem fogunk elzárkózni. Ugyanakkor azt is mondom és megismétlem, hogy azokra az intézkedésekre, amelyekre a társadalombiztosítási járulék bevallásának pontosítása érdekében a kormány, illetőleg már tavaly a társadalombiztosítási törvény változásai sort kerítettek, múlhatatlanul szükség volt a tisztánlátás, az új nyugdíjrendszer építése érdekében.
Azt sem tagadtuk egy percig sem, hogy a felkészülési idő sem volt minden tekintetben elégséges, ugyanakkor nem volt átütő erejű - elsősorban az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál - a tájékoztatási, kommunikációs tevékenység, például arról, hogy azt a bizonyos bevallást postán is el lehet küldeni, mint ahogy nagyon sokan el is küldték; hogy a nyomtatványt nemcsak a Fiumei úton lehet beszerezni, hanem még a fővárosban 4-5 helyen - mint ahogy csupán a fővárosban adódtak ilyen típusú problémák és az ország többi részén nem.
Tájékoztathatom önt arról egyébként, hogy a felelősség tisztázásán túl a kormány (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a kérdésre ezen a héten vissza fog térni. Köszönöm.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.