TÓTH SÁNDOR

Full text search

TÓTH SÁNDOR
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szentgyörgyvölgyi képviselőtársam a rendőrállam rémével fenyegeti a tisztelt hallgatóságot. Nos, én szeretném elmondani, hogy nem így van, hanem pont, még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy az APEH nyomozó hivatala politikai megrendeléseknek tegyen eleget. Úgy gondolom, a rendőrség annyiban mindenképpen más szituációban leledzik, mint az adóhatóság, hogy ott van egy olyan szervezet, amelyik - megint a magyar közjogi berendezkedés sajátossága miatt - nyugodtan nevezhető egy független szervezetnek, ugyanis az ügyészség felügyelete alatt tevékenykedik.
Tehát nem pusztán a rendőrség vagy a rendőrséget felügyelő miniszter, minisztérium kompetenciájába tartozik az adónyomozás jogszerűségének, szabályszerűségének a lefolytatása ily módon, hanem egy nagyon is hozzáértő szervezet kontrollja következtében kerül ez végrehajtásra, amikor is neki, mint ügyésznek, a bíróság előtt kell vállalnia, hogy elindítja a közvádas ügyet, illetve meg tudja védeni majd a saját álláspontját. Végeredményben azt szeretném mondani, hogy ezt tartjuk igazán jogállami megoldásnak.
Azt, hogy a nyomozó hatóság rendelkezzen titkosszolgálati eszközök használatának lehetőségével, rendkívül fontosnak tartjuk. Tény - Font képviselőtársamnak mondom -, hogy az Alkotmánybíróság nem hozott tartalmi döntést ez ügyben, hanem csupán a rendőrségi törvény kétharmados módosításának a szükségességére hívta fel a figyelmet. Ez így van. Amennyire összetett munkát kell azonban folytatni egy ilyen nyomozó hatóságnak, úgy érezzük, ez a rendőrség keretében folytatható végig, a különböző rendőrségi csoportok együttműködésének következtében lehet igazán eredményes ez a tevékenység. Tehát nem megszüntetésről, hanem megerősítésről van szó.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit