DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napirend előttiek sora is hasonló volt az elmúlt négy évihez. Úgy tűnik, mindenki eljátszotta a maga által választott politikai szerepet (Dr. Pusztai Erzsébet: Pont úgy, mint te! - Közbeszólások az ellenzék padsoraiból: Ugyanúgy, mint te! Úgy, mint te!), és úgy tűnik, hogy ez így van rendjén.
Én a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója nevében köszönetet szeretnék mondani. Köszönetet szeretnék mondani az Országgyűlés Hivatala munkatársainak, akik ebben a négy évben is - sokszor, ha kellett, éjszaka is - segítségünkre voltak, és biztosították azt, hogy a patkóban helyet foglaló országgyűlési képviselők el tudják végezni munkájukat. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Köszönetet szeretnék mondani azoknak az újságíróknak, akik az ország közvéleményét tájékoztatták, akik biztosították azt, hogy sokszor egy kicsit egyenetlen országgyűlési munka azért mégis a közvélemény érdeklődését kiváltsa, s az itt hozott törvényekről az állampolgárok értesülni tudjanak. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Köszönetet szeretnék mondani azon ellenzéki országgyűlési képviselőknek, akik felülemelkedtek saját pártjuk kötöttségén, felülemelkedtek azon, hogy indulatból politizáljanak, és sok komoly, s általunk is elfogadott javaslatot tettek. Remélem, többen lesznek ilyenek a következő parlamenti ciklusban. (Taps az MSZP padsoraiban.)
És köszönetet szeretnék mondani - bármily furcsa is - a Magyar Szocialista Párt frakciójának, hogy végigcsinálta ezt a négy évet, kibírta itt a támadásokat, és alkotó módon járult ahhoz hozzá, hogy az ország fejlődni tudjon. (Dr. Balsai István: Szégyelld magad! - Dr. Torgyán József: Harmatosak vagytok!)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit