DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először néhány általános megjegyzéssel szeretném kezdeni, mindenekelőtt azzal, hogy az Országgyűlés előtt fekvő törvénytervezet egyike a legfontosabb törvénytervezeteknek, hiszen a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését tartalmazza, amely mintegy 1600 milliárd forintos főösszegekkel rendelkezik - a két alap együttes összevont összegéről beszélek, amely természetesen az egymás közötti kapcsolatokból származó halmozódást nem tartalmazza. Másként azt is mondhatjuk, hogy az államháztartás legnagyobb alrendszeréről van szó; harmadrészt pedig azt is mondhatjuk, hogy egy ország, egy társadalom legnagyobb, legátfogóbb működő rendszeréről van szó.
Az ilyen nagy átfogó, működő rendszerekkel kapcsolatban általában két alapvető kérdés szokott felmerülni: az egyik alapvető kérdés, hogy megfelelő koncepciók állnak-e e működő rendszerek működésének hátterében, a másik alapvető kérdés pedig az, hogy a megfelelő koncepciók esetén van-e elégséges pénz ezeknek az elgondolásoknak, szakmailag kiérlelt koncepcióknak a megvalósításához.
Nos, azt gondolom, hogy az ellenzéki képviselőkben e tekintetben számos kérdés és aggály fogalmazódik meg, de mielőtt ezekre utalnék, először is arra szeretnék rámutatni, hogy ma egyáltalán nagyon furcsa helyzetben van a társadalombiztosítás, ha jól megnézzük, hogy tulajdonképpen hol is helyezkedik el a parlamenti, kormányzati és egyéb - ha úgy tetszik - irányítási és igazgatási szféra egészét tekintve. Egyfelől ugyanis az a helyzet, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt előterjesztette nekünk a szociális és családügyi miniszter úr, nyilván érzékeltetve, hogy valamilyen módon hozzá áll legközelebb ez a téma. Az egészségügyi ellátás szakmai problémáival nyilvánvalóan elsősorban az egészségügyi miniszter foglalkozik, illetve a minisztériuma. A társadalombiztosítás igazgatási szerveit felügyelő államtitkár, illetőleg annak apparátusa a Miniszterelnöki Hivatalon belül, a Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszter úr - hogy is mondjam... - felügyelete mellett dolgozik; és mindezekből már szinte egyenesen következik, hogy a költségvetést a pénzügyminiszter jegyzi, illetve terjeszti elő.
Az igazi kérdés az, hogy ha ma Magyarországon valaki meg akarja tudni, hogy a társadalombiztosítás egészével, illetőleg két nagy ágával kapcsolatos szakmai, pénzügyi, igazgatási és egyéb problémákkal kapcsolatos felelősség - most nem pejoratív és nem elmarasztaló értelmében, hanem abszolút tárgyszerű értelemben használom a "felelősség" kifejezést - vajon hol található, akkor nincs éppen könnyű helyzetben. Mert tulajdonképpen mindenre lehet persze azt mondani, hogy kérem szépen, a kormányzat maga felelős - tudom, hogy ezzel jól ki lehet jönni a kérdés alól -, de attól még megmarad a kérdés, hogy szakmai értelemben, ha úgy tetszik, politikai értelemben hová is van telepítve az államháztartás legfontosabb alrendszerének, a központi költségvetésen túli legfontosabb alrendszerének ügye. Azért merül fel az emberben ez a kérdés, mert az a vita, amely lefolytatásra került a gyógyszertámogatásról, a gyógyszerkasszával kapcsolatos helyzetről, a gyógyszerkassza zártságára vonatkozó elgondolásokról, az annak majd később feltehetően napvilágra kerülő szakmai szabályozási hátteréről, ezt a bizonytalanságot, ezeket a kérdőjeleket az emberben tovább fokozza.
(12.20)
De nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha az ajánlás egyes pontjait végigtekintjük, mert ha csak azt nézem, hogy Frajna Imre képviselőtársam a nagyobb súlyú ajánlást, nagyobb súlyú módosító indítványokat illetően milyen módosító javaslatokat nyújtott be, akkor azt találom, hogy például a 37. pont alatt egy új 29. §-t javasol, ami az APEH által beszedett járulékok megosztásának, elszámolása problémájának szentelt paragrafus, és ennek a részletszabályait tartalmazza; a 40. sorszám alatt egy új 35. § keretében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál nyitandó új járulék-folyószámla ügyeivel, illetőleg a beszedett járulékkal kapcsolatban bizonyos kielégítési sorrendekkel, teljesítési sorrendekkel kapcsolatos részletszabályokat, illetőleg mondhatnám tovább, az 54. sorszámon, a 35. §-ra vonatkozóan új 7-10. szakaszok beiktatását - nem sorolom tovább.
Azért mondom példaként ezeket, mert ezek mind-mind nagy súlyú és rendkívül fontos részletkérdéseket szabályozó módosító javaslatok. Hogy ne mondjam, fölmerül az emberben a kérdés, hogy olyan természetűek, hogy tulajdonképpen egy új törvényjavaslatot kellett volna előterjeszteni, hiszen ha ezek a kérdések nem vagy nem így szerepelnek az eredetileg benyújtott javaslatban, akkor ez azt jelenti, hogy időben ezeknek a rendkívül fontos szabályoknak a végiggondolása nem történt meg.
Éppen ezért merül fel bennünk az a kérdés, és én is szeretném nyomatékkal megerősíteni, többen elmondták már eddig, hogy nem lenne rossz, ha itt most, az Országgyűlés nyilvánosságát is fölhasználva, a pénzügyminiszter úr az eddig fölmerült kérdésekre reagálna, és megnyugtató módon tudna reagálni. Nyilvánvaló, nem fogok meglepetést okozni, ha mindezek után az önök figyelmébe ajánlom a 62. sorszámon szereplő módosító javaslatot, amely természetesen arra irányul, hogy emeljük meg a nyugdíjellátással kapcsolatos előirányzatot, méghozzá úgy emeljük meg, hogy tegye lehetővé, hogy a még most hatályos törvény szellemében és betűje szerint fizetendő nyugdíjemelésre a megfelelő irányzat meglegyen.
Én természetesen nem akarok visszaélni az önök türelmével, és nem akarom lefolytatni a pénzügyi alapokról szóló törvénytervezet ürügyén azt a vitát, amit a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénytervezet keretében lefolytattunk. Bár meg kell mondanom, azon túl, hogy az ember valami önkorlátozást alkalmaz, ennek túl sok okát persze nem látja, hogy ezt tegye, hiszen hovatovább az 1999. évre szóló nyugdíjemelési szabályok, kis túlzással megjárják lassan az összes, a Ház előtt fekvő törvényt. Valahol, valamikor elindultak még a nyugdíjtörvény környékéről, ma már a módosító javaslatok értelmében a költségvetési törvénynél kötnek ki. Ilyen alapon joggal föl lehetne tenni azt a kérdést, hogy miért nem a pénzügyi alapokról szóló törvénytervezetben vannak a megállapítási szabályok, a nyugdíjemelési szabályok, hiszen a pénzügyi alapját ez a törvénytervezet tárgyalja.
Természetesen teljesen önkényes ilyen értelemben, hogy hol kerülnek ezek a szabályok ismertetésre. Ezért mondom azt, hogy hovatovább bármelyik törvény alkalmat kínál, méghozzá házszabályszerűen, hogy a '99-es nyugdíjemelésről beszéljünk, hiszen nagyon sokféle elképzelés látott eddig napvilágot arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen mi is legyen ennek a sorsa. Szeretném természetesen összefoglalóan azt megerősíteni, hogy mi változatlanul, még most, az utolsó pillanatban is kérjük a kormányt arra, fontolja meg, hogy a '99-re elgondolt nyugdíjemelést a jelenlegi szabályok szerint hajtsa végre, vagy legalább gondolkodjon el valamilyen kompromisszumon, mert erre az eddigi hónapokban semmilyen készséget nem mutatott. Most már azok a hivatkozási alapok is, éppen a kormány jóvoltából lassan, de biztosan fogynak és okafogyottá válnak, amelyek eddig legalábbis, akár a miniszterelnök úr részéről, akár a kormány többi tagja részéről elhangzottak.
Eddig ugyanis előszeretettel beszéltek kormánypárti politikusok arról, hogy bizony azért nem lehet nyugdíjemelést csinálni, mert itt van a Postabank-ügy, és arra kell a nagy összeg, és ez leköti és terheli a '99-es pénzügyi lehetőségeinket. Majd egy idő után arról beszéltek, hogy a magán-nyugdíjpénztári kötelezettség olyan terhet jelent, amely rontja a nyugdíjemeléssel kapcsolatos összegekre fordítható források esélyét. De azóta sok minden történt. Az egyik dolog, ami történt, hogy az eredeti elgondolásokhoz képest 1 százalék visszajött, 11 milliárd forint a nyugdíjalapba az ismert, és most itt általam tárgyalásra nem szánt módosító javaslat kapcsán. Az is ismert, hogy az úgynevezett Postabank-üggyel kapcsolatban milyen rendezési terve van a pénzügyi kormányzatnak, ami szintén, finoman szólva más megvilágításba helyezi az eddigi hivatkozásokat.
Az is ismert, legalábbis úgy gondolom, a pénzügyi kormányzat számára ismert, hogy a nyugdíjpénztárakban összegyűlő, hosszú távra szóló megtakarítással kapcsolatos makrogazdasági pénzügyi megfontolások nem ugyanazok, mint a fogyasztásra elköltött forintokkal kapcsolatos makrogazdasági megfontolások. Márpedig, ha mindez igaz, és azt gondolom, hogy eddig még a vitában az ellenkezőjéről nem győztek meg bennünket - nem abban az értelemben, hogy az érveket nem hallgattuk meg és nem fogadtuk el, hanem jószerint ezekre nézve túl sok kísérlet sem született arra, hogy meggyőzzenek bennünket -, akkor igazán azt kell az embernek kérdeznie, hogy miért is nem akarjuk tulajdonképpen a '99. évi nyugdíjemelést úgy megcsinálni, ahogy a jelenleg hatályos törvényben az szerepel.
Hangsúlyozom: ezek az újabban kialakult körülmények és feltételek nem a mi fejünkben fogantak, hanem a kormány, illetve a kormánypártok menet közben tett lépéseinek következménye. Utalok itt az adótörvények elfogadására, illetőleg a különböző módosító indítványokra.
Summa summarum, mi azt szeretnénk kérni, hogy amennyiben van rá lehetőség, részben ezekre a pénzügyi vonatkozású kérdésekre, részben a nem kis mértékben pénzügyi konstrukciókat is érintő szabályozási - és ezzel kapcsolatban gondolok itt a gyógyszerügyre -, a lakosságot érintő következményekre nézve jó lenne fölhasználni az alkalmat, ha a pénzügyminiszter úr is úgy gondolja, hogy az ország nyilvánosságát is lehetne ezekről tájékoztatni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
