BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban szeretnék röviden reagálni mindarra, ami az elmúlt két hétben történt, hiszen legalábbis szokatlan helyzet az, hogy a kormány szándéka ellenére két országgyűlési képviselő, két szabaddemokrata képviselő benyújtott tervezetével foglalkozott a Ház. (Zaj.)
Szabaddemokrata képviselők nyújtották be ezt a törvénytervezetet, de szeretném hangsúlyozni: nagyon sok képviselő összehangolt munkájára volt szükség ahhoz, hogy idáig eljussunk, és fontosnak tartom, hogy most, a zárszóban külön is köszönetet mondjak Szabad György képviselőtársamnak, aki egy ízben gépi szavazást kért annak érdekében, hogy tárgysorozatba vegyük, illetve napirendre tűzzük ezt a törvénytervezetet.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az ellenzéki pártok képviselőinek és nagyon sok szocialista képviselőnek az együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy ez a törvény megszülessen. Úgy gondolom, ők azok a képviselők a magyar parlamentben, akik igazán átérezték, hogy ez a téma tovább nem halasztható.
Az elmúlt két hétben több mint száz módosító indítvány került benyújtásra, ezeket a szociális bizottság, illetve a költségvetési bizottság megtárgyalta, és elvégeztük a munkánkat. Ez nem nagy terjedelmű törvény, úgy gondolom, alapos vitát folytattunk, és jó eredménnyel születhet törvény, ha az előttünk levő szavazásokat még megoldjuk. Ez alatt a két hét alatt jó néhány kérdésben sikerült megállapodnunk a népjóléti tárca képviselőjével, de szeretném hangsúlyozni, hogy nem minden kérdésben. Maradt olyan vitatéma, amelyről most a képviselők fognak dönteni, tehát izgalmas szavazás előtt állunk.
Szeretném hangsúlyozni még egyszer, hogy ez viszonylag rövid törvény. Éppen ezért elfogadhatatlan számunkra, előterjesztők számára, hogy azt a kevés tartalmat is kivegyük ebből az anyagból, ami pedig benne van, egészen pontosan a fogyatékosok támogatásának kérdéséről beszélek. A kormány azzal a szándékkal kért ki szavazásra tételeket a támogatott csomagból, hogy külön törvénybe utalja ezek megoldását. Mi, akik ezen a törvénytervezeten dolgoztunk, és pontosan tudjuk, milyen nehéz volt a szavazásig eljuttatni ezt a törvényt, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy most halasszuk tovább a téma rendezését egy külön törvényre való utalással.
Éppen ezért nagyon kérem képviselőtársaimat, figyeljenek oda a szavazásnál, és aki az előterjesztőkkel ért egyet, az támogassa ennek a törvénytervezetnek az olyan formában történő megszületését, hogy némi tartalommal is bírjon.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit