DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A helyi adókról szóló törvényjavaslathoz kívánnék hozzászólni. Azzal kezdeném, amivel vezérszónokunk, Jauernik István befejezte, hogy ebben a formában ezt a törvényjavaslatot nem tudjuk elfogadni. Annak ellenére ez az álláspontunk, hogy nagyon helyesnek tartjuk a helyi adók rendszerének átgondolását, alapvető jelentőségű kérdésnek tekintjük azt, hogy az önkormányzatok finanszírozásában az autonómia elemei, az adóztatáson alapuló pénzügyi források szerepe növekedjenek. Azonban az előterjesztett törvényjavaslat nem ad átfogó megoldást erre a kérdésre - miként ez délelőtt is elhangzott -, kiragadja a helyi adók rendszerét az önkormányzatok finanszírozási szisztémájából, s ráadásul olyan, egyszerűsítésnek nevezett változtatásokat kíván végrehajtani, amelyek korlátozzák az önkormányzatok mozgásterét. Nem véletlenül hangzott el délelőtt is, hogy az önkormányzatok elsősorban a kommunális adó intézményével éltek, s óvakodtak attól, hogy épületeken belül lakásokra vessenek ki adót, attól pedig különösen, hogy az úgynevezett értékalapú megoldást válasszák, amire egyébként a törvény 1990 óta lehetőséget biztosít.
Elhangzottak olyan vélemények, hogy nagyon bonyolult feladatot jelentene az önkormányzatok számára a számított érték meghatározása. Átnézve magát a törvényjavaslatot, önmagában első közelítésre ez még nem lenne olyan nehéz feladat, hiszen meghatározhatóak az átlagértékek, az alapértékek, meghatározható a korrekció alapján a számított érték is. Azonban ha alaposabban megnézzük a mellékletet, akkor kitűnik, hogy ott a sávok rendkívül szélesek, ennek következtében ez a táblázat - amely mintegy sorvezető lenne az önkormányzatok számára - nem ad igazi eligazítást, hiszen vannak olyan településkategóriák és építményfajták, ahol például 60-150 ezer forint közötti a sáv négyzetméterenként, s ennek következtében ismét előkerül az a probléma, hogyan határozzuk meg igazából az értéket.
Vitathatatlan, hogy a különféle lakáshirdetésekben közölt négyzetméterenkénti ingatlanárak és a táblázatban foglalt adatok egymástól nem állnak távol. Ennek ellenére igen aggályos, hogy a sávokon belül hogyan történik egyfelől az értékek meghatározása, másfelől - amit ugyan szeretne a törvényjavaslat elkerülni, de mégsem tud megtenni - az övezeti behatárolások elvégzése. Mindezek következtében az önkormányzatok, noha első közelítésben nem nagy volumenű, de valójában mégis rendkívül nehéz, a kisebb önkormányzatok esetenként megoldhatatlan feladatok elé kerülnek még akkor is, ha kisebb településeken az adott ingatlanértékek meghatározása talán valamivel könnyebb, mint a nagyobbakban.
Nem kívánnék kitérni arra a rendkívül komoly elméleti problémára, hogy bármiféle vagyonérték-meghatározás - akár becslésen alapul, akár más módszert alkalmazunk - kétséges, mert eddig megfelelő tudományos módszert, miként ezt a privatizáció körüli viták is jelezték, a vagyon értékének meghatározására még nem tudtak kidolgozni.
Felmerül azonban itt még egy probléma, ami délelőtt nem került szóba. Ez pedig a következő. A most megadott táblázatbeli értékek milyen időszakra érvényesek? Hogyan alakulnak valójában az ingatlanárak? Évente kívánjuk-e ezt a táblázatot módosítani, vagy adunk egy kifutási időt? Hogyan alakulnak maguk az ingatlanárak az általános inflációs viszonyok közepette?
Közismert, hogy az ingatlanok iránti kereslet csökkenése folytán nem volt olyan mértékű 1990 és '97 között az ingatlanár-emelkedés, mint az általános áremelkedés, az utóbbi időszakban azonban megindult az ingatlanárak egyfajta növekedése is. Tehát az a helyzet állhat elő, hogy rövid távon látszólag csak a mostani adóterhek jelennek meg, hosszabb távon azonban - különösen ha a táblázat értékeihez hozzányúl majd a kormány, illetőleg a kormány előterjesztésére az Országgyűlés - egy, a mainál jóval erőteljesebb adóteherrel találják magukat szemben az önkormányzatok. Nem véletlen, hogy azok a polgármesterek, akik ismerik az önkormányzatok gyakorlatát, eddig is óvakodtak a becslés intézményétől, és inkább a kényelmesebb, de megbízhatóbb és kevesebb vitát kiváltó négyzetméteres megoldást fogadták el.
(20.40)
Vannak azonban más gondok is. Közismert az is, hogy az ingatlanadók az úgynevezett lusta adók közé tartoznak, ahogy ezeket az angolszász irodalom megnevezi. Ennek következtében szerepük mérséklődik. Nagy-Britanniában például - ahol az ingatlanadók az önkormányzati finanszírozásban meghatározó szerepet játszottak - a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején egy olyan adóreformot hajtottak végre, mely az ingatlanadók szerepét radikálisan csökkentette. Zárójelben azért megjegyzem, egy úgynevezett poll-tax, fejadó intézményét vezették be, mely antidemokratikus volt, számos komoly társadalmi konfliktust is kiváltott, de a váltás önmagában jelezte, hogy ingatlanadókra rendkívül nehéz hosszabb távon valódi önkormányzati finanszírozást alapozni.
Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy újragondolva az állami és az önkormányzati feladatokat és a hozzákapcsolható forrásokat, hogyan lehetne a központi adókat megosztani, a személyi jövedelemadót hosszabb távon két részre, egy önkormányzati adó- és egy központi adóelemre bontva ezt a szisztémát az önkormányzati finanszírozásban meghatározóbb szerephez juttatni. Ez más lenne, mint a mostani megosztott vagy átengedett bevételi struktúra.
El kellene azon is gondolkodni majd, amikor az önkormányzati finanszírozás átfogó kérdései szóba kerülnek, hogy netán más adófajtákat megosztanának a központi kormányzat és az önkormányzatok között. Ebben az esetben sokkal nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzatok pénzügyi alapjai úgy erősödjenek meg, hogy közben magában az adórendszerben végbemegy egy decentralizáció. Kormánypárti képviselők is megjegyezték délelőtt azt, hogy az önkormányzati adóztatás rendszerének átalakítása anélkül, hogy az adóterhelés mértéke központi szinten érzékelhetően csökkenne, nem megnyugtató megoldás.
És még egy konkrét megjegyzés: miközben a kommunális adót épületek esetében 2000-től kezdve a törvényjavaslat megszüntetni javasolja, a lakásbérleti jog esetében ezt az adót bevezeti. Mivel eddig a tulajdonhoz kapcsolódott az adóztatás, ennek a bérleti jogra történő kiterjesztése - különös tekintettel arra, hogy a lakbéremeléseknek még egy hulláma számos településen előttünk áll - szociális szempontból nem tűnik igazán elfogadhatónak. Ezért véleményem szerint az lenne a helyes megoldás, ha e radikális változtatások helyett a helyi adókról szóló módosító törvényjavaslat csak kisebb léptékű változtatásokat hajtana végre, és az önkormányzati finanszírozási rendszer egészének átalakítása kapcsán - beleértve az adóztatási szisztéma egészének reformját is - történnének meg a szükséges lépések.
Szükségesnek tartom a kommunális adó intézményének a bevezetését kiiktatni ebből a tervezetből, és továbbra is fenntartandónak vélem a kommunális adó intézményét a tulajdonjoggal rendelkezők esetében az épületekre. S mindehhez még végezetül hozzátéve azt, hogy építményekre vonatkozó adóztatási elképzeléseknél a lakások esetében a mentességeket központi szinten is sokkal erőteljesebben garantálni kellene, mint ahogy ez jelenleg a törvényjavaslatban található, ahol csak felhatalmazásokat adnak az önkormányzatok számára adókedvezmények, illetőleg adómentességek megállapítására. És semmiképpen nem lenne helyes, ha ez a változtatás, miként ez délelőtt is szóba került, egy átfogó ingatlanadó-rendszer bevezetéséhez vezetne, bár azon valóban el lehetne gondolkodni, hogy a vagyongyarapodás adóztatható legyen, de természetesen nem most, hanem csak akkor, amikor már a társadalmi viszonyok megszilárdulása és az adórendszer reformja után kiderül, hogy egy ilyen eszközzel milyen korrekciót lehet végrehajtani. Egy ilyen elképzelés valaha az MSZP programjában szerepelt, aztán ismert körülmények miatt ennek a megvalósítására nem került sor. De ez semmiképpen nem kapcsolható a helyi adóztatás bármiféle reformjához.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
