NYITRAY ANDRÁS

Full text search

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Az előttem szóló Tóth András képviselő úr felszólalásához kapcsolódva én is a preambulumra benyújtott módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni. Szeretném a tisztelt Házat tájékoztatni - a képviselő úr feltehetőleg értesült róla -, hogy nem az ellenzéki képviselők ellenkezése miatt hiúsult meg ezen módosító javaslat elfogadása. Ezzel mi egyetértettünk, ezt bizony a kormánypártiak szavazták le a honvédelmi bizottságban, ami igencsak érdekes dolog, annál is inkább, mert az államtitkár úr - mert nevezzük őt ezen titulusának megfelelően - felvetésével mi is egyetértünk, hogy az államnak lehetnek olyan titkai, sőt, vannak olyan titkai, amelyek ebben a speciális esetben is megóvandók és fenntartandók.
Azonban az említett, a volt alkotmánybíró által felvetett kérdések és arra adandó válaszok közt volt egy nagyon érdekes szempont, hogy azok a megóvandó titkok és azok a továbbra is megőrzendő bizalmas adatok az állami vezetőkre, az ország vezetőire és azokra, akik a közbizalmat fokozottan megtestesítik a pozíciójuk által, elég nehezen vonatkoztathatók, és általában véve, ezen hármas követelmény végrehajtása, bár rendkívül szimpatikus, de megítélésem szerint elég nehezen hajtható végre merthogy itt két, egymással tökéletesen ellentétes elvárást, az információs önrendelkezést és a titkok megóvását kellene összebékíteni, amit én a tűz és a víz kategóriájába sorolok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit