DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Országgyűlési Biztos Asszony! A mai vitanap második fele is azt tükrözi, arra mutat, hogy az önök szerepe hálás szerep. Hálás szerep, hiszen azok a bíráló megjegyzések is, amelyek az intézmény szerkezetét érték, voltaképpen az intézmény funkciójának fontosságára mutattak rá. Hálás szerep, hiszen önök a Magyar Országgyűlés biztosai, önök a mi munkatársaink, és önökre mégsem hárul rá az Országgyűlést oly sokszor és joggal illető és érintő kritikák tömege.
Azonban azt hiszem - a Magyar Demokrata Fórum részéről közölve a frakció álláspontját a beszámolókkal kapcsolatban -, hogy az önök szerepe nemcsak hálás szerep, hanem szükséges feladatkör is, amelynek betöltésével kapcsolatban az MDF frakciója is elismerését fejezi ki, hiszen az önök tevékenysége a magyar jogállamiság kiegészítésében, a jogállami struktúra működésében igen fontos szerepkör.
Az érvényes jogszabályok szerint ma az adatvédelmi, az állampolgári jogok és a nemzeti kisebbségi országgyűlési biztos beszámolóját hallgatjuk meg. Lehet azon vitatkozni és bizonyára kell is - Pokol Béla hozzászólására visszautalva -, hogy elégséges-e egy ilyenfajta szorosság, távolság vagy közelség az Országgyűlés és a biztosok intézménye között. Az azonban pillanatnyilag adott, hogy a biztosok, amikor beszámolójukat az Országgyűlés elé tárták, ezt megelőzően bizottsági meghallgatásokon vettek részt, amely meghallgatások nem a szó jogi értelmében vett meghallgatások voltak, hanem elégtétel a törvényi kötelezettségnek. Akkor a mi kezünkben most az a lehetőség van csupán - és ezzel kell élnünk -, hogy a beszámolókról tartalmi és érdemi észrevételeket tegyünk.
Az országgyűlési biztosokat - mint arról már sokszor szó esett a mai napon - a parlament hat évre választja, esküt az Országgyűlésnek tesznek, miniszteri jogállású személyek, és ők a mi munkatársaink, akiknek legutóbbi, másfél esztendővel ezelőtt elhangzott beszámolóit bizony, sajnos, az Országgyűlés nem kellő figyelemmel és nem a munkájuk és beszámolójuk iránti illendő tisztelettel hallgatta meg. Félő - legalábbis úgy emlékszem -, hogy ez rossz hatást is tehetett sokakban, hiszen ez az alkalom eléggé protokolláris és pusztán formai volt. S itt az ideje, hogy az Országgyűlés önmagát is megtisztelve, tevékenységükkel és jelentéseikkel az ügyhöz méltó súllyal foglalkozzék.
Nos, ami Pokol Béla egyik tételét illeti, elfogadom - nem is talán csak magát a szót, de azt a tartalmat -, hogy alkotmányőröknek tekintjük őket. Igen, alkotmányőrök, bizonyos alkotmányos területek működése során tapasztalt anomáliák őrei. Oly módon őrei, hogy ajánlásokkal, az ott felmerülő hibák, szabálytalanságok, jogsértések, alkotmányos visszásságok kiküszöbölésére ajánlásokat tesznek.
A jelen beszámoló tárgya az 1993. évi LIX. törvény értelmében éppen az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelmének helyzete, hogyan állott Magyarország ebben a vonatkozásban 1997-ben, az, hogy az alkotmányos jogok összefüggésében feltárt alkotmányos visszásságok milyen képet mutattak. Fontos persze itt tudni és aláhúzni, hogy az alkotmányos visszásság fogalma tágabb az alkotmánysértésnél, és hogy az alkotmányos jogok sérelme értelemszerűen nem azonos az úgymond egyszerű jogsértéssel.
Azért van így nyilván, mert az alkotmány nem tételes jogi norma, hanem olyan chartaféleség, amely alkotmányelveket tartalmaz. S ezeket értelmezni és érvényre juttatni - többek között - az ombudsmanok feladata. E tekintetben tehát az országgyűlési biztosok az Alkotmánybíróság által alkalmazott módszereket követik, követték, részben átvéve megállapításaikat is.
Az országgyűlési biztosok értelmezései tehát értelemszerűen nem állhattak és nem állhatnak ellentétben az Alkotmánybíróság döntéseivel - nem is álltak -, amelyek mindenkire nézve kötelezőek. Ám ennek az ellentétnek a valószínűsége annál is kisebb, mert az országgyűlési biztosok éppen a jogalkalmazók tevékenységéből indulnak ki.
Az más kérdés, hogy ennek az óriási tapasztalati anyagnak a megvizsgálására elegendő-e évi egy beszámoló meghallgatása. Azon talán érdemes elgondolkodni, hogy az országgyűlési biztosokkal, a mi biztosainkkal való kapcsolat fenntartásában szükséges-e átgondolni bizonyos módszertani, eljárási kérdéseket. Ez azonban értelemszerűen a rájuk vonatkozó törvény módosításával járhat csak.
Többször elmondta maga a biztos asszony is - és képviselőtársaim is - azt, hogy 1997-ben milyen nagy tömegű üggyel kellett szembenézniük. Több mint 7500 ügy érkezett, és ez több mint 8000 panaszt tartalmazott. A panaszt tevő állampolgárok személyes megjelenése ugyanakkor a hivatalnál 5 százalékkal csökkent, és ennek oka értelmezésük szerint az, és ezt magam is alátámaszthatom, hogy a hozzájuk forduló állampolgárok, de az általános, a széles közvélemény is kezdik mind jobban megismerni az intézmény lényegét, annak feladat- és hatáskörét, annak ellenére, hogy a mai napig, illetőleg az 1997-es esztendő folyamán számos esetben - és nem feltétlen csak tájékozatlanságból, hanem sokszor kétségbeesésből - ingyenes jogsegélyszolgálatnak tekintették a biztosokkal vagy munkatársaikkal való találkozás lehetőségét.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ott van a beszámolóban az is, hogy egyéni ügy volt az esetek 87, az állampolgárok csoportjait érintő ügyeknek viszont csupán 13 százaléka. A beszámoló több mint 50 panasztípust szed csokorba, és ír le részletesen, amelyek közül a legjellemzőbbek az adóügyek, az állampolgársági ügyek, az egészségbiztosítás, a földhivatal és a kárpótlás kérdései, kamarai, közjegyzői, nyugdíj-biztosítási, valamint - nagy hangsúllyal - önkormányzati ügyek, amelyeknek sorát lehetne folytatni. Nem tisztem itt a tartalomjegyzéket ismertetni.
Összesen 1603 ügy indult a hatóságok sérelmes eljárása miatt. Ebből 258 a polgármesteri hivatalok, körülbelül 200-200 a rendőrségek és a - nem elég nagy hangsúllyal emlegetett - közüzemi szolgáltatók ellen.
Érdekes, hogy a panaszok 70 százaléka a városokból érkezett, a legtöbb Budapestről. Itt említem meg, hogy választókörzetemből, a XI. kerületből 184 esettel kellett találkoznia a biztos asszonynak és munkatársainak. Ismét nemzetközi példákra utalva, bár a választópolgárok - az állampolgárok nyilván nem, hiszen a törvény nem ezt írja elő - nem rajtunk, egyéni képviselőkön keresztül fordulnak az ombudsmanokhoz; viszont magam is több alkalommal számos választópolgárt irányítottam úgymond az ombudsmani hivatalokhoz, magam jobban ismerve hatás- és feladatkörüket, mint a hozzám forduló állampolgár, és nem egy esetben, sőt, a túlnyomó többségben kedvező elbírálásban vagy értelmezésben részesültek.
Megemlítem még azt, hogy a hivatal megyei inspekciókat tartott ebben a tárgyévben is, csakúgy, mint tavaly, illetőleg 1996-ban. A tavalyi esztendőben Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyékben jártak és tartottak félfogadást.
Isépy Tamás képviselőtársam említette már a jelentésben írott, Álompolgár címmel havonta egyszer látható televízióműsort. Mivel tagja vagyok az emberi jogi bizottságnak, ott volt alkalmam meghallgatni a biztos asszonynak azt a félelmét: elképzelhető, hogy ez a választópolgárokat, a televíziónézőket, voltaképpen a közszolgálatiságot teljesítő módon tájékoztató műsor veszélyben van. Itt szeretnék hangot adni abbéli reményemnek, hogy jó volna, ha ez a havi egyszeri megjelenésű televízióműsor, amely közinformációkat, köztájékoztatást, közszolgálatot végez, alapvető ismereteket közöl az intézményről, a jövőben megmaradna.
(18.00)
Szeretnék azonban visszatérni az elutasított ügyek kérdésköréhez, amelyek rendkívül nagy számban fordultak elő, több mint 7700 ilyen ügy volt. Felvetődhet a kérdés, hogy amikor őszinte elismeréssel illetjük az állampolgári jogok biztosának tevékenységét és hivatala munkáját, hogy lehet az, hogy majdnem 8 ezer ügyet egyszerűen elutasítottak. Félreértésről lehet szó, hiszen nem egyszerű elutasításról, az ügy papírkosárba tételéről volt szó, hanem azt az alapelvet követték, mely szerint mindenképpen foglalkozni kell az üggyel, és az ügy megítéléséről az állampolgárt, az odafordulót is tájékoztatni kell. Azonban a másik alapelv az volt, hogy nem vizsgálható a panasz, ha a benne megfogalmazott sérelem nem érint alkotmányos jogot. Ez összefügg azzal, amit az előbb már említettem, nevezetesen, hogy sokan kétségbeesésükben, reménykedve jogszolgálati fórumként fordulnak a hivatalhoz, holott ha az ombudsman nem tudja megtalálni azt az alkotmányos sérelmet, amelynek a megtalálása révén nem töltheti be az alkotmányőri szerepet, akkor nyilvánvalóan ezt is rögzíteni kell. Tehát említettem, hogy nem automatikus elutasításról volt szó, hanem arról, hogy az eset érdemi vizsgálata után elkészült jelentésről a felek tájékoztatást kaptak.
Azonban a jelentés meghatározza - és ez számunkra nagyon fontos, a választópolgárok, a hozzánk fordulók tájékoztatása érdekében szükséges lehet információként - az elutasítási ok típusait is. Először: ha nincs olyan érintett szerv, amely az ügyben hatóságnak vagy közszolgáltatónak minősül, ha ilyennel találkozunk, ne küldjük az ombudsmanhoz a választópolgárt. Másodszor: ha az ügy 1989 előtt indult; harmadszor: ha még nem merítették ki - és ez a leggyakoribb talán - a közigazgatási jogorvoslat lehetőségeit; negyedszer pedig: ha a panasz a hivatalhoz a jogerős határozat kézhezvételét követő egy éven túl érkezett.
Egyetértek mindazokkal a képviselőtársaimmal, akik többször is megállapították azt, hogy nemcsak a problématípusok, nemcsak az ügyek szerkezete, hanem a jelentéshez szinte szövegkönyvként vagy dokumentumgyűjteményként mellékelt példázatok sorozata voltaképpen egy eléggé drámai forgatókönyve az állapotoknak. Ott számos konkrét esetet találhatunk, amelyek ugyan a kötetben illusztrációs szerepet töltenek be, azonban arról a maguk életszerűségével, adatszerűségével az ügyek súlyát, hangulatát, a választópolgárokkal való hivatali bánásmódot, a közigazgatás nehézségeit tekintve igazán éles és életszerű, nem egy esetben irodalmi képet, illusztrációt adnak arról, amit az ombudsmanok végeznek.
A jelentésről összefoglalóan szeretném megállapítani azt, hogy egyetértőleg fogadtam azokat a gondolatokat, amelyek így szólnak: "A jogállami demokrácia szilárd, az alkotmányos jogok összességükben érvényesülnek, ugyanakkor egyes területeken csorbultak. A jogalkotás és a jogalkalmazás elmarad az elvárható követelményektől. A hatósági eljárásokban változatlanul felfedezhető a jogellenes vagy az állampolgárt alattvalónak tekintő ügyintézés." Az alkotmányos jogok helyzete lényegesen nem változott, az állampolgári jogok biztosa olyan jelenségeket nem tapasztalt, amelyek a jogállami berendezkedést vagy a demokráciát alapjaiban veszélyeztették volna, mégis - rögzíti a jelentés a végén - voltak súlyosan kedvezőtlen tünetek is az emberi méltóság és a jogorvoslati jogosultság körében feltárt visszásságok, illetve olyan ügyek, amelyek a jogbiztonsággal és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben fordultak elő minden alkotmányos jog tekintetében.
Végezetül - félig-meddig panasznapról lévén szó - szeretném felerősíteni az állampolgári jogok országgyűlési biztos asszonyának azt a panaszát, amit hozzánk, országgyűlési képviselőkhöz, illetve házelnökünkhöz intézett. Áder János házelnök urat a biztos asszony júliusban megkereste azzal a kéréssel, hogy az annyi idő, voltaképpen az intézmény felállta óta tartó áldatlan helyzeten változtasson, ami az országgyűlési biztosok közös hivatalának az elhelyezését érinti. Csak két adatszerűség: a valóságban, szemben az írottakkal, 1300 négyzetméter területen dolgoznak, miközben a megnövekedett ügyfélforgalom és a munka valóban európai színvonalú ellátása érdekében 3200 négyzetméteres hasznos alapterületre volna szükségük. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, illetve hangsúlyozni, mert ha elvárjuk a biztosoktól azt, hogy olyan színvonalú munkát végezzenek, amely a Magyar Országgyűléshez méltó, akkor a Magyar Országgyűlésnek szükséges eljárni abban a kérdésben, hogy az ő elhelyezésük, munkakörülményeik általános feltételei legyenek méltóbbak, szerencsésebbek, illetőleg mindez természetesen valamennyi magyar állampolgár és minden hozzájuk forduló érdekeit is szolgálja.
Végezetül utolsó mondatomban, elnök asszony, szeretném kifejezni elismerésünket, és kijelenteni azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum a beszámolót elfogadásra javasolja és maga is támogatja.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
