PÁVA ZOLTÁN

Full text search

PÁVA ZOLTÁN
PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, nem akarom megbántani Gyimóthy képviselő urat, de Joe Billingsnek az a mondása jut eszembe, amikor azt mondja, hogy nem az a baj az emberekkel, hogy nem tudnak, hanem az, hogy sok mindent tudnak, ami nem úgy van.
Valóban úgy lenne jó, ha elolvasta volna képviselő úr a sporttörvényt is, ezt a sporttörvényről szóló módosítást is, és így hasonlítja össze. Nem beszélve arról, hogy vízfejeknek minősíti - már megbocsásson - akár szakszövetségeket, akár az OTSH-t. Meg kellene ismerni, hogy valójában hogyan néz ki a szervezeti felépítésük. Az elmúlt nyolc-tíz évben annyira karcsúsodott mindegyik szakszövetség, az OTSH is és a közbenső irányító szervek is, hogy ma már néha félő az, hogy nincs megfelelő ember az irányító munka elvégzésére. Ez volna az egyik része.
A másik, amit Lányi képviselő úr mondott a sporttal kapcsolatban - már elnézést, de -, azt sugallaná, mintha a labdarúgók tartanák el az egyesületeket vagy a másik szakosztályokat. Pont az a gondunk, hogy a labdarúgás is óriási anyagi nehézségekkel küzd.
Nem hinném, hogy alaposan áttanulmányozva a sporttörvényt, illetve ezt a törvénymódosítást változatlanul ez lenne a véleménye a Kisgazdapártnak, hogy az adósság ottmarad, a labdarúgás pedig kimenekül. Erről szó sincs. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit