DR. SALAMON LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener képviselő úr nem egészen értette akkor a javaslatomat, vagy legalábbis amit válaszol, az nem érv azokra a gondolatokra, amiket az imént elmondtam.
Abban egyetértünk a népszavazás kapcsán, hogy szükség van rá, és hogy az ügydöntő legyen. Tehát én azt javasoltam, hogy a mostani alkotmánymódosításban annyi mindenképpen legyen benne, hogy ügydöntő népszavazást kell tartani. Ha ez benne van, képviselő úr, és a népszavazásról semmi több, akkor már elhárult az Alkotmánybíróság által értelmezett alkotmányos akadály. És akkor majd egy külön törvényben megegyezünk - javaslatunk szerint kétharmados többséggel - a népszavazásban felteendő kérdésről, a népszavazással kapcsolatos esetleges egyéb rendezendő kérdésekről, és a köztársasági elnök úr a törvényes jogrendnek megfelelően ki fogja tűzni ezt a népszavazást.
Ez a mi javaslatunk, ezzel tudjuk leválasztani a kérdést úgy, hogy egyben a népszavazást is lehetővé tesszük, illetve a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást is megteremtjük, vagyis megnyitjuk annak a lehetőségét, hogy ha az ország népe úgy dönt, akkor csatlakozhassunk az Európai Unióhoz.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit