KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaságnak a NATO-hoz való csatlakozásával kapcsolatos vita során a MIÉP a parlamenti pártok közül egyedül hangoztatta azt a meggyőződését, hogy az ország biztonságát legjobban a nemzetközileg garantált semlegesség jelenthetné.
Hangsúlyozta, hogy az ország XX. századi történelme igazolja álláspontját, hiszen századunk során különböző katonai szövetségekben elvesztettünk két világháborút, hazánk feldarabolódott, s a háborúkat diktatúrák és katonai megszállások követték. Hogy a legsúlyosabb veszteséget említsem, több millió magyar katona és polgári személy vesztette életét az akkori politikusok által nagyszerűnek minősített katonai szövetségek miatt.
Úgy gondoltuk, eljött az ideje annak, hogy Magyarország deklarálja: nem fog más országokra veszélyt jelenteni, s ezért cserébe a nemzetek biztosítsák függetlenségét, területi és állami szuverenitását. Álláspontunkkal egyedül maradtunk a magyar belpolitikában, s az Országgyűlés többsége másképpen döntött - döntésük helyességét a történelem fogja elbírálni. A MIÉP azt szeretné, ne legyen igaza abban a meggyőződésében, hogy Magyarország NATO-ba való belépése hosszú távon több kárt fog okozni hazánknak, mint amennyi előny várható tőle.
A MIÉP tudomásul vette a többségi döntést, ezért arra törekszik, hogy a csatlakozás során a lehető legjobb pozíciók eléréséhez nyújtson segítséget az országnak. Mit értünk a legjobb pozíciókon? Mindenekelőtt azt, hogy Magyarország valóságosan gyakorolja azt a lehetőséget, amit a NATO papíron biztosít, hogy nemzeti érdekeink feltétlen előtérbe helyezésével vállalja a kompromisszumokat, amely kompromisszumok a NATO működését biztosítják. Különösen fontosnak tartjuk, hogy Magyarország elsősorban az Észak-atlanti Tanács 1996. júniusában kiadott berlini deklarációjában meghatározott 7. pontja 3. céljában megfogalmazott elvek szerint működjön közre a szövetség munkájában, mely a biztonsági és védelmi identitás kifejlesztését határozza meg. Ez magában foglalja az ország megvédésére alkalmas nemzeti hadsereg kiépítését is, mely a NATO-tól függetlenül is alkalmas hazánk hatásos megvédésére. Már ennek az egy célnak a végrehajtása is jelenlegi gazdasági helyzetünkben olyan hatalmas terheket jelent, amelyek minden további lehetőségünket felemésztik. Éppen ezért csak kismértékben vegyünk részt - esetenként országgyűlési felhatalmazással - a NATO területén kívüli béketeremtő katonai akciókban.
Az előttünk fekvő, T/417. számú törvényjavaslat, amely egy csomagban módosítja az 1993. évi CX., az 1996. évi XLIII., XLIV., valamint a XLV. törvényeket, lényegében - egy módosító indítvány kivételével - a jelenlegi kormány véleménye szerinti NATO-csatlakozáshoz szükséges törvénymódosításokat tartalmazza. A törvénytervezet 1. §-a alapján egyértelművé válik, hogy hatálybalépésének pillanatától - mely egybeesik a NATO-csatlakozással - a honvédelem, mely nemzeti ügyünk volt, a jövőben változik és kibővül, mert kötelességünk lesz az is, hogy támogassuk a szövetséges államok s azok fegyveres erőinek kölcsönös segítségnyújtását.
A törvénytervezet megfogalmazásában viszont nem szerepel a védelmi célú kifejezés, tehát a törvény ebben a formájában kötelezővé teszi az említett 1996-os berlini miniszteri nyilatkozat 2. pontjában leírt új feladatokban való részvételt is, melyek a NATO határain kívüli fegyveres tevékenységben való részvételt jelentik.
A 2. § b) pontja nem ad lehetőséget arra, hogy a kormány mérlegeljen a védelmi és az új feladatok között, hanem a törvény a kormány részére összehangoló és teljesítési feladatokat ír elő, sőt ugyanezen szakasz c) pontja el is különíti a kormány védelmi és tervezési feladatait. A törvénytervezet a hadseregen belüli függelmi viszonyok rendezését a NATO-ban szolgáló magyar katonák esetében nem egyértelműen, hanem általánosan fogalmazza meg.
Az lenne célszerű, ha a törvény konkrétan kimondaná, hogy a magyar katonákra milyen függelmi szabályok vonatkoznak, s egyértelműen meg kellene határozni az eltéréseket. Ugyanez vonatkozik a szövetségesi parancsnokságok alá rendelt magyar egységek irányítására vonatkozóan is.
A törvénytervezet általános meghatározásai rejtik a legtöbb veszélyt. Nincsenek behatárolva a törvénytervezetben a szövetségi keretekben működő magyar egységek felhasználhatóságának pontos határai. Nincs elhatárolódás a védelmi jellegű, a NATO területén való bevethetőség és az úgynevezett új feladatok teljesítése során a magyar alakulatok NATO területén kívüli felhasználhatóságára. Az alkotmánymódosítás következtében az alacsonyabb szintre, a kormány szintjére helyezett döntési jog miatt a NATO területén kívüli konfliktus következményeként létrejövő háborús események megelőzésébe az Országgyűlésnek nem lesz módjában beleszólni.
Ebből eredően rendkívüli fontosságúnak tartjuk, hogy a törvény a magyar alakulatok NATO-területen kívüli felhasználása esetén minden esetben tartsa fenn az Országgyűlés előzetes hozzájárulását. Hiányosak a Magyarországon állomásozó szövetséges csapatok kötelezettségeire vonatkozó előírások. Ezeket a kötelezettségeket külön kellene felsorolni békeidőre és háborús helyzetre vonatkozóan. Hiányzik az országban állomásozó szövetséges csapatok és a polgári lakosság viszonyát meghatározó törvényi rendelkezés. Nincs szabályozva például az, hogy a szövetséges külföldi csapatokat belpolitikai konfliktus esetén a magyar lakosság ellen ne használhassa fel semmilyen politikai erő. Ezt a magyar hadsereg vonatkozásában az alkotmány rögzíti, de ez a szövetségi erőkre nem vonatkozik, ezért törvényhozás szükséges. Sajnos komoly tapasztalataink vannak arról, mit jelent az, ha idegen csapatok állomásoznak hazánkban.
Éppen ezért a törvénynek rendelkeznie kellene az idegen katonák által elkövetett bűncselekmények esetén eljáró katonai szervek hatáskörére és illetékességére vonatkozóan, és ki kellene mondania: ha ezen bűncselekményeknek magyar áldozatai vannak, akkor a tettes felelősségre vonását magyar bíróság végezhesse.
Összegezve: a NATO-csatlakozás törvényi biztosítása igen nagy horderejű, komoly következményekkel járó törvény, amely egyaránt kihat az ország lakosságának biztonságára és szuverenitásunkra. A jelen törvénytervezet ezeknek a feltételeknek a MIÉP véleménye szerint nem felel meg, túlzottan általános és egyoldalú.
A tervezet 20. § 2. pontjával, mely szerint hadköteles állományú katona békeidőben tűzszerészi feladatokat nem láthat el, egyetértünk és támogatjuk.
A törvénymódosítás többi részét a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportja a jelen formájában nem fogadhatja el. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
(11.00)
