DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két megjegyzést szeretnék fűzni az elhangzottakhoz. Az egyik megjegyzés az, hogy úgy vélem, semmi szükség nincs arra, hogy a Tállai András által elmondott eljárást követve a kormányülések folyamatos napirendjévé kelljen tenni és ilyen módon kelljen döntést hozni azokban a kérdésekben, amelyek a napi gyakorlat révén az adózókat nap mint nap adott esetben irritálhatnak. Úgy vélem, hogy a pénzügyminiszternek az a fajta jogköre, amely szerepel a beterjesztett javaslatban, fontos, hogy meglegyen annak érdekében, hogy az adózók világosan tudhassák azt, hogy az adóhivatal, amely nem önálló jogintézményként működik ebben az országban, a nyilvánosság kontrollján keresztül is ismert szabályok szerint gyakorolhatja az adózással kapcsolatos eljárásokban jogkörét.
Meggyőződésem szerint a beterjesztett javaslat ezt szolgálja. Tehát a javaslat azt szolgálja, hogy működjön egy olyan kontroll a kormány tagjának részéről; és nyilvánvalóan nem a beterjesztés az érdekes ebből a szempontból, ami elhangzott az érvelésben, hanem az az érdekes, hogy az Országgyűlés által meghozott döntés után legyen lehetőség arra, hogy a kormány illetékes tagja, aki az adóhivatal fölött az ellenőrzést gyakorolja, tudja az egységes jogértelmezést biztosítani. Úgy vélem tehát, hogy a benyújtott eredeti javaslat a támogatandó, nem pedig a most beadott módosítás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit