JUHÁSZ FERENC

Full text search

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kelemen András képviselő úr a rádióhallgatók, esetleg tévénézők tájékoztatására említette, hogy a legutóbbi boszniai döntésünk milyen hosszú időt vett igénybe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kelemen Képviselő Úr! A kormány miatt! Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kormány vonta vissza a javaslatot, ő altatta. Mi jeleztük azt a készségünket, hogy megszavazzuk. Nem szabad elfelejteni azt, hogy önök nem voltak jelen a parlamentben, és nem tudták biztosítani a határozatképességet, amikor ezt megszavazhattuk volna. Ezért szenvedett halasztást a dolog. Való igaz, hogy ha ezt az alkotmánymódosítást nem fogadjuk el, akkor az elkövetkezendő időszakban feszesen, fegyelmezetten kell részt venni az üléseken, nem úgy, mint a költségvetési vitában, hogy tudniillik voltak itt éjszaka ketten, már ellenzéki képviselők összesen, hanem jóval többen.
A másik, amit szeretnék megjegyezni, hogy igaza van Borkó képviselő úrnak: a párhuzam Meciar és Orbán miniszterelnök úr között túl erős - Orbán miniszterelnök úr jóval kisebb.
Köszönöm. (Derültség az MSZP padsoraiból. - Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit