DR. KISZELY KATALIN
DR. KISZELY KATALIN
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja nevében: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Úr! A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági letelepedéséről szóló jogszabály szerves része a Magyarországon folyó és Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását elősegítő jogalkotási, jogharmonizációs folyamatnak. Az 1991. december 16-án aláírt és az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodás 44. cikkelyében vállalt Magyarország kötelezettséget arra nézve, hogy biztosítja az Európai Közösségek tagállamai, állampolgárai számára az önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedés tekintetében az egyenlő elbánást.
Ezen cikkelynek megfelelően legkésőbb 1999. február 1-jéig szükséges megteremtenünk a közösségi állampolgárok számára az egyéni vállalkozóként, illetőleg az egyéb önfoglalkoztatottként történő gazdasági célú letelepedés lehetőségét, és ezen foglalkozások gyakorlása során biztosítani kell számukra a nemzeti elbánást. Ez utóbbi jogi fogalom azt jelenti, hogy a nemzetközi joggyakorlatban ismert viszonosság fogalmánál, jogintézményénél többet magában foglaló lehetőséget kell a jogszabályban biztosítanunk a közösségi állampolgárok számára, mégpedig a magyar állampolgárokkal azonos elbánást, ez az úgynevezett nemzeti elbánás.
Miután a külföldiek letelepedése gazdasági tevékenységükhöz kötődik, a törvényalkotó már számos, ugyancsak az európai közösségi jogszabályokkal összhangban álló törvényt és törvényerejű rendeletet alkotott a külföldiek magyarországi gazdasági tevékenységének az elősegítése érdekében.
(10.30)
Ezen jogszabályok körébe tartozik az időközben már többszörösen módosított 1988. évi VI. törvény, a társasági törvény, az 1988. évi XXIV. törvény, amely a külföldiek magyarországi befektetéseit szabályozza, és ugyancsak ilyen az egyéni vállalkozásról szóló 1994. évi V. törvény is. A felsorolt jogszabályok az előző országgyűlési ciklusok jogalkotói tevékenységének részét képezték.
Jelen jogszabály-, törvénytervezet tulajdonképpen már abszolút értelemben véve is eurokonformnak tekinthető. Engedjék meg, hogy ennek alátámasztásául és magáról a jogintézményről az Európai Unió történetének keretén belül egy nagyon rövid áttekintést adjak. Az Európai Közösségek által elfogadott római szerződés a személyek szabad mozgását, a négy szabadságjog egyikének alappillérét alapul véve szabályozza a külföldiek gazdasági célú letelepedését. 1989. december 9-én a tagállamok kormányfői és államfői erre vonatkozóan elfogadták az úgynevezett közösségi chartát, Szociális Chartát. Meg kell jegyeznem, hogy az aláírók között nem szerepelt Nagy-Britannia.
A római szerződés a mozgás szabadságát a személyek három kategóriájának - a munkavállalóknak, a szabadfoglalkozásúaknak és a szolgáltatást nyújtó személyeknek - biztosította. Bár mindegyik kategóriára külön szabályok vonatkoznak, vannak olyan rendelkezések, amelyek közösek a munkavállalók és a szabadfoglalkozásúak számára; olyanok, amelyek azonosak a szabadfoglalkozásúak és a szolgáltatást nyújtók esetében, és végül olyanok, amelyek mind a három kategóriára vonatkoznak. A közös vonás mind a három kategória esetében az, hogy a mozgás szabadságát csak azért garantálják számukra, hogy egy másik tagállamban gazdasági tevékenységet folytassanak.
A római szerződés 48. cikkelyének (3) bekezdése szerint a mozgás szabadsága négy jogot foglal magában: jogot az állásajánlat elfogadására, az ebből a célból történő szabad mozgás jogát a tagállamok területén belül, jogot egy adott tagállamban való tartózkodásra munkavállalás céljából, az adott állam állampolgáraira vonatkozó munkavállalkozási rendelkezéseknek megfelelően, és végül negyedikként jogot a munkaviszony megszűnését követően a tagállam területén maradáshoz bizonyos feltételek mellett.
Az alapvető elveket, amelyeket most felsoroltam, rendeletek egészítik ki, ezek közül az egyik leglényegesebb az 1612/68. számú rendelet, amely a mozgásszabadság tárgyában részletes rendelkezéseket tartalmaz. Például az első cikkelye előírja, hogy egy tagállam bármelyik állampolgára jogosult munkavállalóként tevékenységbe kezdeni és azt folytatni egy másik tagállam területén. A tagállamok nem korlátozhatják más európai közösségi állam polgárainak alkalmazását sem számszerűen, sem pedig százalékos arányban, és ugyanolyan segítséget kell nyújtaniuk az álláskereséshez más európai közösségi állam polgárainak, mint sajátjaiknak. Minden európai közösségi államnak egyenlő bánásmódban kell részesítenie a munkavállalás és a munkafeltételek vonatkozásában a többi állam polgárait, különös tekintettel a bérezésre, az elbocsátásra vagy az újabb munkavállalásra. Természetszerűleg a tagállamok állampolgárait ugyanazok a szociális és adókedvezmények is megilletik, mint az illető ország polgárait.
Lényegét tekintve a fenti elvek az 1985. évi schengeni megállapodással, valamint az 1990. évi Las Palmas-i dokumentum aláírásával - ez utóbbit az Európa Tanács madridi ülésén hagyta jóvá kilenc tagállam -, a személyek mozgására vonatkozó minden ellenőrzés eltörlésének folyamata, tehát a személyek szabad mozgása a kilenc tagállam vonatkozásában megvalósult. Ennek dátuma egyébként 1994 volt, akkor fejeződött be ez a folyamat.
A munkavállalók szabad mozgásától eltérő rendelkezések vonatkoznak a szabadfoglalkozásúakra. E körbe tartoznak a szellemi szabadfoglalkozásúak, az üzletemberek, a munkaadók, a kereskedők, az iparosok, a kézművesek, a művészek, az írók és a színészek. A rájuk vonatkozó letelepedés jogát a római szerződés 52. cikkelye határozza meg. A letelepedés szabadsága ekképpen magában foglalja a gazdasági tevékenység valamilyen tartós konstrukcióban történő folytatását egy másik tagállam területén. A letelepedés szabadsága természetszerűleg nemcsak a természetes, hanem a jogi személyekre is kiterjed. Társaság esetében a letelepedés jogát rendszerint az úgynevezett másodlagos letelepedés útján gyakorolják, ahogy a külügyminiszter úr is említette. Ez ténylegesen ügynökség, fiók- vagy leányvállalat létesítését jelenti. Ez utóbbival általában azok élhetnek, akik egy tagállamban már letelepedtek, és ez utóbbi vonatkozik a szellemi szabadfoglalkozásúakra is.
A személyek szabad mozgásának természetszerűleg vannak korlátai is. Ezek a korlátok a közrend, a közbiztonság és a közegészség körébe tartoznak, és szabályaik mind a munkavállalókra, mind a szabadfoglalkozásúakra, mind a szolgáltatást nyújtó vagy abban részesülő személyekre egyaránt vonatkoznak. A szolgáltatások szabad mozgása terén a fejlődés lassúbb volt. E körbe tartozik a közlekedés, a szállítás, a bankügyletek és a biztosítás, valamint a pénzügyi szolgáltatások területe. Említhetném a Cassis de Dijon-elvet - ezt a bizottság fogadta el egy jogeset kapcsán -, a jogállamok a jogszabályalkotás körében, a szolgáltatások körében a harmonizációt és a koordinációt minimális mértékre korlátozzák, és a kölcsönös elismerés dominál a jogalkotási folyamatban.
A letelepedés, valamint a szolgáltatás nyújtásának szabadsága a bankszférában, a biztosítás terén, az értéktőzsdéken és az átruházható értékpapírok területén 1992 végére gyakorlatilag az Európai Unió tagállamaiban javarészt megvalósult.
Az elmondottakkal, tisztelt Ház, érzékeltetni kívántam, hogy a gazdasági célú letelepedés rendkívül széles skálájú szabályokat foglal magában, és gyakorlati alkalmazása az Európai Unió területén már megvalósult, élő joggyakorlat. Jogszabályunk egy keretjogszabály. Nem sorolnám most fel azokat a jogszabályokat, amelyeket módosított, de szükségszerű a Gyógyszerész Kamarától kezdve a devizakódexig a szabályok módosítása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), éppen a jelen törvénytervezet keretjogszabály volta miatt.
Befejezésül azt szeretném mondani, hogy a törvénytervezet Európai Unióhoz való csatlakozásunknak egyik olyan jogszabálya, melynek teljesítését nemzetközi jogi szerződés írja elő számunkra, tehát ezt teljesítenünk kell. Úgy érzem, nyitott kapukat döngetek, amikor kérem a tisztelt Házat a törvénytervezet elfogadására.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
