LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Keller Képviselő Úr! Legyen kedves elolvasni a törvényjavaslat címét! Az igazgatóság megszűnéséről rendelkezik ez a törvény. A magyar nyelv szabályai szerint ennek egyértelmű a tartalma. Tulajdonképpen ezt fejezi ki maga a törvénytervezet is. Ez az egyik.
A másik: tulajdonképpen ebben a vitában a szakmai ellenérvekre választ igazán nem kaptunk, kedves Gál képviselő úr. Egyetlenegy érvük maradt meg, egyetlenegy érvük maradt állva, és nem ártana, ha ebben a kormánykoalíció pártjai egyeztetnének, hiszen Gál képviselő úr egy kicsit érezhető indulattal reagált, vagy finom indulattal reagált. Bőhm András képviselő úr fogalmazta meg: választói elvárás volt ez a törvénytervezet. Megígérték a kampány keretében, hogy megszüntetik az APEH Bűnügyi Igazgatóságát, és tulajdonképpen lehetett fenyegetni korábban, lehetett fenyegetni a közvéleményt az APEH Bűnügyi Igazgatóságával, lehetett riogatni a kisvállalkozókat, lehetett riogatni az ország adófizető polgárait, és aztán a riogatás után pedig lehetett azt mondani, hogy mi pedig ezt meg fogjuk szüntetni. Valóban most önök tulajdonképpen mást nem tesznek, mint ezt a kampányígéretet teljesítik. Erre mondtam én azt, hogy bizony ennek súlyos ára lehet. Azt is véltem, megvallom őszintén, még nyáron, hogy talán letesznek erről, mert pontosan tudják, önök is tudják, hogy ez milyen veszélyt rejt nemcsak gazdaságilag, de milyen veszélyt rejt politikailag is önökre nézve, mégpedig, hogy a következő három-négy esztendőben a napirend előtti felszólalások, az interpellációk egy részéhez ad majd bizony (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) adalékot mindaz, ami történhet ezen a területen.
Köszönöm szépen.
(13.10)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit