DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megható az az aggodalom, amellyel önök, Áder János képviselőtársával együtt, a törvények betartása felett aggódnak.
Szeretném megismételni és leszögezni, hogy igen, a törvényeket mindenkinek be kell tartani. A rendőrség jogszerűen járt el ebben a kérdésben: a rendőrség az ügyészség első határozatát, amelyben az volt, hogy listát kell készíteniük az iratokról és így kell visszaadni, elkezdte végrehajtani, majd amikor jött az újabb határozat a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. ügyvédeinek, jogi képviselőinek a panasza alapján, hogy haladéktalanul adják át - ez 3-án volt -, akkor 5-én faxon értesítették a jogi képviselőt, hogy haladéktalanul átvehetik - igaz, hogy akkor három napig nem volt már olyan fontos -, majd ezt követően, természetesen az ügyészi határozatnak megfelelően, a rendőrség ezt végrehajtotta.
De szeretném emlékeztetni a képviselő urat is, hogy ha önnek ilyen fontos a jogszerűség betartása, akkor miért nem arról érdeklődik itt az Országgyűlésben - mert szívesen beszélnék erről is -, hogy amikor az ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt a nyomozás elindult, annak az volt az oka, hogy az Állami Számvevőszék, amikor a 2000. évet vizsgálta az Országimázs Központnál, kimutatta, hogy milliókat költöttek el úgy, hogy semmilyen elszámolást nem kértek róla, milliókat költöttek úgy el a közpénzekből, hogy az Állami Számvevőszék állítása szerint a hűtlen kezelés alapos gyanúja is fennáll.
Képviselő Úr! Ha önnek fontos a törvények betartása, ha önnek fontos az, hogy az állampolgárok tisztán lássanak a tekintetben, hogy mi történt a közpénzekkel, akkor nem elsősorban afelett kellene aggódniuk Áder Jánossal együtt, hogy a fideszes kampányiratokkal mi történt - jelzem, nem tudom, mit kerestek ott egyébként a fideszes kampányiratok -, hanem azon kellene aggódniuk, hogy hogyan tudnak elszámolni a közpénzekkel.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit