BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném a vita - feltehetően - végén még egyszer felidézni a Szabad Demokraták álláspontját, amely részben Béki Gabriella felszólalásában, részben számos kétperces megszólalásunkban, részben pedig a már benyújtott módosító csomagunkban is megjelent.
Szeretném világossá tenni - mint ahogy ezt a bizottsági üléseken is világossá tettük -, önmagában azt, hogy a kormány másfél év után végre az egészségügy reformja irányába elindul, üdvözöljük. Üdvözöljük azt is, hogy eltérően a másfél évvel ezelőtti, a társadalombiztosítási önkormányzatokkal kapcsolatos törvényjavaslatával, amikor az államosítás irányába indult el, most a privatizáció irányába kíván elindulni. Mi ezt is üdvözöljük, és helyesnek tartjuk. Nekünk nem az a bajunk ezzel a törvényjavaslattal - ha úgy tetszik -, ami benne van, hanem az a bajunk ezzel a törvényjavaslattal, ami nincs benne. Az, hogy egy olyan körülhatárolt lépést tartalmaz, amely önmagában véve nem old meg érdemben problémát, sőt, e különállásával bizonyos értelemben még kárt is okozhat.
Azt gondoljuk, hogy ha a kormány valóban az egészségügy reformja irányába kíván elindulni, akkor nem helyes kiragadni ezt az egy elemet az egészségügy egészéből - ha úgy tetszik -, mert azt gondoljuk, hogy az egészségügy reformja egyfelől a szolgáltató vagy a kínálati oldal, másfelől a biztosítási, a keresleti oldal lényegében egyidejű reformját teszi szükségessé; de még a szolgáltató oldalból is egy elemet ragad ki, mégpedig azt az elemet, ahol a jelenlegi helyzet áll a legközelebb a kívánatoshoz, miközben azokat az elemeket - a járóbeteg-ellátást és a kórházi szférát - nem is érinti. Ezáltal, úgy ítéljük meg, önmagában véve nem segít a kialakult helyzeten. Félő, hogy csak azt a látszatot kelti, hogy a kormány az egészségügy reformjában tett valamit, és valójában nem tesz, de le is járathatja az egészségügy reformjával kapcsolatos elképzeléseket.
Tehát azt gondoljuk, hogy lépni kell - ez az, amiben egyetértünk -, de valóban el is kell mozdulni a jelenlegi helyzettől, és ezzel az elmozdulással a javaslat adós marad. Úgy ítéljük meg, hogy persze mindent egyszerre nem lehet, de két dolog mindenképpen hiányzik. Hiányzik az, hogy miközben a kormány egy részelemre nézve benyújtja a javaslatát, legalább felvázolná, hogy az egészben mit akar csinálni. Nem tudom, emlékeznek-e a képviselőtársaim, hogy amikor a kormány az adók, az adótörvények módosítására egy olyan javaslatot nyújtott be, amely sok-sok részelemben kicsikét módosított, de amit a választásokkor megígért, azt félre tette, méghozzá az egész ciklusra, akkor mi azt tettük, hogy odatettünk egy olyan módosító javaslatot a csomag elejére, amely felvázolta volna, hogy merre kell mennie az egész rendszernek.
Az a probléma, hogy itt még a kormány ezt nem tette meg. Az expozéban sem tette meg, a kommentárokban sem tette meg, hogy elmondaná, mit készül tenni a járóbeteg-ellátásban, mit készül tenni a kórházi rendszerben, és mit készül tenni a másik oldalon, az egészségbiztosítás oldalán; mert azt már világossá tette, hogy amit a kormányprogramban ígért, meg amit a Fidesz programjában ígért, azt nem akarja tenni. Ezt számos nyilatkozatban világossá tette.
Tehát azt gondoljuk, hogy egyfelől arra lenne szükség, hogy világossá tegye az irányokat, másfelől ez az első lépés se korlátozódjék a háziorvosi ellátásra, hanem terjedjen ki legalább arra a szegmensére az egészségügy rendszerének, amelyre meggyőződésünk szerint kiterjedhet a privatizáció, nevezetesen: a járóbeteg-szakellátásra. Mert ha anélkül csinálják, akkor megrögződhetnek, betokosodhatnak azok a határok, amelyek ma az alapellátást a járóbeteg-szakellátástól elválasztják, megnehezedik a két kör integrációja, és ezért még önmagában véve hátrányos is lehet ez a lépés. Ugyanakkor teljesen bizonytalan időre elhalasztódik, hogy a járóbeteg-szakellátásban is tegyenek valamit, holott az igazi problémák ma az egészségügyben nem az alapellátásban, hanem a járóbeteg-szakellátás és a kórházi ellátás körében vannak.
Mi ezért a magunk módosító csomagjában, ha úgy tetszik jelzésszerűen, ha úgy tetszik, a megoldás irányát megjelölve ilyesmire teszünk javaslatot, és azt szeretnénk, ha a kormánypárti képviselőtársaink alaposan végiggondolnák, hogy nem érdemes-e megfontolni azokat a javaslatokat, amelyeket Béki Gabriellával és Wekler Ferenccel közösen benyújtottunk.
Most pedig, hogy eljutottam ehhez a gondolathoz, hogy benyújtottunk javaslatokat, amelyek részletes ismertetésére majd a részletes vitában fogunk kitérni, ezek után jutok el ahhoz az ügyrendi jellegű vitához, hogy egy olyan törvényt, amelyet önök, ha úgy tetszik, mérföldkőnek tekintenek, helyes-e azzal a rajtaütésszerű törvényhozási módszerrel kergetni végig az Országgyűlésen, ahogy ez most folyik. Kérem, lapozzák fel az első ciklus jegyzőkönyveit! Nem az MSZP-SZDSZ-kormánytöbbség ciklusát, hanem az MDF vezette kormánytöbbség ciklusát. Ott hány héten keresztül, hány ülésnapon keresztül folyt egy ilyen horderejű törvény parlamenti tárgyalása?! Ehelyett a Fidesz vezette kormánytöbbség rendszeressé teszi a rajtaütésszerű törvényhozást, ami azt jelenti, hogy a gondolkodásnak, a megfontolásnak, az egymás érveire való odafigyelésnek egyszerűen nem marad tere az Országgyűlésben.
Azt a nem túl jó ízű parlamenti vitát, amely ma a vita kezdetén kialakult, és tényleg órákon át folyt, ez a rajtaütésszerű törvényalkotás váltotta ki.
(16.40)
Ez ellen a rajtaütésszerű törvényalkotás ellen tiltakoznak azok, akik reggel is azt kérték, hogy a bizottsági vélemények után függesszük fel a vitát, amíg meg lehet ismerni, hogy mit is akar valójában kormányrendeletek formájában a kormány, és ugyanez a szempont érvényesült abban a javaslatban is, hogy ne zárják le ma az általános vitát.
Önök elmondják, hogy ezen a javaslaton egy éve folyik a munka. Akkor milyen alapon várják el az ellenzéktől, hogy egy hét alatt minden gondolatát, ami ezzel javaslattal kapcsolatban felmerül, letegye az asztalra? Egyetlenegy érve volt erre most is Horváth képviselő úrnak, nevezetesen, hogy eldöntötték tervfeladatban, hogy ennek január 1-jén hatályba kell lépni, annak ellenére, hogy amikor a folyosón beszélünk kormánypárti képviselőtársainkkal és nem itt az ülésteremben, akkor mindannyian elismerik, hogy ez így, ahogy van, nem jó, ezért is nyújtották be már az első általános bizottsági vitára is a maguk módosító csomagját.
Tényleg olyan fontos ez a január 1-je, ez a rajtaütésszerű törvényalkotás, hogy a közös gondolkodásnak nem lehet teret hagyni? Tényleg csak arról szólhat az ellenzéki pártokkal való beszélgetés meg az önmagukkal való beszélgetés is, hogy a kétharmados ügyekhez is hozzányúlunk vagy sem, és abban a pillanatban, hogy nincs kétharmad, már nincs is pártok közti konzultáció? Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy ilyen alapon az előző ciklusban egyáltalán nem kellett volna hatpártizni, mert annak a kormánytöbbségnek egyedül is megvolt a kétharmada, és mégis rendszeresen tárgyalt az akkori ellenzéki pártokkal.
Én tudomásul veszem, hogy az általános vitát le fogják zárni, mert nem tehetek mást, de mégis nagyon komolyan megfontolásra javaslom azt, amit már javasoltam a költségvetési bizottság ülésén is, gondolják végig: érdemes-e annyira ragaszkodni ahhoz a január 1-jei dátumhoz? Nem érdemes-e újragondolni az egész kérdéskört, néhány hetet pihentetni a parlamenti tárgyalást, és amikor már kialakult egy koncepció, amit önök is igazán meg tudnak védeni és képviselni tudnak, akkor térni vissza bizottsági üléseken bizottsági módosító javaslatok formájában egy olyan megoldás megkeresésére, amelyhez az eredeti kormányjavaslatot is, a fiókokban heverő különböző kormányjavaslatokat is meg a saját módosító csomagjukat is és a mi módosító javaslatainkat is komolyan mérlegelik? Higgyék el, az ügynek, amit mi is szeretnénk előmozdítani, egy ilyen tárgyalás válna hasznára!
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
