LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Vajon e történelmi jelzővel joggal minősíthető alkotmánymódosítás megtárgyalásával elérkezett-e az ideje a régi sebek, a hosszú ideje zaklató sérelmek orvoslásának? Egyetlen területtel, a választójoggal kívánok foglalkozni, de nem az előbb említett témakörben.
Szinte egyedülálló Európában, hogy még az úgynevezett rendszerváltás évtizedében is tartósították a magyar állampolgársággal rendelkezőket az állampolgári jogaiktól történő megfosztottságuk állapotában. Az '56-os forradalmárok, szabadságharcosok iránt megértéssel viszonyuló polgári kormányok tehetetlenek voltak, nem tudták megszüntetni e jogfosztások hatályát, mert soha nem rendelkeztek azzal a kétharmados parlamenti többséggel, amely a nyugat-európai országokban megszokott alkotmányos jogokat biztosította volna valamennyi magyar állampolgár számára. Ha Ausztriában, Franciaországban vagy az Egyesült Államokban választásokat tartanak, akkor megszokott látvány a nagykövetségek előtti csoportosulás, sorban állás, mert általánosan gyakorolhatják, és tömegesen gyakorolják is az állampolgári jogaikat az esetleg már évek óta Magyarországon élő osztrák, francia vagy amerikai állampolgárok.
Ugyanezekkel az állampolgári jogokkal rendelkeznek a román vagy az ukrán állampolgárok is. Bárki közülünk tanúja lehetett annak, hogy hirdetésekben hívták fel a már huzamosabb idő óta itt élő romániai vagy ukrajnai magyar nemzetiségű szavazókat arra, hogy éljenek választójogukkal, mert minden, otthonától távol élő magyar szavazata fontos lehet a kisebbségi sorban ott élő magyarság helyzetének javítása érdekében. Nos, a magyar állampolgárok messze nem rendelkeznek ugyanolyan állampolgári jogokkal, mint a felsorolt országok állampolgárai, mert sokakat közülük megfosztottak a választás és a választhatóság jogától.
Ennek a most tárgyalt, történelmi korszakot indító törvényjavaslatnak az előterjesztéséből az is kiderül, hogy még az uniós tagállamok polgárai is több állampolgári joggal fognak rendelkezni a jövőben, mint azok a magyar állampolgárok, akik a szavazás idején külföldön laknak. Ezeknek az uniós tagországoknak a polgárai a jövőben választójoggal lesznek felruházva, országuktól távol, míg a szintén országuktól távol lévő magyar állampolgárok jogfosztottsága változatlanul fennmaradna.
A körülményeket mindenki ismeri. Az 1948 után hatalomra került kommunista diktatúra, miután belföldön minden politikai szerveződést betiltott, elejét kívánta venni annak, hogy legitimnek tekinthető politikai akciókat szervezzen az emigráció külföldön, ezért minden külföldön tartózkodó magyar állampolgárt megfosztott a választójog területén az állampolgári jogok gyakorlásától.
Nemzetközi szemrehányás esetén némi szemforgatással még azt is mondhatta a korabeli állampárt, hogy a választójogi törvény ilyen jellegű előírása nem politikai indíttatású, hanem pusztán pragmatikus. Azt a célt szolgálja - hangoztatták -, hogy akik távolra kerültek az országos vagy helyi ügyek intézésétől, azok látatlanból, pusztán érzelmi okok alapján ne élhessenek szavazati jogukkal, mert nem képesek szavazatukat korrekt módon mérlegelni.
A népelnyomó hatalom indokául szolgált az is, hogy nemcsak az emigránsok, hanem a pártállam legmegbízhatóbb diplomatái, külügyesei, külföldön tartózkodó sajtópropagandistái sem szavazhatnak az amúgy is csak formális választásokon, azaz mondhatták azt, hogy ezek a választói tilalmak még a külföldön tartózkodó legbizalmasabb embereikre is vonatkoznak. A rendszerváltás után, 1990 után is teljesen reménytelen volt kétharmados parlamenti többséget megnyerni annak érdekében, hogy az Európai Unióban szokásos állampolgári jogokat Magyarországon is alkalmazhassuk.
Tisztelt Ház! Az országgyűlési választások alapvető jelentőségűek a képviseleti demokrácia érvényre juttatása érdekében, az országos népszavazás pedig a népszuverenitás közvetlen megnyilvánulásának eszköze. Kifejezetten anakronisztikus ennek a Rákosi- és Kádár-kori megkülönböztetésnek, azaz a külföldön élő magyar állampolgárok állampolgári jogaiktól való megfosztásának a további fenntartása. Ez a törvényjavaslat most némileg enyhíti a korábbi diktatórikus megfontolásból fenntartott korlátozásokat, de abban a tekintetben tovább folytatja a korábbi kirekesztést, hogy magyar állampolgárok sokaságától tagadja meg továbbra is a választójogot.
Komolyan gondolják önök, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezzel a Kádár-kori választójogi törvényünkkel egyenjogúnak tekinthetjük magunkat az uniós tagállamok demokratikus választójogával? Nem gondolhatja ezt közülünk senki komolyan. Itt van a történelmi alkalom véleményem szerint arra, hogy őszintén színt valljanak a képviselőtársak abban a kérdésben, hogy melyikünk akar valóban Európához tartozni, és melyikünk ragaszkodik továbbra is az Uniótól idegen, diktatórikus célokat szolgáló, kirekesztő jellegű választójogi törvényhez.
Miben foglalható össze az álláspontom? Abban, hogy hazánk akkor felel meg az uniós tagállamok demokratikus követelményének, ha minden magyar állampolgár számára biztosítja az állampolgárokat megillető jogokat, azaz ne csupán egy üres frázis, egy tartalmatlan cím legyen a magyar állampolgárság, mint olyan. Viszonyuljon a mi államunk ugyanúgy a saját állampolgáraihoz, mint ahogyan a már említett osztrák, amerikai, francia, sőt a román vagy az ukrán állam viszonyul szintén a saját állampolgáraihoz. Az állampolgárok egyetlen csoportját se érje a jövőben olyan értelmű kirekesztés, amely a magyar történelem szégyenletes emlékeként ma még meglévő, hatályos kirekesztés.
Tisztelt Ház! Vajon ennek most eljött-e az ideje? Vajon képesek leszünk-e az országtól távol élő magyar állampolgárok jogfosztottságát megszüntetni, jogaikat európai módon rendezni? Vajon milyen egyéb történelmi adósságokat törleszthetne most ez a történelmi alkotmánymódosítás? Ezeket a kérdéseket teszem illető tisztelettel és várakozással az előterjesztő miniszter úr, államtitkár úr és a négy parlamenti párt asztalára.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
