DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is köszönöm a pénzügyminiszter úrnak, hogy végül is megszólalt és elmondott néhány dolgot. Én most az ügyeleti díjak kérdésére, illetve a csődgondnok-ügyre szeretnék röviden reflektálni.
Egyrészt ami az, úgymond, visszamenőlegesen járó és peresített díjakat illeti: itt kell emlékeztetnem a tisztelt Házat, hogy 1992-ben megalkotott közalkalmazotti törvény hiányosságai miatt alakult ki egy jogvita, egy jogértelmezési vita, és ennek következtében alakult ki az a követelésállomány, amelyet egyesek 15, mások 20 milliárdra becsülnek. Azt gondolom tehát, hogy ezt a történetet is jól kell tudni. Nyilvánvaló, hogy a stabilizáció éveiben ennek a kezelését az akkori kormányzat nem tudta felvállalni.
Ami viszont az előremutató, tehát a következő években történő emeléseket illeti: az elmúlt években a hároméves közalkalmazotti bérmegállapodásnak ez egy rendkívül fontos, kiemelt része volt, és arra szeretnék rámutatni, hogy ez mindig külön soron szerepelt az egészségbiztosítás költségvetésében. Sajnálatos, hogy ez most beolvadt a gyógyítókasszába, és nem vagyok benne biztos, hogy a helyi béralku részévé válva ezek az ügyeleti díjak az igényeknek és a szükségleteknek megfelelően nyernek majd kifizetést az intézményekben. Tehát e tekintetben szkeptikus vagyok, de üdvözlöm a probléma megoldására tett kísérleteket.
A csődgondnokok kinevezését illetően hadd mondjam el, hogy az elmúlt években is önkormányzati biztosok, kincstári biztosok tevékenykedtek az egészségügyben - sikeresen. Ez tehát nem egy új dolog!
Végül: az egészségügy forráshiányát természetesen kezelni kell. De nem látványos bejelentésekkel, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hanem már így kellett volna előterjeszteni a jövő évi társadalombiztosítási költségvetést!
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit