NYITRAY ANDRÁS

Full text search

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor Wiener képviselőtársamat megláttam, hogy bejött a terembe, tudtam, hogy itt sok-sok dolog lesz, amiben mi majd jóízűen nem fogunk egyetérteni. Amit ő a korábbiakban, nem a mostani, hanem az azt megelőző felszólalásában elmondott, miszerint - egyszerűen fogalmazva - a lehető legszűkebb körre kell korlátozni az ilyen módon eljárás alá esők körét, ezzel a legcsekélyebb mértékben sem értek egyet. Ugyanis az egésznek ettől kezdve az égvilágon semmi értelme nem lesz, tehát mondhatjuk azt is, hogy nem is érdemes ezzel foglalkozni, mert a végén odáig jutunk, hogy senkit sem kellene megnézni; az lenne egyébként a legegyszerűbb és a legkevesebb bonyodalommal járó dolog. De az a logika már egyszerűen hátborzongató, hogy a közvéleményt befolyásolókat egyáltalán nem is akarják megvizsgálni!
Tisztelt Wiener Képviselő Úr! Az ön egyik gyakran elmondott érve, hogy bízzuk a választókra, hogy majd az után, ha feltártuk a feltárandókat, hogyan választanak.
(20.20)
És tessék mondani, kik tudják leginkább befolyásolni a választókat a későbbi döntéseikben? Bár én nem értek egyet teljes mértékben ezzel a kifejezéssel, hogy a médiumok a negyedik hatalmi ág, de azért azt mindenki tudja, hogy a közvélemény befolyásolásával - amiben elsősorban azok jeleskednek, akiket önök most meg akarnak kímélni -, nagyon sok mindent el lehet hitetni az emberekkel, és nagyon sok mindenkiből lehet sztárt csinálni. Tessék csak a Big Brother sztárjaira gondolni... A politikának is vannak Big Brother-sztárjai, akikből ugyanígy lehet érdemtelenül, éppen azok által elfogadott és megbecsült embert csinálni, akiket önök meg akarnak most kímélni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezt én végképp nem értem, és nem értek vele egyet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit