FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Először is, azt becsülöm önben, hogy a kérdés elhangzásakor nem menekült ki három minisztertársához hasonlóan, úgyhogy köszönöm szépen, hogy ön meghallgatja a kérdésemet.
Ön bizonyára emlékszik rá, október 29-én egy interpellációt intéztem önhöz, hogyan lehetne változtatni az M5-ös autópálya nagyon drága díjfizetős helyzetén, és ön a válaszában arra tett ígéretet, hogy a tárgyalássorozat elkezdődött, sőt folytatódik, és minden bizonnyal megoldódik, hogy az M5-ös autópálya is a matricás rendszerű pályák közé legyen sorolva. Erről szó szerint ezt mondta: "Ezekről a kérdésekről elkezdődtek a tárgyalások, készülnek a javaslatok. A műszaki előkészítés is úgy folyik, hogy akár így, tehát a jelenlegi keretek között, de módosított formában, akár más módon, de létrejöjjön egy használható, olcsóbb és teljes autópálya."
Nos, ez az interpellációs kérdés október 29-én hangzott el, és október 30-án, rá egy napra az egyik országos napilap ezt írja: "Információink szerint a gazdasági miniszter több hete elhangzott ígérete ellenére máig sem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások az M5-ös autópályát működtető AKA Rt.-vel." Majd november 8-án egy másik országos vezető napilap azt írja: nincs realitása annak, hogy az útdíjas M5-ös autópályán 2003 januárjától érvényes legyen az állami M1-M3-ason használatos olcsó matrica. Ennek az a fő oka, hogy a korábban tett ígéretek ellenére a kormány és az Alföld Koncessziós Autópálya Rt. között máig nem kezdődött semmiféle hivatalos tárgyalás, így értelemszerűen nem közeledhettek az álláspontok. Majd pedig november 13-án ugyanezt erősíti meg egy harmadik napilap.
Miniszter Úr! Azt szeretném megkérdezni, hogy melyik állítása az igaz, ugyanis a költségvetési törvénytervezetben egyetlenegy fillért sem láttunk arra, hogy hogyan kerül kiváltásra az M5-ös, nagyon drága autópálya.
Várom a válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit