DR. BAJA FERENC

Full text search

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Kétperces reagálást szeretnék tenni, elnök úr, azért is, hogy a vita tárgyszerűségét megpróbáljam befolyásolni.
Föl szeretném hívni Pokorni képviselőtársam, frakcióvezető úr figyelmét arra, hogy szakszerű tárgyalási igényt fogalmazott meg. Azt gondolom, ehhez képest a kirekesztő hangnem nem igazán szerencsés. (Sasvári Szilárd: A Dunát rekesztették ki!) Úgy gondolom, ha valaki nem a Fidesz véleményét osztja a hágai ítélet vagy a tárgyalás kérdésében, az nem feltétlenül Szlovákia álláspontját osztja ugyanakkor. Azt gondolom, az igazságkeresésnek ez a módja a demokráciában nem helyes, semmiképpen nem célravezető, és pláne azt gondolom, egy tárgyszerű vitában fölösleges kvázi hazaárulóként föltüntetni a magyar tárgyaló delegációt. (Kövér László: Nem kvázi!) Arról van tehát szó, hogy tárgyszerű vita keretében a kormányzat mindig is kész arra, hogy ezt a rendkívül bonyolult és nehéz kérdést vizsgálja nem szereti azonban senki, ha a tárgyszerű vita helyett megbélyegzéssel foglalkozunk.
Azt szeretném tehát javasolni, hogy térjünk oda vissza, hogy valóban mi is a helyzet ebben a rendkívül bonyolult ügyben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit