DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga Mihály képviselőtársam felszólalása az én felszólalásom indító része alól lényegében kihúzta a talajt, miután én azzal szerettem volna indítani a mai felszólalásomat, hogy a múlt héten, amikor az adótörvény kapcsán felszólaltam, jeleztem, hogy a legutóbbi két évben 60-70 alkalommal módosította a Pénzügyminisztérium az adótörvényeket, és megkértem a jelen lévő Akar pénzügyi államtitkár urat, hogy pontos adatokat közöljön a Házzal.
Ha ezt Akar államtitkár nem is tette meg, Varga Mihály barátom megtette, és ő a pontos adatot is közölte, nevezetesen 91 alkalommal történt ez a módosítás. Ebből engedjék meg levonnom azt a következtetést, ha most a nagy jogtudósaink közül feléledne Nizsalovszky Endre, Szladits Károly és Grosschmid Béni, akkor együttesen nem tudnák megfejteni, hogy tulajdonképpen mi az adótörvények módosításának a lényege, és inkább visszafeküdnének a koporsójukba. Mint ahogy korábban nem tudta megfejteni a pénzügyi kormányzat sem azt a módosítást, amit azzal kapcsolatban kell megemlítenem, hogy a mi adataink szerint az őstermelőkre vonatkozó jogszabályok módosításánál olyan dilettáns módon jártak el - mert nem találták meg azt a törvényhelyet, amit módosítani kellett volna -, hogy egyszerre szerepeltetik a módosított törvényben az új szabályozást, és meghagyták a régit is.
(16.20)
Nos, úgy gondolom, ez mindennél ékesebb módon bizonyítja, hogy tulajdonképpen milyen káosz van itt az adó területén, és milyen hiányosak és egymásnak ellentmondóak az adatok. Ezt azért vagyok kénytelen igen nagy nyomatékkal kiemelni, mert az állampolgárok egyszerűen ellehetetlenült helyzetbe kerültek, a legtisztességesebb, legbecsületesebb adófizető sem tudja, hogy mit csináljon, és ha elmegy adószakértőhöz, onnan sem tud olyan tanácsot kapni, ami megnyugtatná, mert hiszen ez az egymásnak ellentmondó jogszabályköteg ezt ellehetetleníti.
A társadalombiztosításnál az elmúlt héten újabb módosítás történt azt követően, ahogy én a házbeli felszólalásom alkalmával külön szóltam arról, hogy egy elképesztő helyzetet teremtett a kormány, ugyanis az egyszeri tb-adóbevallás helyett tizenkétszeri tb-adóbevallásra kényszerítette az állampolgárokat. Egy olyan helyzetet teremtett, hogy sorba kell állni a blankettáért ha megvan a blanketta, nincs az az emberi elme, amely megértse a blanketta tartalmát ha mégis valahogy kitöltötte a blankettát, akkor kezdheti a sorban állást a blanketta benyújtására. És akkor még olyan zavaros, egymásnak ellentmondó előírások is korlátozták az érintetteket, tehát az adózó állampolgárokat, hogy akinek alkalmazottja volt, annak nemcsak írásban kellett benyújtania az adóbevallását, hanem floppyn is. Igen ám, de a floppyn való bevallást nem fogadták el, ehelyett egy olyan előírás volt, hogy ilyenkor is kellett írásban is beadni, de a korábbi bevallását is mellékelni kellett. Tehát egy teljesíthetetlen előírás sorra kellett az állampolgároknak figyelniük.
Úgy gondolom, ma még nem lehet pontosan tudni, hogy a kormány múlt csütörtöki ülése végül is milyen változtatásokat eredményezett, de a médiákon keresztül egyes változtatásokról tudomást lehetett szerezni. Ennek eredményeként a Független Kisgazdapárt képviseletében kénytelen vagyok megállapítani, tulajdonképpen az történt, hogy vajúdtak a hegyek, és egy szörnyű torz kis egérkét szültek, és ez további bosszúságokat fog okozni az állampolgároknak.
Nem lehet tudni, hogy mit eredményezett a vizsgálat a PM-nél és a Népjóléti Minisztériumnál. Az utóbbi annál is inkább zavar, mert az államtitkár úr - aki nagy érdeklődéssel hagyta abba a megbeszélését a belügyi államtitkárral, és felkapta erre a fejét - nem tudhatja, én a múlt héten a miniszterével megbeszéltem azt, hogy a legközelebbi sorban állás időpontjára, március 10-re szeretném őt kivinni a sorban állók véleményét megismerni. De most nem lehet tudni, hogy a módosítás következtében milyen további zavaros helyzet keletkezik.
Úgy gondolom, hogy az adózó állampolgároknak az a helyzete, ami most a kormányülés változtatásai következtében előállott, nevezetesen hogy választhat a papíron és a floppyn való bevallás között, azt hiszem, mindenesetre némi kis jogi magyarázatot igényelne, mert eddig a kormány csak a papíron tett bevallást tekintette hitelesnek. Nem tudom, hogy akkor ezek szerint a floppyn való bevallás tényleg nem hiteles-e mert ha most engedélyezi a floppyn való bevallást, akkor tulajdonképpen egy törvénysértésre biztatja az állampolgárokat. Jó lenne, ha a kormány legalább abban a tekintetben önkritikát gyakorolna, hogy korábban értelmezte rosszul a jogot és a jövőben már helyesen fogja tenni.
Nagyon fontosnak tartom, hogy kitérjek arra, 1997-ben a személyi jövedelemadó törvényben egész évre meghatározták az egész évre elszámolható üzemanyagárat azért, mert az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatával olyan döntést hozott, hogy az APEH nem határozhatja meg az üzemanyagár elszámolásának mértékét. Ezért kellett ezt a módosítást megcsinálni. Most, 1998-ban a kormányülés döntésével tulajdonképpen visszaállították az Alkotmánybírósággal szembeni állapotot, és nem lehet tudni, hogy a kormány most föléhelyezte-e magát az Alkotmánybíróságnak ezzel a döntésével, vagy milyen jogi megfontolásokból csinálta azt a helyzetet, hogy most már az Alkotmánybíróság döntésével szembeni állásfoglalását alkotmányosnak tekinti. Érdekes lesz megismerni a kormány álláspontjának ezzel kapcsolatos részleteit is.
Az új kormánydöntés értelmében a vállalkozónak most már nem kell tehát havonta bevallania, ha a bevétele mindösszesen a létminimumot éri el. Ez egy érdekes jogi helyzetet teremt, ugyanis a nagyobb hasznot hozó vállalkozót az állam azzal sújtja, hogy tessék tizenkétszer bevallani, és sújtja a sorban állással és mindazzal, amit az előbb elmondtam ugyanakkor pedig a létminimumot elérő adózónál enged csak ebből az adminisztrációs merevségből.
Sajnálatos módon viszont megmarad az alapprobléma, ugyanis rossz a tb-nyilvántartás, helytelen folyószámlaadatok vannak, bonyolultak és változóak a szabályok. Ezt a Független Kisgazdapárt nevében már számos alkalommal kifogásoltam, annál is inkább, miután teljességgel elfogadhatatlan az a helyzet, ami a társadalombiztosítás körül kialakult. Elég, ha arra utalok: nemcsak a Független Kisgazdapárt kifogásolja ezt évek óta, az Állami Számvevőszék is kifogásolja, a kormány mégsem tesz semmit, a parlament szemet huny a dolgok felett csak azért, hogy az ország lakossága hallja és lássa, amíg egyes önkormányzatok olyan helyzetben vannak, hogy a működésük veszélybe került, és egész térségek vannak úgy, hogy a gyerekek ellátása nincs biztosítva, addig ilyen összegek tűnnek el a társadalombiztosítás kintlévőségei kapcsán úgy, hogy közben még 800 millió forint jutalmat kiosztottak maguknak azok, akiknek egyébként munkaköri kötelességük lenne ezeknek az összegeknek a behajtása.
Csak azért, hogy lássák, nem a gazdaság növekszik, hanem a felelőtlen gazdálkodás negatív következményei, ezért bátorkodom a következő adatokra felhívni az önök figyelmét: '88 év végén a tb kintlévősége 10 milliárd forint volt egy évvel később, tehát '89-ben 11 milliárd '90-ben 21 milliárd egy évvel később '91-ben 53 milliárd '92-ben nagyon stílszerűen igazodtak a 92-höz, mert 92 milliárdra emelkedett a kintlévőség '93-ban egy jelentős növekmény következett be a kintlevőségben, 149 milliárd lett '94-ben 190 milliárd '95-ben megmutatta a Horn-kormány, hogy túl tud tenni az Antall-kormányon, mert itt már 230 milliárdra emelkedett '96 első felében 250 milliárdra '97 közepére pedig 280 milliárdra emelkedett.
(16.30)
Az is ismeretes, igen tisztelt képviselőtársaim, valamennyiük előtt, hogy egyetlenegy olyan év sem volt, amikor a kormány ne tévesen ítélte volna meg azt a tb-hiányt, ami be fog következni. Itt is érdemes egy pillanatra elidőzni, hiszen '95-ben a kormány null forint hiányt tervezett, lett 43 milliárd forint hiány '96-ban 17,8 milliárd forint hiányt prognosztizáltak, lett összesen 60 milliárd '97-ben nulla forint helyett lett 50 milliárd.
Már előre lehet prognosztizálni az ez évi hiányokat is.
Mindezek felvetik a következő kérdéseket - már a múltkor is utaltam erre, sajnálatos módon akkor sem figyeltek fel erre, és a többi, tb-vel kapcsolatos kisgazda álláspont kifejtése sem hozta meg azt az eredményt, hogy az MSZP-SZDSZ-es kormány bármit is elfogadott volna a mi, egyébként számokon alapuló következtetéseinkből.
Ezért engedjék meg, hogy én most ne kisgazda alapokra helyezkedve terjesszek elő önöknek indítványt, hanem az önök szeretett vezérének, Vlagyimir Iljics Leninnek (Derültség.) a szavai alapján próbáljam meggyőzni önöket arról, hogy mit kell tenniük és mi lesz a sorsuk. (Zaj. - Közbeszólás: Oroszul! - Derültség.) Ugyanis Lenin azt mondta, hogy a kisárutermelés a kapitalizmus előszobája. Úgy gondolom, hogy Vlagyimir Iljics Lenin nyugodtan aludhatna örök nyughelyén, ha önök ki nem tették volna a Lenin-mauzóleumból (Derültség.), mert önök gúzsba kötötték a kisárutermelést, és ennek következtében itt kapitalizmusról szó sem lehet. (Zaj.) De hadd legyen szabad még arra is felhívnom az önök figyelmét, hogy az önök szeretett vezére, Lenin (Derültség.), azt is mondta, hogy ahol a termelési viszonyok szembekerülnek a fejlődéssel, ott szükséges a hatalmi viszonyok megváltoztatása. (Közbeszólás: Bolsevik agitáció!) Én úgy gondolom, önök nem fogadták meg a kisgazda tanácsot, szembekerültek a termelési viszonyok a fejlődéssel. Ezért, igen tisztelt MSZP-SZDSZ-es képviselőtársaim, készüljenek fel önök arra, hogy május 10-én távozniuk kell.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Zaj. - Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit