DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A törvényhozók, azaz a mi felelősségünkről szeretnék szólni.
Hazánkban immár több mint nyolc éve élünk demokráciában, a nép által választott törvényhozással. Ugyanakkor van egy olyan terület, amely a tapasztalataink szerint a leginkább ellenáll annak, amit a demokratikus átalakulás megkíván és szükségessé tesz, sőt azt akadályozza. Ez a terület a média, amely szinte elszakíthatatlan szálakkal kapcsolódik országunk diktatórikus évtizedeihez, ez az a terület, amely választott és törvényes hatalom nélkül is a legerősebb hatalmi ágként működik. Vonatkozik ez mindenekelőtt a közvélemény-formáló elitre, amelynek testületi szelleme nem a demokrácia feltétlen igenlését hordozza magában, hanem a közvélemény torz tájékoztatásának és a törvények semmibevételének mindennapos gyakorlatát.
Szeretnék itt utalni arra, hogy miként foglalta össze a média szerepét egy olyan közíró, aki igazán nem gyanúsítható a jelenlegi kormány iránti elfogultsággal. Ezt írta Bruck András az Élet és Irodalom nevű - korábban a Postabank, majd Soros György támogatásával életben tartott - hetilap szeptember 12-i számában: "Ha perelni lehetne valamennyi hazugságért és félrevezetésért, ami a hazai lapokban megjelenik, vagy azért, amit részben vagy teljesen elhallgatnak, akkor a magyar sajtó helyén régen egyetlen óriási sírhant domborulna." A szerző szerint ez azért van így, mert a szerkesztőségek összetétele "BM-összekötők, pártfunkcionáriusok és a korábbi diktatúrát támogatók" - írta ugyanazon lapban 1997. október 31-én. Azt hiszem, megkockáztathatom azt az állítást, miszerint Bruck András ezen megítélésével a Független Kisgazdapárt teljes mértékben egyetért. (Dr. Pető Iván: Szegény, nem kellene bántani!) Ma a hírszolgáltatások legoperatívabb területeinek vezető helyein - gondolok itt például a Magyar Rádió hírosztályának vezetőjére, a Magyar Televízió aktuális programokért felelős alelnökére - egykori munkásőrök állnak.
Felmerül a kérdés, vajon mi az oka annak, hogy nem érvényesülhet az 1996. évi I. törvény 3. §-a, mely szerint a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére. De említhetnénk a törvény 23. §-át, amely kötelezővé teszi a rendszeres, átfogó, elfogulatlan, hiteles és pontos tájékoztatást mind a hazai, mind a külföldi eseményekről; vagy általánosabb síkra térve a törvény preambulumát, amely előírja a független és szabad rádiózást, a véleménynyilvánítás szabadságát, a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát, valamint a tájékoztatási monopóliumok kialakulásának megelőzését.
A Magyar Rádiónak 1998. február 17-e óta van közszolgálati műsor-szolgáltatási szabályzata, etikai kódexe, amely éppen e tájékoztatási monopóliumok kialakulásának megelőzése érdekében megtiltja az úgynevezett keresztbedolgozást. A rádió vezetése azonban átmeneti időre az átdolgozóknak, azaz a televízióban is oly szorgalmasan serénykedőknek haladékot adott, amúgy éppen a választások idejére, majd annak lejártával a keresztbedolgozás fölött szemet hunyt.
Az előző kormány még a maga szája íze szerint elfogadott médiatörvényt sem tartotta be. 1997 végén például az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció önálló kormányhíradót készített és erőszakolta azt rá a kábeltelevíziókra. Mindezt az adófizetők pénzéből finanszírozta, de anélkül, hogy a média ez ellen diktatúrát kiáltott volna. Később létrehozták a kormányzati média-ellenőrző testületet, amelynek célja az volt, hogy a sajtót megrendszabályozza, amennyiben nem az akaratának megfelelően működik - holott úgy működött.
Emlékezetes az is, hogy a magyarországi sajtó mekkora hisztériakampányt folytatott az ORTT Panaszbizottságának működése ellen is, és a bejelentéseket a Szálasi-kormány alatti feljelentésekhez hasonlította. Ezzel sikerült is megfélemlíteni a Panaszbizottságot, amely ma már a törvényi határidőt messze és többszörösen meghaladva hoz elítélő határozatokat - vagy netán felejt el hozni ilyen határozatokat -, amelyek egyébként, ha meg is születnek, a rendszeresen elítélt újságírókra semmilyen negatív következményekkel sem járnak.
Ami pedig a közszolgálatnál a gazdálkodás területén tapasztalható, az elképesztő; elegendő az ÁSZ-jelentés elolvasása.
A fentiek tehát arra mutatnak, hogy nem elég az immár bizonyítottan rossz médiatörvényt, a bizalmatlanság törvényét a legsürgősebben módosítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hanem a törvényhozók felelőssége az is, hogy folyamatosan értékeljék a meghozott törvények hatályosulását. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ebben a ciklusban el kell érnünk azt, hogy a társadalom elvárásának megfelelő viszonyok érvényesüljenek a sajtó területén is (Az elnök ismét csenget.), a média szabadosságát a médiaszabadság váltsa fel.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
