GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Amikor erről az ügyrendi problémáról beszélünk, ki kell hangsúlyozni, hogy ez a kormány munkájának szembetűnő bakija, mert az általános forgalmi adóról szóló törvénybe akkor kerül be módosító javaslat, amikor a részletes vita már lezárult, amikor a bizottságok már befejezték a munkájukat. A kormány az általános forgalmi adó visszaigényléséről szóló javaslatát úgy, ahogy az szerepelt a Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programjában, már az eredeti törvényjavaslatba beépíthette volna, vagy a vitaszakaszokban módosító indítványként szerepelhetett volna. Azt hiszem, hogy ez a probléma kicsit hasonlít a helyi adók kérdéséhez, ahol a teljes visszavonásra került sor.
A szocialista frakció támogatja a Házszabálytól való eltérést, a négyötödös szavazást azért, mert számunkra is fontos, hogy végre a közműfejlesztési hozzájárulásokban továbbra is áfamentesség legyen, sőt ezt a kört kiterjesszük a szennyvízrendszerekre is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a lakásépítések esetében nyíljon meg a lehetőség az áfa visszaigénylésére.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit