DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A felszólalásom elején röviden reagálnék Kökény Mihály megjegyzésére a zárt gyógyszerkassza ügyében.
Jogos az a felvetés, hogy jobb lenne előbb a szakmai szabályt látni és utána a pénzügyi szabályt meghozni, de ebben a törvényben most a pénzügyi szabályokat tudjuk meghozni, a szakmai szabályok pedig ezzel párhuzamosan készülnek. Azt gondolom ugyanis, hogyha fordítottan tennénk, hamarosan ismét vissza kéne nyúlnunk ehhez a költségvetéshez, és akkor a szakmai szabályoknak megfelelően módosítani a pénzügyi szabályokat - úgyhogy ezt a csapdát nehéz egyébként feloldani. Másfelől azt gondolom, hogy az a roppant dinamizmus, amivel a gyógyszerkiadások növekednek, mindenképpen beavatkozást indokolnak a kormány részéről, hiszen ezek évente rendszeresen olyan 20 százalékos növekedést mutatnak, amely növekedésnek a szakmai indoka kétséges.
Két módosító indítványomról szeretnék hosszabban beszélni. Az egyik a kincstári finanszírozással kapcsolatos módosító indítványom, már csak azért, mert úgy tűnt, hogy a bizottsági ülésen ez okozta a legtöbb fejtörést az ellenzéki képviselők számára.
Azzal, hogy a törvényjavaslat szerint a társadalombiztosítási alapok kiadásai átkerülnek a kincstári finanszírozási körbe, több problémát szükséges kezelni. Az alapoknak ugyanis többféle kiadásaik vannak. Vannak olyan kiadásaik, amelyek értelmezhetőek az egytizenkettedes általános szabály szerint; ilyenek például a háziorvosok részére kifizetett díjak, vagy ilyenek a járóbeteg-ellátás számára kifizetendő díjak a társadalombiztosításból; és vannak olyan kiadásaik, amelyek nem egytizenkettedben jelentkeznek a társadalombiztosítás területén. De klasszikusan ebbe a körbe tartozik a gyógyszer- és táppénzkiadás, valamint a gyógyászati segédeszköz, és ugyanide tartozik az állandó súlyszám bevezetése miatt a fekvőbeteg-gyógyintézmények finanszírozása is.
Ahhoz, hogy ehhez a finanszírozások rendben menjenek, eltérő szabályokat kell megfogalmazni az államkincstár általános finanszírozási szabályaihoz képest. Miután most már több évre visszamenőleg látszik az, hogy az egyes kiadások hullámzása és dinamikája évről évre azonosnak tekinthető, semmi akadálya nincs annak, hogy ennek a dinamikának megfelelő finanszírozási terv készülhessen, aminek alapján az intézmények megkaphassák egyébként az államháztartás számára tervezhető nagyságú kiadásokat.
Sok kritika érte azt a pontot, ami azt írta elő, hogy napi finanszírozási tervet szükségeltetik készíteni, noha ennek egyszerű pénzügyi okai vannak. Az, hogy mikor történjenek az államkincstárból a kifizetések, ezeknek pénzügyi szempontból jól megtervezendő időpontoknak kell lenniük, egyszerűen azért, mert ha időközben likviditási probléma támad, azt az államnak hitelből kell fedeznie, és ennek a kamatkiadásai rossz gazdálkodás kapcsán a társadalombiztosítás alapjainál évente 10 milliárd forintos nagyságrendet tehetnek ki, míg jó tervezéssel ugyanennyi összeg takarítható meg az új szabályok szerint az államháztartás egésze számára.
Éppen ezért azt gondolom, hogy a jövő évben szükséges végiggondolni azt, hogy az egyes intézmények mikor, milyen időpontban, milyen gyakorisággal kapják a pénzüket. Például érdemes átgondolni azt, hogy szükséges-e ilyen gyakorisággal fizetni a gyógyszertáraknak a gyógyszerszámlákat, vagy pedig lehet-e egy ennél racionálisabb rendben fizetni. Illetve érdemes úgy ütemezni az intézmények finanszírozását, hogy a kifizetések és a befizetések időben közel kerüljenek egymáshoz, s ezzel a hitelfelvételt minimalizálni lehessen.
(11.30)
Azt gondolom, az így elérhető megtakarítás az egész államháztartás szintjén megéri ezeket a módosításokat.
A másik javaslatom egy reform értékű modellkísérlet elindítását indítványozza a következő évre. A finanszírozási reformban '92 óta nem történt igen lényeges változás, ez egy merőben új koncepció alapján történő finanszírozás kipróbálását jelentené. Az "irányított betegellátás" elnevezést találtam megfelelőnek - nem igazán lehet jó magyar szót találni rá. A nemzetközi gyakorlatban az Egyesült Államokban ilyen jellegű finanszírozást a HMO-típusú ellátásoknál lehet találni, az angol rendszerben pedig a fund-holdingnak nevezett modellre hasonlít. Ehhez a kettőhöz képest ez természetesen magyar jellegzetességeket visel magán.
A finanszírozásnak az a lényege, hogy a betegek ellátását végző szolgáltatókat tegyük érdekeltté abban, hogy a lehető leghatékonyabb módon gyógyítsák meg a betegeket. Erre a jelenlegi finanszírozási rendszer nem alkalmas. Mindannyian tudjuk, hogy ez sokkal inkább - a különféle lebegtetett finanszírozási pontok miatt - a teljesítmények hajszolását jelenti, s a minőségi betegellátás szempontjából igazából nincsen relevanciája.
A javaslat államháztartási szempontból jószerével nullszaldós, hiszen csak akkor jutnak a kísérletben részt vevők pluszpénzhez, ha ezt a pluszpénzt előteremtik azzal, hogy hatékonyan kezelik a betegeket. A betegekre eső társadalombiztosítási kiadásokat fejkvótaszerűen kapnák meg, és amennyiben ennél kevesebbet költöttek a betegekre, akkor az év végén a kísérlet résztvevői ezt a pénzt megtarthatnák saját maguknak. Azt gondolom, ha beválik ez a kísérlet, akkor az egészségügy finanszírozásában olyan új útra léphetünk a 2000. évben, ami igen jelentős, reform értékű változásokat hozhat.
Ahhoz viszont, hogy ezt a lépést meg lehessen tenni, szükség van egy ilyen kísérlet beindítására. Éppen ezért javasoljuk, hogy a költségvetési törvény teremtse meg ennek a feltételeit.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
