DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szabó Zoltán képviselőtársunk a hozzászólását egy gazdasági értékítélettel kezdte, a gazdasági növekedésből próbálta az ország elmúlt négy évi gazdasági teljesítményét - megítélésem szerint egyoldalúan és elfogultan - megítélni.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt négy esztendő gazdasági teljesítményében a gazdasági élet résztvevőin, a polgárokon és a kormányon kívül nagyon sokan részt vettek, én fontosnak tartanám ezt néhány számmal kiegészíteni, csak azok számára, akik a gazdaságról nem egy kiragadott mutató után szeretnének képet alkotni. A vitában nem kívánok részt venni, de ha már a képviselő úr a gazdasági helyzetet megemlítette, engedjék meg, hogy kiegészítsem az ő összehasonlítását azzal, hogy a reálbér növekedése hogyan viselkedett ’98-2002 között: míg 1998-ban 3,6 százalékos volt, 2002-ben ez 11-12 százalék volt - ezek júliusi adatok, az intézkedéseik még nincsenek benne.
A lakossági fogyasztás 4,9 százalékos növekedést mutatott ’98-ban, 2002-ben ez 9-10 százalék körül volt. Az államadósság, tehát a központi költségvetés adóssága 61,2 százalék volt ’98-ban, ez 52-53 százalékra mérséklődött. Az infláció 14,3 százalék volt 1998-ban, ez 5,5 százalékra mérséklődött. Az export 18 millió dollár volt 1998-ban, a 2002-es adatok 30 millió dollárt mutatnak. Míg a munkanélküliségi ráta, ami nagyon fontos mutató, hisz munkahelyek teremtődtek, 1998-ban 8,7 százalék volt, 2002-ben jelentősen csökkent, 5,6 százalékra.
Ezzel csak azért kívántam kiegészíteni, hogy ha valaki a gazdaság állapotáról következtetést kíván levonni, talán ne olyan szűk körben értelmezze ezt, mint Szabó Zoltán. Köszönöm a tisztelt figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit