UNGÁR KLÁRA

Full text search

UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 1997. május 15-én interpellációt intéztem a miniszter úrhoz, amelyben a következő kérdéseket tettem fel: Az OVER vényellenőrzési rendszer megtalálható-e az OEP-nél vagy a társadalombiztosítási önkormányzat bármelyik irodájában? Milyen alapon fizetett ki az Egészségbiztosítási Pénztár előző vezetése egy, fizikailag a birtokukban nem lévő, illetve nem működő rendszerre működtetési, illetve karbantartási költségeket? Összesen eddig mennyi forintjába került az állampolgárnak ez a vényellenőrzési rendszer? Van-e összefüggés a nem működő OVER-rendszer után kifizetett forintoknak azzal a ténnyel, hogy az OVER-t kifejlesztő cég tulajdonosának egy másik érdekeltsége a már elhíresült CM-klinikát megvásárolta?
Miniszter úr május 15-én a válaszában azt mondta, hogy 1997 áprilisa óta folyik a feltett kérdések ügyében a törvényességi felügyeleti vizsgálat. A vizsgálatok - mondta májusban - már a félidejüknél tartanak. Vagyis körülbelül június közepén kellett volna a vizsgálatoknak eredményesen lezáródniuk. A miniszter úr még hozzátette: "A jelenlegi törvényességi vizsgálat célja is az, hogy a hiányosságokat, a mulasztásokat feltárja, a felelősöket megnevezze, valamint hogy elősegítse egy országos vényellenőrzési rendszer mielőbbi megvalósítását."
Kérdezem államtitkár urat: sikerült-e a vizsgálatot befejezni, a hiányosságokat és a mulasztásokat feltárni, a felelősöket megnevezni? Találtak-e valami olyan körülményt, ami megakadályozta önöket a vizsgálat lefolytatásában; vagy a vizsgálatot lefolytatták, de az eredményét már nem volt okukban, bármilyen okból velünk megismertetni?
Kérem válaszát. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit