DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is ehhez a mostani vitatémához kívánnék nem kétperces keretben hozzászólni, a bírói hatalmi ág költségvetési helyzete és függetlensége összefüggéséhez, vagy ilyen összefüggés fenn nem álltához. De talán hadd közelítsem meg a kérdést a gyakorlati oldaláról.
Avarkeszi képviselő úr elmondta még néhány felszólalásával korábban, nem kétpercesben, hanem egy terjedelmesebb felszólalásban, hogy gyakorlatilag nem mindegy, hogy mi az előterjesztés. És ebben a javaslatban, érvel Avarkeszi képviselő úr, az a garancia, hogy a kormány ezt a javaslatot terjeszti elő, és így egy ilyen javaslatot megváltoztatni a törvényhozásnak, a parlamenti képviselőknek, ütközni ezáltal a bírói hatalmi ág képviselőinek a kívánalmaival, sokkal nehezebb kérdés, mint ha maga a kormány is felülbírálhatná a költségvetési törvényjavaslat összeállításakor és előterjesztésekor az adott hatalmi ág kívánalmait.
(15.30)
Nos, Avarkeszi képviselő úr érvei akkor igazak, ha a kormány egyetért, mondjuk, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vagy a legfőbb ügyész javaslatával. De akkor nincs semmi probléma, mert ha a kormány egyetért, akkor a kormány maga is előterjesztené ezt a javaslatot, sőt nyilvánvalóan ezt a javaslatot terjesztené elő. A probléma akkor van, képviselő úr, amikor a kormány nem ért egyet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vagy a legfőbb ügyész javaslatával. Van azonban egy törvény, amit most meghoznánk, melynek értelmében a kormány akarata ellenére bekerülne az OIT, illetve a legfőbb ügyész által igényelt összeg. Ez a helyzet egész más helyzet, mint amiről a képviselő úr beszél. Megmondom, hogy mi történne ebben az esetben. A kormány megbeszélné kormánypárti képviselőkkel, hogy legyetek szívesek módosító javaslatot előterjeszteni, én szét fogom tárni a karomat a legfőbb ügyész és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke felé, és azt fogom mondani, hogy nálunk demokrácia van, parlamentarizmus van, és a kormánypártok leszavazták a kormányt. A dolog még kellemesebb is a kormánynak, mert legalábbis a külszínen nem ő konfrontál az adott hatalmi ágak képviselőivel, hanem rámutathat a parlamentben kormányt támogató képviselőcsoportokra.
Most azt ne mondja, képviselő úr, hogy ez elképzelhetetlen, mert erre a helyzetre volt példa a rendszerváltozás után, mégpedig a ’94-98-as ciklusban, nem a költségvetési törvénnyel összefüggésben, hanem az 1 százalékos költségvetési támogatás kérdésében. Tudniillik, csak emlékeztetőül hadd mondjam el: a Horn-kormány tárgyalásban volt a Vatikánnal az egyház és állam közti rendezetlen kérdések tisztázása tárgyában, és olyan megállapodás született a Szentszék és a kormány között, hogy nem lesz 1 százalékos hozzájárulás, mert ezt akkor az egyházak különböző okokból - és maga a katolikus egyház, hiszen ennek a tárgyalásnak a katolikus egyház volt az egyik partnere a kormánnyal szemben - nem kívánták. És valóban, a Horn-kormány úgy nyilatkozott, úgy kommunikált, hogy nem lesz 1 százalék. Mi történt itt a parlamentben? Nem tudom, emlékeznek-e képviselőtársaim. Fölállt egy szocialista és egy szabad demokrata országgyűlési képviselő, és kurucként szembefordulva a kormányával, módosító javaslatot terjesztett elő. És csodák csodája, mi történt? Az történt, hogy a kormánypárti többség leszavazta a Horn-kormányt e tekintetben, és megszavazta az 1 százalékos hozzájárulást. Horn Gyula pedig odafordult a partnereihez, a vatikáni szentszéki tárgyalópartnereihez, és azt mondta, nem tudok mit csinálni, nálunk demokrácia van, nálunk parlamentarizmus van, a kormánypárt leszavazta a mi elképzelésünket.
Nos, képviselő úr, ez a garancia, amit önök itt most ebbe a törvénybe be akarnak venni, ennyit ér. Ennyit ér, és azt kell hogy mondjam, ez sokkal álságosabb megoldás, mintha a dolgoknak azt a természetes folyását engednénk, ami valójában fennáll. Egy költségvetési törvényjavaslat előterjesztésében a kormányon óriási felelősség áll, és ha a kormány valamilyen részelképzeléssel nem ért egyet, akkor, úgy gondolom, elsősorban neki kell ezért a felelősséget vállalni, neki kell ezért a vitát vállalni, és nem ilyen álságos megoldások lehetőségét kell megteremteni.
Most már túllépve a konkrét és gyakorlati példán, elvileg szeretnék rámutatni arra, vagy inkább aláhúzni, mert hiszen már elhangzott, amit itt több képviselőtársam is elmondott kétperces észrevételében. Nevezetesen, az egyik az, hogy nem osztom azt a véleményt, hogy a költségvetés megállapítása a bírói függetlenség, a bírói hatalmi ág függetlenségének megkérdőjelezésére lenne alkalmas. A világon az esetek legnagyobb részében ez a megoldás történik, ahogy ez nálunk a hatályos költségvetési törvények felépítése, a hatályos államháztartási törvény előírásai szerint létezik. Ez az egyik dolog.
A másik, hogy ha elfogadnám az önök logikáját, és azt mondanám, hogy a bírói függetlenséget a költségvetési törvény ilyen, olyan alakításával korlátozni lehet, akkor csak azt a képtelen, hozzáteszem, megvalósíthatatlan megoldást lehetne erre orvosságként kínálni, hogy a törvényhozó hatalom hatásköréből ki kellene venni a bírói hatalom költségeinek a megállapítását. Vagyis az Országgyűlés csak a költségvetés egy részét állapíthassa meg, és a bírói hatalom a maga költségvetését maga állapíthassa meg nagyjából úgy, ahogy azt Isépy képviselő úr meg Turi-Kovács Béla is az imént elmondták, ami nyilván önmagában nonszensz és képtelen, mert hiszen a költségvetési jog szőröstül-bőröstül, úgy, ahogy van, az egész a törvényhozó hatalom hatáskörébe tartozik, egyébként, mióta parlament létezik, gyakorlatilag a kezdetektől fogva.
Nem akarok itt történeti elemzésekbe bocsátkozni, de a parlament a kora középkortól kezdve a költségvetésbe való beleszólást - az adók kivetésének a jogát egyrészről, másrészről a katonasággal kapcsolatos kérdéseket, az újoncállítás jogát - mindig is a maga kezében kívánta tartani, ebben még vállalva az ütközetet az abszolutikus hatalommal, abszolutikus uralkodóval szemben is. Tessék megnézni a magyar történelmet! A XVII-XVIII. vagy a XVIII. és XIX. században - a XVII. talán nem jó hivatkozás volt az előbb, az említett két században - az abszolutikus szellemű uralkodók is rákényszerülnek a magyar Országgyűlés összehívására, ha pénzügyekről van szó, ha adó kell vagy ha katona kell. Tehát ne tessék most százados beidegződéseken akarni változtatni egy teljesen hamis téveszme, hamis megfontolás alapján! A költségvetés egységes, a költségvetés megállapítása a törvényhozás hatáskörébe tartozik. Ha pedig ez így van, akkor az a gondolkodásmód és mindazok az elképzelések, amik ez alapján ebben a törvényben vagy akár más esetleges javaslatban megfogalmazódhatnak, téves utat jelentenek.
Még egyszer csak azt tudom mondani: mi meg akarjuk szavazni a törvénynek a bírósági szervezettel kapcsolatos rendelkezéseit, ahogy Isépy kolléga, képviselőtársam elmondta. Avarkeszi képviselő úr azt mondta, hogy a nem szavazat öröméért - most őt idézem -, annak örömére, hogy mi ellene szavazunk a törvénynek, ne essünk a bűvöletébe, és mégis támogassuk ezt az egész elképzelést. Mi azt szeretnénk kérni, annak érdekében, hogy ez a törvény megszülessék, a kormány és a kormánypárti többség tegye lehetővé számunkra ennek a bírósági szervezeti törvénynek a megszavazását, vagyis mentesítse az előttünk levő előterjesztést ettől a költségvetési elemtől, mert enélkül meg tudjuk és meg is akarjuk szavazni, ezzel együtt azonban nem fogjuk tudni megszavazni, nem fogjuk tudni elfogadni ezt a törvényjavaslatot. Adják meg nekünk azt az örömet, hogy megszavazhassuk a bírósági szervezeti törvényről szóló törvényjavaslatokat!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
