ÁRGYELÁN GYÖRGY

Full text search

ÁRGYELÁN GYÖRGY
ÁRGYELÁN GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Sajnálom, hogy Trombitás Zoltán kiment a teremből. Szeretném megnyugtatni: a kisebbségeknek teljesen mindegy, hogy a 386-on belül vagy kívül biztosítja a magyar parlament, mondjuk, azt a tizenhárom helyet. Nagyon sajnálom, hogy nem vett részt az általános vitában, mert ott azért... - és csak úgy mondom, Tóth Károly is ugyanúgy vett részt most ma, mint Trombitás Zoltán. Engem meglepett ez a hozzászólás. Németh Zsolt másról beszélt az általános vitában; ezzel persze meg is szólítottam Zsoltot, én tudom.
De amiért kétpercest kértem, annak egy oka van. Eddig mindenütt azt lehetett hallani, hogy egyedül az MSZP októbert akar, a többi párt pedig májust. Azt hiszem, most már elmondhatjuk, hogy mindenki májust akar. De ami ma itt történt, az arról szólt, hogy mit nem akarunk májusban! Tudniillik azok az improvizációk - mert annak kell hogy nevezzem -, amelyek most kerülnek elő, és arról szólnak, hogy ki tud indítani és ki nem indíthat jelöltet, azok arról szólnak, hogy lehet, hogy a pártok listája mellett lesz még, nem tizenhárom kisebbségi lista - ha netántán elfogadjuk ezt a törvényjavaslatot úgy, ahogy Bauer képviselő úr mondta -, hanem akkor lesz még ott legalább százhetven lista, mert mindenki össze tud szedni ezer szavazatot az egymillió választópolgártól, aki annak akarja magát vallani!
Szeretném emlékeztetni Bauer képviselő urat arra, hogy az emberi jogi bizottságban minden kisebbségi elnök megszólalt, és határozottan tiltakoztak ez ellen a dolog ellen. Olyan dolgok ellen tiltakoztak, ami úgy szól, hogy az 5 százalékos küszöb arra jó, hogy kizárjon mindenkit, és egyedül a két legnagyobb kisebbségnek biztosítson parlamenti képviseletet. Tehát egy olyan módosító indítványt beterjeszteni, amelyik eleve kizár tizenegyet a tizenháromból, ez egy kissé cinikus dolog, úgy gondolom!
Köszönöm szépen, ennyi. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit