TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Demeter Ervin képviselő úr indoklásában hivatkozott bizonyos politikai konszenzusra, amely persze részelemeiben valóban megvolt 1990 és 2002 között, mégpedig abban a vonatkozásban, hogy a III/III-as főcsoportfőnökség tevékenységének bemutatása és ennek az ellenőrzése jogállami normák között indokolt és szükséges.
Ugyanakkor most arról van szó, hogy Demeter úrék meg kívánják haladni terjedelmét tekintve a korábbi szabályozási anyagot, tehát olyan körökre is ki kívánják terjeszteni az ellenőrzést, amely körök az 1994. évi XXIII. törvény egyetlen változatában sem voltak benne.
Mi ezzel szemben nyilván másként gondolkodunk. A "nyilván"-t azért mondom, mert egyik oldalról valóban kibővítjük az ellenőrzést a III-as főcsoportfőnökség valamennyi szolgálati ágára, ezzel szemben való igaz, hogy az ellenőrzés politikai elemeit szűkíteni kívánjuk. Azért kívánjuk szűkíteni, mert részben az ellenőrzés tapasztalatai azt mutatják, hogy közismert tényeket hozott felszínre az ellenőrzés: az ellenőrzés be tudta mutatni, hogy ki volt a Politikai Bizottság tagja 1990 előtt. Erre szoktuk volt mondani, elő kell venni a korabeli sajtót, évkönyveket: pontosan, névre benne van, kik, mettől meddig voltak ezen testületek tagjai - ezért egy átvilágítási mechanizmust működtetni fölösleges. Részben azt is mondjuk, hogy az a fajta politikai ellenőrzés, amely például a nyilaskeresztes párt tagjainak ellenőrzésére vonatkozott, az idő múlásával egyszerűen okafogyottá vált.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát mi azt állítjuk, hogy ez a mai formájában jobban fejezi ki a társadalmi szükségletet, mint az a törvényjavaslat, amelyet most módosításként benyújtottak Demeter Ervin képviselőtársamék. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit