KOVÁCS KÁLMÁN

Full text search

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az előző kormány időszakában kiosztott, 30 500 PC-vel kapcsolatos felvetésre jó hírem van az érintettek számára, hiszen október végéig mintegy 8 ezer, a következő év januárjáig, illetve februárjáig valamennyi 30 500 pedagógus és közalkalmazott hozzájut az internet-hozzáféréshez.
Szeretném azonban elmondani, hogy az idén, többnyire februárban aláírt szerződésben az akkori kormány vállalta, hogy áprilisra megoldja ezt a feladatot. Az IKB-nál fellelhető anyagok alapján semmilyen előkészületét nem találtuk annak, hogy milyen technológiával oldotta volna meg az internet-hozzáférést a 30 ezer, országszerte szétszórt, olyan településen is lévő pedagógusok számára, ahol például telefonos összeköttetés sincs. Mi meg fogjuk oldani, de ennek az előkészítése, a törvényes közbeszerzési eljárása bizony időt vett igénybe.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit