DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Full text search

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Ha nem tévedek, most a polgármester úrral vitatkozom, azzal a polgármesterrel, aki alighanem jó lesz, ha belenéz majd egy kicsit a saját lelkiismeretébe és eldönti, helyes volt-e az a fajta mamelukviselkedés, amit mindvégig tanúsítottak a főváros irányában, ahonnan jöttek azok a gondolatok és ötletek, amelyek eredményeként - annyiban kell kijavítanom képviselőtársamat, hogy az utolsó adatok szerint - már 14-15 milliárd forint körüli nagyságrendnél méltóztattak járni. A kormány annak idején 4,5 milliárd forintot biztosított a KAC-on keresztül támogatásra. Ez ma is rendelkezésre áll, de nem több; és hozzá kell tennem, hogy bőséggel elég. A szándék kellene, és erről szól a mai nap is.
Nem az a baj, tisztelettel, ha néha valamit kritizálunk, még akkor sem, ha ugyanabban a pártban vagy frakcióban ülünk. Mi ezt megtettük annak idején. Nem ez a baj, hanem az, ha olyan mértékben vagyok alkalmazkodó - nem akarom a mamelukot még egyszer mondani -, aminek az az eredménye, hogy ma azt a levegőt kell szívniuk abban a kerületben, amit már nem szívhatnának. És mindannyian tudjuk, nem lehetne már engedélyezni, hogy működjön az a berendezés. Bírságoltuk, de nem tehettünk mást, és nem tehet mást a miniszter asszony sem, mert ha bezáratja, akkor katasztrófahelyzet áll elő a hulladék területén. Ezt használták ki arra, hogy időközben egyre följebb menjenek ezek a pénzek, és ahogy tudom, már a cég is megvan, amelyik ezt nagy boldogan privatizálná. Bizony, bizony, rajta kell tartani a szemünket. Azt javaslom, hogy együtt tartsuk rajta a szemünket és ne engedjük, hogy ez bekövetkezzen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit