CZOMA KÁLMÁN

Full text search

CZOMA KÁLMÁN
CZOMA KÁLMÁN (FKGP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Zala megyében a 75-ös főút Keszthelyt Rédiccsel, az ország délnyugati kapujával köti össze. Ezen az útvonalon Szlovénia felé az elmúlt években óriásira nőtt a kamionforgalom. A 75 kilométer hosszú útszakasz mintegy nyolc településen halad keresztül. A nagy kamionforgalom főleg Pacsát, Zalaszentmihályt, de legfőképpen Zalatárnokot érinti a legkedvezőtlenebbül.
Zalatárnok polgármestere a község lakóinak nevében keresett meg jogos panaszával, mely szerint már a lakóházakat, az 500 éves római katolikus templom létét veszélyezteti a nagy súlyú járművek áthaladása. Személyesen is meggyőződtem arról, hogy a településen milyen áldatlan állapotok uralkodnak. A megrepedt házfalak, a műemlék jellegű templom belsejében látható repedések bizonyítják, hogy komoly veszélyhelyzet uralkodik a községben.
A Zalai Hírlap, a Magyar Televízió is foglalkozott a település problémájával. Sajnálatos, hogy hathatós intézkedés nem történt azóta sem. Problémát jelent, hogy az út minősége nagyon rossz, egyenetlen, gödrös, agyon-vissza foltozott, így a nagy súlyú kamionok még nagyobb talajrezgést idéznek elő, amely különösen veszélyes a templomra nézve, hiszen csupán 2 méter távolságra haladnak el a templom fala mellett a járművek.
Úgy gondolom, egy sürgős útjavítás, egy sima aszfaltréteg készítése javítana az áldatlan állapoton. Mindössze 2,3 kilométeres útszakaszról van szó, melynek költsége megtérülne, mert a lakóházak és a templom állapota - addig, amíg egy elkerülő útszakasz meg nem épül - olyan nagy mértékben nem károsodna, a sima, jó minőségű úton jelentősen csökkenne a talajrezgés.
A végleges és megnyugtató megoldás az elkerülő út megépítése lenne, mivel ennek megvalósítása csak több év múlva lehetséges, ezért talán ésszerű lenne a Hodos-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg vasútvonal elkészülése után a teherszállítást - akár a kamionokkal együtt is - a vasútra irányítani. Ha ez ügyben nem történik sürgős intézkedés, Zalatárnok lakossága útelzárással lesz kénytelen reagálni arra, hogy jajkiáltásaik süket fülekre találtak.
(14.20)
Várom miniszter úr elfogadható válaszát ez ügyben. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit