DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy félre akarja vezetni a közvéleményt. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) A fagykárelőlegek kifizetése július óta folyamatosan történik, kizárólag a termelőn (Tóth István: Nem igaz!) múlik, hogy mikor igényli (Dr. Veres János: Igaz!), mikor adja be a papírokat. Nyilvánvalóan a végleges kárrendezésre csak akkor kerülhet sor, amikor a betakarítás megtörténik. Az ön érintettsége vonatkozásában: a szüret most kezdődött el, tehát nyilvánvalóan ön sem kaphatott még végleges kárrendezést a szőlő után. Szeretném önnek hangsúlyozni, hogy a Medgyessy-kormány az elemi kártérítésre ötször annyit fordít az idén, 15 milliárd forintot, mint amit az önök kormánya bármely évben erre a célra fordított.
Az intervenció valóban elérte a gabonánál a célját, hiszen a piaci árak messze meghaladják most már az intervenciós árszintet, és ez a lényege, nem az állami gabonafelvásárlás. Úgy gondolom, ilyen értelemben ezt előbb meg tudtuk volna tenni, ha önök forrást hagytak volna nekünk - nem 1,5 milliárd forintot a második félévre a piacrajutási alapból (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Jaj, ne! - Micsoda?) -, akkor ez időben megtörtént volna. (Font Sándor: 60 milliárd...)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit