KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Sajátos előterjesztést tárgyalunk, amelynek a címe ugyan a költségvetési törvény módosítása, de valóban általános gazdaságpolitikai kérdéseket érint, érinti magát a költségvetést, és áttételesen szükségszerűvé tesz szociálpolitikai intézkedéseket.
Azok közé tartozom, akik nem osztják a közhelyként hangoztatott, igazságnak hitt mondást, hogy tudniillik nincs külön szükség szociálpolitikára, a jó gazdaságpolitika megoldja a szociális problémákat. Hiszem és tudom, hogy még a növekvő gazdaság is növelheti a szociális egyenlőtlenségeket, erősítheti a társadalmi igazságtalanságokat, mint ahogy azt is hiszem és tudni vélem, hogy a jó szociálpolitika, ha adekvát eszközökkel valósítják meg, akkor nem veszélyeztetheti a gazdaság stabilitását. Persze előfordulhat, hogy az eszközök nincsenek jól kiválasztva, előfordulhat, hogy az árképzéssel akarnak például szociálpolitikai problémákat megoldani, és ezek azok az esetek, amikor a Harrach miniszter úr által idézett nagyon-nagyon gazdagok röhöghetnek a markukba.
(13.50)
Sajátos előterjesztés és sajátos vita: egyre inkább úgy érzem, hogy az új parlament vitáinak nemcsak egy sajátos koreográfiája van kialakulóban, hanem sajátos liturgiaként rögzül a vitatkozási módszer, amikor a volt kormánypárti, most ellenzéki képviselők leginkább az előző kormány apologetikáját adják elő, méghozzá sajátos formában. Kevesebbet beszélnek arról, hogy mit miért tettek, többet beszélnek arról, hogy mit tettek volna, és leginkább arról beszélnek, hogy amit mi most tenni akarunk, azt ők még inkább. Ez a még inkább az, amit én furcsállok, hiszen úgy ítélem meg, hogy az elmúlt négy esztendőben elég világosan elváltak egymástól az elveink.
Ezeknek az elveknek a mentén mindössze két témáról szeretnék szólni, a közalkalmazottak béremeléséről és a családpolitikai intézkedésekről. Lehet, hogy sokadikként már feleslegesnek tűnik, hogy újra visszatérjek a közalkalmazotti béremelés jelentőségére, elveire és arra, hogy ez a béremelés hogyan változtat meg, vagy hogyan fejez ki egy új társadalmi értékrendet, és áttételesen milyen köze van a szociálpolitikához, itt ma azonban annyi félreértés, félig igaz állítás, tévedés vagy sajnos szimpla hazugság hangzott el, hogy indokoltnak tartom az újbóli összefoglalást.
Elhangzott a vitában, hogy az előző kormány a dolgozó családokat támogatta. Ha valakik, mi tudjuk, hogy létezik kereseti szegénység, mi tudjuk, hogy a magyarországi bérviszonyok - és nagyon szépen kérem, kétpercesben se tessenek visszautalni arra, hogy mennyit emelkedett a minimálbér az elmúlt években, mert pontosan tudjuk - közepette ma vannak olyan családok, ahol egy kereső biztosan van, előadódhat, hogy két kereső is, és a családok mégis a szegénységi határ alatt élnek. Szomorú és tarthatatlan, hogy a kereseti szegények között, akik külső segítség nélkül nem tudnak boldogulni, igen nagy számban vannak közalkalmazottak, még diplomások is.
Idézték képviselőtársaim egy másik vitában, hogy a 40 százalékos elmaradás a közalkalmazotti és a versenyszféra között rögzült, és az 50 ezer forintos minimálbér nem csupán a képzetlen és kezdő munkaerők számára jelentette természetesen a bruttó keresetet, nem a nettót, hanem a jól kvalifikált, magas képzettségű értelmiségiek számára is.
(A jegyzői székben Németh Zsoltot Herényi Károly váltja fel.)
Ezért számomra döbbenetes és érthetetlen, hogy egy olyan politikus, aki korábban igen szoros kapcsolatban dolgozott az érintettekkel, feltette a költői kérdést: ha valaki diplomás, miért kell többet keresnie, mint a nem diplomásnak? Tudnék sokrétű választ adni a kérdésre, de azt hiszem, itt a kérdés a jellemző, és nem az a fontos, hogy megfelelő részletességű választ adjunk rá. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az összetorlódott bértábla, amelynél a kezdő, nem kvalifikált és a kezdő, magasan kvalifikált bére között gyakorlatilag 100 forint volt a különbség, széthúzódott; és, bár nem biztos, hogy még a valódi társadalmi értékrendnek megfelelő arányban, de ez a száznegyven minimális bér ma már egyformán tükrözi az értelmiségiekbe befektetett társadalmi energiát, tehát a képzettséget és azt a tapasztalatot is, amelyet a közalkalmazotti életpálya során szerezhettek. A bértábla nyelvén azt mondhatom, hogy a száznegyven minimális bérből hatvanöt minimális bér volt 50 ezer forint alatt, és ma az 50 ezer forintos induló illetménytől tart az illetménytábla egy egészen tisztességes, most már 300 ezer forintot közelítő összegig.
A bizottsági vitákban elhangzott, ezért harmadikként szükségesnek tartom leszögezni: mindenki legyen nyugodt, leginkább azok, akiket megfenyegettek a szakmai szorzók eltűnésével, megfenyegették őket azzal, hogy ez az 50 százalékos emelés csak ígéret, és a valóságban ennél sokkal kevesebb lesz. Az 50 százalékos emelés természetesen az illetményminimum emelésére vonatkozik, amelyik szakmánként eddig is különböző volt, és a szakmai szorzók beépülése azt jelenti, hogy a szakmai szorzókkal megemelt minimális tarifatételekre rakódik rá az emelés, tehát senki nem veszíti el az 1,20-as, az 1,26-os vagy az 1,43-as szorzóból adódó többletét.
Ma elhangzott az is, hogy amit az egyik kezünkkel adunk, azt elvesszük a másikkal, hiszen nem emelkednek a pótlékok és nem emelkedik a túlóradíj. A bonyolult pótlékrendszerben többféle pótlék van, van illetményarányos pótlék is, ez természetesen emelkedni fog, de vannak olyan pótlékok, amelyek az illetménypótlék-alapból számíthatók ki, ezek fix összegű pótlékok, ezek nem emelkednek. Emelkedik viszont a túlóradíj, mert az a túlóra lényege, hogy ez mindig a bérnek valamilyen hányada, de most teljesen függetlenül attól, hogy melyik pótlék emelkedik, és melyik nem, és a túlóradíj, amelyik viszont emelkedik, mennyi kereseti többletet jelent, nem tudom megérteni a logikát. Egy pedagógusnak, akinek eddig 120 ezer forintja volt, most lesz 180; és ha nem emelkedik az osztályfőnöki pótléka, akkor ez a holnaputántól 180 ezer forinttal megfizetett pedagógus azt fogja mondani, hogy nekem ezentúl nem éri meg osztályfőnöknek lenni? Én ezt a logikát nem tudom követni, különösen nem tudom követni a pedagógustársaim nevében, akikről pontosan tudom, hogy sokkal kevesebb pénzért is elvégezték ugyanazt a munkát.
Végül nagyon fontosnak tartom, hogy a közalkalmazotti tábla történetében először a béremelés nem egyszerű tarifaemelés, amelyhez a központi költségvetés vagy adott pénzt, vagy nem - volt, amikor adott, volt, amikor nem -, de soha nem adta oda a tarifaemelés által szükségessé tett teljes bértömegnövekményt; most pedig a történet azzal kezdődik, hogy megemelik a bértömeget 50 százalékkal, és ebből a közalkalmazottaknak a besorolásuk szerint átlagosan - átlagosan - kijön az 50 százalékos béremelés. Azt gondolom, hogy ezzel a kereseti szegénységet nagymértékben sikerül csökkenteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden a családpolitikai elvekről. Itt ma annyi kioktatásban részesültünk, és annyi egymásnak ellentmondó állítás hangzott el, hogy a részletekre már vissza nem térve szeretném rögzíteni, hogy a gyermeknevelés segítését olyan szociális feladatnak tartjuk, amelyikben az univerzalitás elvének kell érvényesülnie és a csoportos célzásnak. Számunkra minden gyermek társadalmi érték, és minden családban könnyíteni akarjuk a gyermekvállalásból származó terheket.
Azzal persze megint nem tudok mit kezdeni, hogy a családi pótlék emelését azok róják fel nekünk, akik négy évig nem nyúltak hozzá a családi pótlékhoz, és azok figyelmeztetnek minket arra, hogy a minimális bér adójának az elengedése nem jelent többletet a gyermeket nevelő családoknak, akik úgy látszik, nem tudnak egy után kettőig és háromig számolni, mert a 20 százalékos adótartalmat bizony csak egy gyerek családi pótlékának a 20 százalékos emelésével lehet összevetni - minden család jobban fog járni ebben a rendszerben.
(14.00)
Minden család jobban fog járni ebben a rendszerben, és minden család jobban fog járni akkor, ha a méltányosság elvét is érvényesítjük, hiszen a méltányos eljárás kiegészíti az univerzalitás elvét. Tessék az ikergyermekek támogatására gondolni!
Végül: megnyugtatom a rászorultság újdonsült bajnokait, hogy mi a rászorultsági elvet is fenntartjuk. Akik ma a rászorultsági elv védelmében szólaltak fel, négy évig ezt nem tették. Meg fogjuk tartani a rászorultság elvét azokban az esetekben, amikor nagy társadalmi hátrányok enyhítése a feladatunk. Azt gondolom, hogy az ellenzéki képviselők szájából már-már obszcenitás a rászorultságot védeni, amikor nem olyan régen a nyilvánosság előtt hangzott el, hogy amit a szocialisták csinálnak, oda fog vezetni, hogy a gyermek tartja el a szüleit.
Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az idő múlását észrevenni bölcs dolog. Ha egy idősödő nő hibbant bakfisnak álcázza magát, ő mulatságossá válik. Ha valaki nem veszi észre, hogy már nem kormányzati pozícióban van, hanem ellenzékben, ugyanígy kiteszi magát annak, hogy megmosolyogják. Tessenek meggondolni, hogy nem is olyan nehéz észrevenni azt, hogy a helyzet megváltozott!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
