HEGYI GYULA

Full text search

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, elnézést kérek, de úgy hallottam, hogy már a tízperceseket kezdi szólítani. Nem szokás bizottsági előadói véleményekkel vitatkozni, nem is tenném Pap János tisztelt kollégáméval, de az utolsó mondatában, azt mondta, hogy nem sürgős ennek a törvénymódosításnak a bevezetése. Azt szeretném mindenképpen mondani - tudomásom szerint a képviselő úr is ott volt az állatvédelmi nyílt napon, amit itt a parlamentben tartottunk -, hogy az állatvédő szervezetek százai évek óta kérik ezt a Magyar Országgyűléstől, a képviselőktől, az előző ciklusban, ebben a ciklusban is.
Abba a részbe nem kívánok belemenni, hogy helyes-e a géntechnológiai törvénynek és ennek az összekapcsolása, sőt, lehet, hogy önnek igaza van, nem helyes, ezt is elfogadom, de legalábbis azt hiszem, mivel az állatvédelem ügye Magyarországon érzelmileg, értelmileg is százezreket, milliókat érint, nagyon szükséges, nagyon sürgős ennek a törvénymódosításnak a meghozatala. Abban, hogy ez milyen jogi formában történik, természetesen úgy gondolom, a kormányoldal is nyitott, de nem szeretnénk tovább altatni az állatvédelmi törvény módosítását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit