TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Demeter úr érveléséhez szeretnék csatlakozni. Demeter úr két elemmel bővíti az 1994. évi XXIII. törvényt. Ő beemeli a volt állampárt központi bizottságának és politikai bizottságának tagjait, illetve a függetlenített párttitkárokat, hivatkozván arra, hogy ők működtetők és haszonélvezők, irányítók voltak s a többi.
Én egy kérdést föltettem az eddigi vita során, természetesen tudom, hogy a kérdésre nehéz válaszolni, ezért nem kaptam választ. De megpróbálom még egyszer föltenni. Kérem: ha ez annyira fontos, mai magyar társadalmi igény, hogy e két kör részére is egy átvilágítási követelményt írjon elő az Országgyűlés, miért nem tette meg ezt az Országgyűlés 1998 és 2002 között?
Ez azért alapkérdés, mert ha erre tudnak válaszolni, akkor el tudják oszlatni azt a vádat, hogy nem aktuálpolitikai kérdésről van szó. Nem arról van szó, hogy egy választási vereség után valami fogást keresnek a baloldalon, és jobb híján ezt a fogást találták meg, és ezzel kívánnak enyhén szólva kellemetlenkedni. Mert nyilván mindenki tisztában van azzal, hogy egy ilyen törvényi szabályozás és ennek következményei nem lesznek többek kellemetlenkedésénél. Hiszen többször elmondtuk, ma is elmondjuk, hogy ma a közvélemény-kutatás szempontjából teljesen indifferens az, hogy Medgyessy Péter öt éven keresztül szolgálta-e és mi módon a kémelhárítást. Ma Magyarországon az a kérdés és az a releváns, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök milyen kormányprogrammal, milyen stílusban és milyen módon irányítja az országot. Az emberek ezt ítélik meg, ezt értékelik, és önök ezt nem tudják tudomásul venni.
Azt gondolom, a gyakorlati politika erről szól, erről kéne beszélnünk, és nem ilyenfajta módosítási indítványokkal tölteni itt egymás idejét.
Köszönöm szépen. (Dr. Kosztolányi Dénes közbeszól.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit