DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar Alföldnek évszázadok, talán évezredek óta azok a folyók, amelyek átszabdalják, áldást, de gyakran átkot is jelentenek. Most erre, ami bekövetkezett, némelyek azt mondják, hogy váratlan volt, némelyek pedig azt mondják, hogy nincs váratlan természeti katasztrófa, erre fel kell készülni. Hosszú idő óta, mintegy száz éve állnak ezek a gátak, és lassan-lassan talán az a meggyőződés alakult ki bennünk, hogy amit eleink és őseink készítettek, azok örök életűek. Meg kellett győződnünk arról, hogy ez nem így van. Azok a gátak bármilyen jól épültek meg, nem biztos, hogy a jövőben is megfelelnek, sőt, bizonyosan lehet mondani, hogy egy-egy újabb árvíz esetén nem fognak megfelelni a feladatunknak.
Kijelenthetem, hogy jelenleg a tragédia elhárításában talán nagyobb szerepe volt az emberi tényezőnek, mint maguknak a gátaknak. Olyan hihetetlen összefogás mutatkozott minden oldalról a tragédia elhárítása érdekében, amilyet én a magam részéről utoljára 1956-ban tapasztaltam. Ez azt bizonyítja az én számomra, hogy ez a nemzet, ha tragikus körülmények állnak elő, ha nehézségek következnek be, képes összefogni mindannak ellenére, hogy mi magunkat is szeretjük széthúzó népnek beállítani. Számomra igazolta ez az időszak, hogy a kormány minden erőfeszítését ugyanolyan erőfeszítések igazolták vissza a lakosság részéről. Amikor a miniszterelnök úr, a vidékfejlesztési miniszter és számos más miniszter elment erre a területre, meggyőződésem szerint ott nem disszonáns hangok, hanem együttérzés és együttműködési szándék fogadta őket.
Szeretném azonban felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy most már halaszthatatlan feladataink vannak. Nem hiszem, hogy ezek a gátak még egyszer egy esetleg ennél nagyobb áradatot akármilyen emberi tényezők segítségével vissza tudnának verni. Valóban fel kell készülni arra, hogy itt költségvetési, de azt kell mondanom, hogy országos méretű áldozatokat kell hozni. Olyan áldozatokat, amelyek képessé teszik ezeket a gátakat arra is, amire itt az egyik képviselőtársam utalt, hogy ha már a szomszédságunkban bekövetkezett olyan természetpusztítás, aminek következtében bizony számíthatunk arra, hogy minden eddiginél nagyobb árvizekkel találjuk magunkat szembe, akkor ezt is meg tudjuk oldani.
Azt gondolom - bármennyire nem látszik egyesek számára helyénvalónak -, meg kell szüntetni a presztízsberuházásokat, igenis arra kell koncentrálni, ami össznemzeti érdek, és erre kell fordítani a nemzet pénzét. Én a leghatározottabban úgy gondolom, hogy ma inkább van szükség védelemre, inkább van szükség arra, hogy azok a térségek, amelyek egyébként is súlyos elmaradottsággal küzdenek, a saját vagyonuk, a saját életük, a saját mindennapjaik megmentésére kapjanak segítséget. A Független Kisgazdapárt már az előző választási ciklus időszakában, az előző parlamenti ciklus terjedelme alatt határozati javaslatot terjesztett ez elé a Ház elé, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy igenis, ez a probléma élő, be fog következni. Nem arra kell itt most gondolni, hogy a meteorológusok kellő időben jeleztek-e. A jelzés itt, a Házban elhangzott, és erre figyelni kell.
Még egy dologra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Amikor ez a kormány a kormányzást megkezdte, úgy nyilatkozott, hogy nem mondja azt, hogy 15 millió magyar nevében kormányoz, hogy azokat képviseli, de képvisel minden magyart, legyen az határokon belül vagy kívül. Ez feladatokat is ró rá, olyan feladatokat, amelyeket nem háríthatunk el magunktól. Akik látták azokat a megrázó képeket, amelyek a határon túlról érkeztek, ahol emberek mindenüket elveszítették, amijük volt, ahol azoknak a magyaroknak segítségét, akik ott élnek, és egyébként is sanyarú, keserű sorsban élnek, azoknak a segítését nem lehet megtagadni. Úgy gondolom, hogy erre közös és olyan erőfeszítést kell tenni, amelynek párt és hovatartozástól függetlenül az egész Házat, de az egész nemzetet kell mozgósítania.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
