TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök úr, a szót köszönöm. Nem kívánok Demeter úr érzékenységével foglalkozni, összességében egy dologra szeretnék reagálni. Amit Demeter úr elmondott, abból a következő kép bontakozik ki. Ők a jelenlegi átvilágítási törvényt részben meg kívánják tartani, részben pedig olyan elemekkel kívánják feldúsítani, amelyek aktuális politikai céljaikat szolgálják. Mi ezzel nem értünk egyet, mi azt mondjuk ezzel szemben, hogy egy olyan törvényt hozzon az Országgyűlés, amely tényfeltárásról beszél, amely a választót hozza döntési helyzetbe és amely nem kíván az elmúlt időszak történéseiből törvényi vagy akár bizottsági szinten politikai következtetést levonni. A politikai következtetés levonását rábízzuk a döntéshozókra, önkormányzati választások, illetve parlamenti választások esetében nyilvánvalóan és alapvetően azokra, akik élnek a választójogukkal.
Azt gondolom, hogy ez két eltérő koncepció, ennek a két koncepciónak nincs vagy minimális az érintkezési felülete, ebből következően az MSZP képviselői azokat a módosító indítványokat, amelyeket Demeter úr ismertetett, nem fogják elfogadni. A bizottsági döntéshozatalnál, amennyiben ezek kapcsolódó módosítóként megjelennek, szintén ellene szavazunk, és ezeknek a törvénymódosítási javaslatoknak az elfogadását mi az Országgyűlés döntéshozatala során sem fogjuk tudni támogatni, vagyis ellene fogunk szavazni. Köszönöm a meghallgatást.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit