NYITRAY ANDRÁS

Full text search

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Wiener Képviselőtársam! Az előbbi két percben nem jutott időm az ön korábbi rendes felszólalásának második részére való reflektálásra, amely a bizottság összetételére és a bírói testület kiválasztásának szempontjaira vonatkozik.
Nos, sajnos, ennek a javaslatnak megint erőteljesen véres a torka. Ugyanis mi derül ki ebből? Ebből röviden az derül ki, hogy kizárólag a kormánypárt, illetve a többségi frakciók akarata alapján kerülnének kiválasztásra. Hiszen a nemzetbiztonsági bizottság javasol. Milyen többséggel? Az önökével. Az Országgyűlés választ. Milyen többséggel? Az önökével. A pályázatot ki fogja elbírálni? Feltehetőleg azt is valami olyan testület, ahol önök vannak többségben. Na most, ettől kezdve ez a dolog mindennek nevezhető, csak politikailag indifferensnek, illetve politikailag semlegesnek nem, márpedig egy politikai javaslatot politikailag elkötelezett emberekkel megvalósítani - mint tudjuk a korábbi évtizedekből - elég kockázatos vállalkozás.
Ami a politikai hisztériát illeti, ha önkéntes átvilágításra adnánk lehetőséget, erre én csak azt tudom önnek mondani, hogy ha valakit a politikai ellenfelei megvádolnak azzal, hogy lopja az árvák pénzét, és ez nem igaz, akkor ez valóban egy hisztérikus, aljas politikai támadás. Na de, kérem, mi van akkor, ha az illető tényleg lopja az árvák pénzét? Akkor ez micsoda? Tehát nem hiszem, hogy most itt le kellene fordítanom, hogy ha valaki érintett, és ez kiderül róla, akkor milyen hisztériáról beszélünk. Ha meg ártatlan, akkor mitől fél? (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit