DR. GÁL ZOLTÁN

Full text search

DR. GÁL ZOLTÁN
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ékes József tisztelt képviselőtársamnak szeretnék válaszolni, már ami a rendőrök téli ruházatát illeti. Ha most cinikus lennék, képviselő úr, akkor azt is mondhatnám, hogy a rendőrnek már most föl kell vennie a téli ruházatát, bár az idő a szokásosnál kedvezőbb. De azt, hogy föl tudja-e venni most, 2002 végén a téli ruházatát, ne a 2002 májusában megalakult Medgyessy-kormányon tessék számon kérni, hanem azon a költségvetésen, amely a rendőrség 2002-es forrásait meghatározta. De nem akarok ezzel válaszolni az egyébként reális felvetésére. Biztosítani szeretném, hogy a 2003-as költségvetésben megvan a forrás a rendőrök téli ruházatára.
Bár, ha már a ruházatot szóba hozta, érdemes elolvasni az Állami Számvevőszéknek a Belügyminisztérium fejezetről ez év májusában befejezett vizsgálatáról szóló jegyzőkönyvet, amiből is kiderül, hogy a ruházati csere forrásai nem voltak teljesen tiszták a Belügyminisztériumban, sőt egyes vélemények szerint ez az egész ügy meglehetősen kétes módon bonyolódott le, beleértve a ruházatot előállító cégek kiválasztását és a ruházat minőségét is, de ez egy másik kérdés.
Azt hiszem, a lényeg az, hogy ennek a költségvetésnek - ha az idei nem is -, a kormánynak biztosítania kell és biztosítani is fogja, hogy minden rendőrnek legyen téli ruházata. A szolgálat ellátásának ez nem lehet akadálya. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit