DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER

Full text search

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság tagjainak több mint egyharmada, összesen 9 képviselő ezt a két előterjesztést általános vitára alkalmatlannak tekintette, a bizottsági ülésen készült jegyzőkönyv tanúsága szerint a következők miatt:
Először is abból indult ki, hogy a Házszabály szerint mit kell vizsgálni az általános vita során. Azt kell vizsgálni, hogy vajon az előterjesztés, vagyis adott esetben a két törvénytervezet előírásai nem ütköznek-e az alkotmány, más jogszabály előírásaiba, illetőleg, hogy saját magával nincs-e valamilyen formában ellentétben, tehát az előírásai nem ütköznek-e egymásba.
Nos, úgy ítélte meg 9 képviselő, hogy az első előterjesztés, tehát az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatalról szóló 1319. számú előterjesztés általános indokolása, vagyis az indokolása és a rendelkező része nincs egymással összhangban. Ugyanis az általános indokolás kimondja: nem engedhető meg, hogy az adóhatóság szervezete, vezetése és működése politikai váltógazdaság által befolyásolható legyen. Ezzel szemben a rendelkező rész pedig kimondja, hogy az adóhatóság vezetőjét 6 évre a pénzügyminiszter nevezi ki, vagyis a kormány egy tagja. Vagyis az általános részben foglalt elvek szerint egy Állami Számvevőszékhez hasonló szervezet létrejötte lenne indokolt, ez biztosítaná azokat a feltételeket, amelyeket az általános indokolás megfogalmaz. Ugyanakkor nem ez történik, hanem egy, kifejezetten a kormány alá tartozó szervezet jön létre, mert hiszen nyilvánvalóan befolyásolható annak vezetője, ha egyszer a pénzügyminiszter nevezi ki. Ráadásul 6 évre, tehát mintegy bebetonozza 6 évre a vezetőt, ezáltal több választási ciklust is áthidalva.
Azt is vizsgálni kell az általános vita során, hogy vajon más jogszabállyal nincs-e összeütközésben. Nos, ilyen más jogszabály maga a költségvetés is, amelyet nevesítetten ugyan a költségvetési bizottságnak kell vizsgálni, de általánosságban minden bizottság ezt vizsgálhatja. Nos, most tárgyaljuk a költségvetést, és nemrégen hallottuk a pénzügyminiszter úr expozéjában, hogy ez a költségvetés, tehát a 2003. évi költségvetés egy takarékos költségvetés. Ezen persze lehet vitatkozni, de most nem ez a dolgunk, nem ez a feladatunk, fogadjuk el, hogy így van.
Nos, hogyan egyeztethető össze ez a takarékos szemlélet azzal, hogy ez a pénzügyminiszter által kinevezett igazgató 18 havi végkielégítésre jogosult, ami munkajogilag úgy néz ki, hogy 6 év után lejár a határozott ideje, kész. Mikor kaphat tehát végkielégítést? Ha felmondással szűnik meg a munkaviszonya, amikor mikor szűnhet meg? Akkor, ha a feladatát nem végzi megfelelően. Ebben az esetben, mivel köztisztviselő, vagy csak egyszerűen megfosztják a vezetői tevékenységtől és marad köztisztviselő, vagy az sem marad. De mindenesetre az alkalmatlannak bizonyuló kap 18 havi végkielégítést. Ez az egyik. Tehát szerintünk a takarékosság elvével ez nem összeegyeztethető.
A másik előterjesztés kapcsán: azt is vizsgálni kell az általános vita során, hogy vajon a jogalkotási törvénynek megfelel-e az illető előterjesztés. A jogalkotási törvény világosan kimondja, hogy hatásvizsgálat kell, illetőleg a hatásvizsgálaton túl indokolással is, vagy arra alapozottan indokolással kell hogy rendelkezzen a törvénytervezet. Nos, itt indokolás tulajdonképpen nincs, illetőleg az a nyúlfarknyi kis indokolás, ami van, mely szerint nem működött megfelelő hatékonysággal a bűnügyi igazgatóság, semmivel alá nem támasztható. Ezt támaszthatta volna alá esetleg valóban egy hatásvizsgálat, de ilyen nincs, illetőleg rendelkezésünkre áll ugyan egy terjedelmes anyag, amelyet maga a bűnügyi igazgatóság ellenőrzési osztálya készített, tehát maga a szervezet, ezt én nem vonom kétségbe, hogy talán ezért nem független, de ez lapokon keresztül, tíz oldalakon keresztül ennek az ellenkezőjét bizonyítja, vagyis hogy igenis, nagy hatékonysággal működött ez a szervezet.
(11.10)
Vagyis tulajdonképpen nincs indokolás. Ha pedig nincs indokolás, akkor ez beleütközik a jogalkotásról szóló törvénybe.
Így, összegezve, mindkét jogszabály alkalmatlan az általános vitára, és esetleges elfogadása a költségvetést is és az általános közteherviselést is veszélyezteti. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit